h i r d e t é s

Újabb színházban robbant szexuális zaklatási ügy

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Újabb színházban robbant szexuális zaklatási ügy

2019. december 08. - 06:27

 

Egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész lehet a 2016-os, eltusolt ügy elkövetője.

Dörner György, Új Színház - Forrás: MTI

A hvg.hu értesülései szerint az Újszínház vezetése, konkrétan Dörner György igazgató pénteken levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. Az eset 2016 elején történt, és a főváros illetékesei azt tudakolják, hogy érkezett-e bejelentés akkor a színház vezetéséhez, és ha igen, úgy milyen intézkedések történtek. A lap úgy tudja,

egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész lehet az elkövető, áldozata pedig az intézmény nem színész alkalmazottja.

A három évvel ezelőtt történteket a hvg.hu tudomása szerint az érintett dolgozó jelezte feletteseinek, intézkedés viszont csak annyi történt, hogy a két felet elkülönítették egymástól: annyi volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt. 

A sértett panaszával most megkereste az egyik színházi szakszervezetet is: azt, amelyiknek a vád szerinti elkövető vezető tisztségviselője.

A Színházi Dolgozók Szakszervezetéhez érkezett bejelentéssel kapcsolatban a hvg.hu megkereste Dörner György igazgatót is. Mint írják, mikor megkérdezték Dörnert, meg tudja-e erősíteni, hogy történt szexuális visszaélés az általa vezetett színházban 2016-ban, szó szerint a következőt felelte: "köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok", majd letette a telefont.

Nem zárható ki, hogy a 2016-os ügy eltussolása összefügghet Dörner néhány hónappal későbbi színházigazgatói újraválasztásával

- vélekedik a lap. A radikális nézeteiről ismert Dörner 2011-ben került az Újszínház élére. A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki, számos közéleti személyiség petíciójában a főváros első "újnyilas" színházának nevezte a Paulay Ede utcai intézményt. Nem sikerült botránymentesre 2016-os újbóli kinevezése sem: a színházat például nem képviselte senki a folyamatban, de a törvényi előírás ellenére a közalkalmazotti tanács is képviselet nélkül maradt. A pályázatokat értékelő szakmai bizottságban viszont jelen volt az, akiről a hvg.hu szerint a szexuális visszaélés vádja szól: az egyik, alapszervezettel ott nem bíró színházi szakszervezet Újszínházban játszó képviselőjeként vett részt a döntésben. A bizottság szűk többséggel Dörner pályázatát tartotta a legjobbnak, a többi pályázó az egész eljárás jogszerűségét megkérdőjelezte.

Nemrég a Katona József Színházban robbant ki szexuális zaklatási botrány, Gothár Péter ügye. A történtekre hivatkozva gyakorlatilag "kulturális forradalmat" hirdet az Orbán-kormány. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s