"Úgy tűnik, Borkai Zsolt lányok mellett fiúkat is vett magának"
Így reagált a győri MSZP a helyi jobbikosok váratlan visszalépésére.
Ahogy azt korábban megírtuk, a Borkai-botrány közepén kilépett a Jobbik négy képviselőjelöltje az ellenzéki összefogásból Győrben. A párt helyi vezetője szerint ugyanakkor már hónapok óta tervezett volt a kilépés, és a döntésnek nincsen köze a győri polgármestert „ocsmány módon lejárató anyagokhoz.”
Fodor Roland Facebook-bejegyzése szerint "az ellenzéki moslékszövetség elveszítette a képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is". Hozzátette, az összefogáshoz azért csatlakoztak – írja –, mert így terveik szerint a "nemzetellenes baloldali pártok" nem tudnak külön-külön frakciót alakítani az új közgyűlésben; ehhez pedig szükséges volt pár hónapig belemenniük "- minden jóérzésű polgár döbbenetére – ebbe a proletár rémálomba".
Reagált a győri MSZP
Úgy tűnik, Borkai Zsolt lányok mellett fiúkat is vett magának
- utalt egy mondaton belül a négy győri jobbikos önkormányzati képviselőjelölt visszalépésére és a polgármester nemrég kirobbant botrányára Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke, aki maga is önkormányzati képviselőjelölt.
Pollreisz keddi sajtótájékoztatón reagált Fodor Roland Facebookon tett bejelentésére is, mely szerint a Jobbik Győri Alapszervezete öt nappal az önkormányzati választás előtt visszalépteti négy egyéni képviselőjelöltjét, akik az ellenzéki összefogás támogatásával, közös jelöltként indultak volna egyéni választókerületekben.
Győrben 16 képviselőt választanak egyéni körzetből a városi közgyűlésbe, vagyis Fodor Rolandék lépésével az ellenzéki szövetség egyéni jelöltjei negyedét bukta.
Fodorék akcióját a Jobbik országos vezetése magánakciónak minősítette, amit tovább erősített, hogy a Jobbik győri illetőségű országgyűlési képviselője, Magyar Zoltán kedden Pollreisz mellett állt a szocialista politikus sajtótájékoztatóján.
A 444.hu azt írja: Pollreisz mindezek alapján feltételezi, hogy a helyi jobbikosok döntésére hatással lehetett Borkai is. Borkai hétfőn "a felolvasott üzenetében harcot hirdetett, ez annak lehet az egyik állomása" – mondta Pollreisz Borkai kamerába olvasott nyilatkozatára utalva, amiben a polgármester azt elismerte, hogy valóban ő látható a felvételeken, és valóban megcsalta a feleségét.