h i r d e t é s

Úgy viselkedett az esztergomi polgármester, mint egy sértett kisgyerek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Úgy viselkedett az esztergomi polgármester, mint egy sértett kisgyerek

2020. március 12. - 11:28

Hernádi Ádám személyeskedő stílusú választ adott arra az ellenzéki ötletre, hogy Esztergom az idei rendezvényekre szánt 100 millió forintot tegye inkább tartalékba és szükség esetén támogassa meg vele a Vaszary Kolos Kórházat.

Nem kellett Bádi Gábor (Szeretgom) önkormányzati képviselőnek sokat várnia a fideszes reakcióra.
A kifejezetten személyeskedő stílusúra sikerült polgármesteri reakció néhány dolgot már első olvasásra is felvet.

Elsőként azt, hogy a Orbán Viktor megnyugodhat, hiszen egy, a Fideszhez és az összes kormányzati döntéséhez 100 százalékig lojális biorobotot sikerült a "Dunakanya fővárosának" élére választatni.
Ez a polgármester semmilyen szinten és minőségben vélhetően sosem fogja megkérdőjelezni az állami akaratot.

Másodrészt kevesebb, mint egy év alatt mesterfokra vitte a politikai hablatyolást. Hivatalosnak tekinthető válaszát a közösségi médiában azzal kezdi, hogy a Facebookon felvetni egy rendkívüli testületi ülés összehívását nem hivatalos. Fel is hívja a figyelmet ennek a hivatalos útjára.
Azután kifejti, hogy neki, mint felelős városvezetőnek, miről kell gondoskodnia és ebben nem szerepel a kórház. Hernádi Ádám nem erős és jó vezető, hanem merev és lelkiismeretlen végrehajtó.
A posztja többi része gyakorlatilag a kormány és az Operatív Törzs által kiadott közlemények kivonatolt ismétlésére korlátozódik.

Haramdrészt jól érzékelhető, hogy Hernádi Ádám vita- és konfliktuskezelése eléggé gyenge. A sértődés a politikában, ahogy az üzleti életben - nem a siker receptje.

Negyedrészt pedig megjegyzi, hogy ő és a fideszes képviselők, a Fidesz-KDNP frakció minden tagja számára biztosított szabadon felhasználható képviselői keret teljes összegét a város intézményei koronavírus elleni védekezésére ajánlja fel és ezt javasolja az ellenzéki képviselőknek is.

A képviselő-testület 14 főből áll, Hernádival 15. Mindeki 2 millió forintot kapott, tehát 30 millió forint lehet a maximális támogatás, szemben a Bádi Gábor által említett 100 millió forinttal.

És, hogy ez miért politikai haladzsa? Mert az igaz, hogy Esztergom költségvetésében elfogadásra került a képviselőnkénti 2 millió forint erre az évre, csakhogy a mai napig nem született sem döntés sem szabályozás annak felhasználhatóságáról. Ahogy Bádi Gábor, úgy mi sem értjük, hogy így milyen alapon ígérte meg a Fidesz frakció bárkinek és bármire a szóban forgó összeget.

*** Az pedig már csak az én véleményem, hogy meglehetősen sportszerűtlen dolog a polgármester részéről az, ha egy szabadon felhasználható keretösszeg kapcsán erkölcsi dilemma elé állít bárkit is, hogy mire kell költse. Tudom, hogy ez a Fidesznél nem okoz zavart, mert ott nincs szabad akarat. Ez az "úri huncutság" csak a nem Fidesz egy részénél létező tulajdonság még.