Nem szeretnék ahhoz a parttalan és értelmetlen vitához csatlakozni, ami Horn Gyula nem éppen finom kisajátítása és megvédése körül zajlik. Tudom nagyon nehéz azzal az egyszerű ténnyel szembenézni, hogy a kisember nagy volt, sőt nagyon nagy! Nem másért, mint azért, mert tudott egyszerűen, érthetően beszélni, ravasz volt a végtelenségig, elő tudta adni, hogy tud szeretni, és hagyta magát szeretni.

A baloldalon ő volt az első és az utolsó politikus, aki tisztában volt annak a szónak a jelentésével, amit úgy hívnak, hogy LELKIISMERET. Többször volt alkalmam négyszemközt is találkozni Horn Gyulával, nem voltak könnyűek a vele töltött percek, mert kíméletlen volt, ízig-vérig politikus, a pillanat művésze, és a hosszú távú érdek következetes érvényesítője.

Játékos volt, szenvedélyes játékos, szenvedélye volt a hit a kisemberekben és egy élhető jobb országban.

Láttam a Bokros-program időszakában, nem volt boldog, nem gondolt a megfelelésre, más érdekekre, csak az ország rendbetételére! Tisztában volt az árral, amit a szegények megfizettek és szégyellte magát érte!

Sosem bújt mások mögé, törékeny termetével, de hatalmas meggyőződésével odaállt a nyilvánosság elé és nem kertelt, nem hazudott, legfeljebb nem mondott el mindent, amit tudott.

Ő volt az utolsó miniszterelnökünk, akiben a nemzetközi politika szereplői és szervezetei gondolkodás nélkül megbíztak, nem kellett tartani attól, hogy mást mond, mint amit gondol.

Mélyről jött, nagy utat járt be, de soha nem szédült meg.

1989-ben Zürich Kloten repülőterén ő is ott volt a VIP váróban, egyedül volt,- ez volt az első találkozásom vele,- odamentem hozzá megszólítottam, a tőle elvárható mosolygós mogorvasággal mondta, hogy foglaljak helyet. Tele voltam kétségekkel, félelmekkel, perspektíva nélküliséggel,- lehet ő sem volt jobb helyzetben-, de az a picike ember annyi erőt, értelmet és gondolatot adott, hogy máig nem múlt el a csodálatom!

Nem egyedül csodáltam és csodálom a mai napig, teszem ezt a hibáival együtt, nem elvakultan, hanem mély őszinte érzésből! Éppen ezért állítom, hogyha élne, csak annyit mondana Gyurcsánynak, „ugyan Feri ne bolondozz”, tenné ezt őszinte megbocsájtással!