h i r d e t é s

Újabb próba elé áll a Fővárosi Főügyészség

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb próba elé áll a Fővárosi Főügyészség

2018. szeptember 06. - 14:24

Különös dokumentum jutott szerkesztőségünk birtokába. Névtelenül természetesen, de ez – úgy véljük, nem von le annak értékéből. Sőt, ami azt illeti, éppen ezért tarthat különös érdeklődésre számot.

A dokumentum, egy Hazaárulás bűncselekmény bűntettének gyanúja okán tett feljelentés. Az Indoklás többek közt kimerítően foglalkozik Orbán Viktor nemzeti konzultációnak nevezett propaganda kampányával is.

Több millió magyar választó kapta meg 2017. októberben az első levelet (8. oldalon található) a kormánytól és kb. 1,5 millió magyar kapott levelet 2018. januárban (9. oldalon található) a Fidesztől. A közös bennük, hogy mindkettőt Orbán Viktor írta alá, egyszer Magyarország miniszterelnökeként egyszer, mint a Fidesz elnöke. Az első levélben még csak egy bizonyos tervről számolt be a miniszterelnök, aki egyben a Fidesz elnöke is, de a 2. levélben már egyértelműen fogalmaz: "Soros György nyílt támadást intézett Magyarország ellen. Kiépített ügynökszervezet-hálózat és szinte korlátlan anyagi erőforrás áll a rendelkezésére. Mindemellett az ő tervét hajtják végre a brüsszeli bürokraták és a magyar ellenzéki politikusok. Nem hagyhatjuk, hogy mások döntsenek helyettünk!”

Ezen levelek, a két levél közötti események: Orbán Viktor nyilatkozatai, valamint a Kormányinfókon és a Parlamentben történtek alapján felmerül a Hazaárulás bűntettének gyanúja…

Ezek a levelek a maguk idején azokhoz is eljutottak, akiket a kormány nem tisztelt meg velük. Így aztán a sosem látott Soros-terv mára minden háztartásban ismertté vált. Az említett tervet – ahogy arra az indoklás is kitér – Soros György 2015. szeptember 26-án megjelent cikkéből vezette le. A dolog szépséghibája, hogy ezzel kapcsolatban a kormánynak 2017 októberéig nem sikerült semmi érdemlegeset találni.

Közbevetés: Vajon a nemzetbiztonságiak ennyire nincsenek a helyzet magaslatán, mely esetben akár el is áshatjuk magunkat, vagy a kamugyárnak ennyi ideig sikerült az egész összeesküvés kamut legalább részben hihető formában véghezvinni.

A feljelentés végkövetkeztetése a Stop-Soros törvénycsomag elfogadása és a Soros-jelentés titkosítása közt feszülő ellentmondásra hívja fel a figyelmet.

A jelen ügyben keletkező államtitkokat, egy olyan kicsivel több, mint egy hónapig tartó nyomozás utáni jelentés adja, amit a nyugat-európai sajtóban napvilágot látott "Soros-akták"-ból állítottak össze, kifejezetten a Stop Soros-ról elnevezett személy és szervezetei által elkövetett befolyásolási kísérletek kivizsgálása érdekében, vagyis célzott adatgyűjtés volt. Ennek okán a legtermészetesebb, hogy egy esetlegesen elindított perben ezek felhasználhatók.

A titkosítás, állításuk szerint, megakadályozza bármiféle vádemelés és per eredményes lefolytatását. (Ennek ellentmond a feljelentésben is megemlített kémper, ami 2011-ben kezdődött és 2018-ban felmentéssel ért végett.) Ezzel a pedig a kormány – amennyiben igaz a Soros-terv létezése – maga akadályozta meg egy hazánk biztonságát fenyegető ügy érdemi felderítését és a bűnös, bűnösök igazságszolgáltatás elé állítását.
Bár a feljelentés felhangja nem erre utal, de ez akár a hazaárulás egy formája is lehet?

Az egyetlen kérdés csak az, hogy hogyan fog e próba során eljárni a „független” Hatóság.