h i r d e t é s

Újabb fejlemény a Borkai-ügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb fejlemény a Borkai-ügyben

2019. október 29. - 15:55

Lemondott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségi tagságáról Rákosfalvy Zoltán - írja az Infostart.

Az úszószövetség tárgyalt volna a Borkai Zsolttal együtt szexvideón szereplő Rákosfalvy Zoltán ügyéről, de az ügyvéd nem tudott részt venni ezen az elnökségi ülésen. Hétfőn pedig benyújtotta lemondását a MÚSZ elnökségi tagságáról - olvasható a portálon.

A szövetség által nyilvánosságra hozott levélben azt írta, "az elmúlt hetekben az önkormányzati választásokkal összefüggésben ismeretlen elkövető egy hamis adatokkal létrehozott profilon, fizetett blogos hirdetések alatt megjelentekkel súlyos bűncselekményeket követett el személyem ellen", majd hozzátette: az elkövető felkutatása és felelősségre vonása a Nyomozó Hatóság feladata.

Azt is írta, hogy meg akarja akadályozni, hogy a személye körül kialakult helyzettel együtt járó jelentős hátrányok érintsék a MÚSZ-t, ezért nyújtotta be a lemondását. A Magyar Úszó Szövetség közölte: a továbbiakban az ügyet nem kívánja kommentálni.

Borkai Zsoltról, Győr polgármesteréről az önkormányzati választások előtt egy - magát az ördög ügyvédjének nevező - ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember, köztük Rákosfalvy Zoltán társaságában volt látható szexuális aktus közben. (napi.hu)