A kisebbségek elleni politikai akciók nem új keletűek az ukrán és a román belpolitikában, elsődleges céljuk pedig a figyelemelterelés – áll a XXI. Század Intézet elemzésében. Szerbiában és Szlovákiában viszont pozitív tendenciák mutatkoztak az elmúlt években.

Az Ukrajnában és Romániában ismét felerősödő magyarellenes megnyilvánulások, kisebbségjogi visszaélések és atrocitások okainak járt utána a XXI. Század Intézet nemrég megjelent elemzésében.

A tanulmány Románia kapcsán emlékeztet, hogy a románosítási törekvések és a magyarellenesség a Ceausescu-rezsim bukását követően sem tűnt el a román politikából. Mint írják: a magyar kérdést egyes román politikusok a mai napig alkalmasnak tartják arra, hogy politikai tőkét kovácsoljanak belőle, s ez a legfelsőbb szintekre is igaz. Ennek példája volt Klaus Iohannis jelenlegi államfő tavaly áprilisi megnyilvánulása, amikor gúnyosan magyarul köszöntötte a rivális szociáldemokrata pártot, arra utalva, hogy azok titokban a magyarok kezére juttatják Erdélyt, míg ő a koronavírus ellen küzd.

Az elemzők ezt azzal hozták összefüggésbe, hogy Iohannis a szociáldemokraták és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támadásával akarta támogatni párttársát, a kisebbségben kormányzó Ludovic Orban miniszterelnököt, akinek kormánya rosszul kezelte a koronavírus okozta válságot, emiatt elveszítette támogatottságát.

A magyarellenes retorika megerősödése végül egy harmadik politikai erőnek, a Szövetség a Románok Egységéért (AUR) nevet viselő nacionalista pártnak kedvezett, akik kritizálták Iohannis és Orban koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseit, és be tudták csatornázni kampányukba az emiatt kialakult elégedetlenséget. Az AUR a harmadik legtöbb szavazatot kapta december 6-án, és a párt elnökének, George Simionnak a választásokat követően az egyik első ígérete az volt, hogy kezdeményezni fogja az etnikai alapon szerveződő pártok betiltását.

Ukrajna tekintetében hosszú időkig konfliktusmentes volt a magyarság együttélése az ukrán és orosz nyelvű többséggel – írják az elemzők és hozzáteszik, hogy bár voltak a magyarságot hátrányosan érintő adminisztratív reformok, de a 2012-es nyelvtörvény biztosította a széleskörű nemzetiségi nyelvhasználatot. Az Ukrajnán belüli csekély létszámú magyar közösség helyzete az ukrán–orosz konfliktus kirobbanását követően kezdett romlani. A 2014-es Majdan téri tüntetések után hatalomra kerülő vezetők egyik első intézkedése a már említett nyelvtörvény eltörlése volt. Ezt követően olyan nyelvi és oktatási intézkedéseket hoztak, melyek célja a kisebbségi nyelvhasználat ellehetetlenítése volt. Ezen intézkedések elsősorban az orosz nyelv visszaszorítását akarták elérni, de hátrányosan érintették a többi nemzetiség nyelvét, így a magyart is, ami hatalmas visszaesést jelentett.

Petro Porosenko kormánya a 2019-es választásra semmilyen eredményt nem tudott felmutatni sem az ország keleti felén zajló háború, sem a korrupció elleni küzdelem és a gazdasági reformok terén, ezért kampánya központjába a nyelvtörvény került. Bár a külföldi tiltakozás eredményeképpen az Európai Unió hivatalosnak számító nyelveit illetően adtak kedvezményeket, a törvények végül változatlanul érvényben maradtak Volodimir Zelenszkij új államfő megválasztása után is. A Magyarország és Ukrajna közt kialakult nyelvtörvényi vita pedig behozta az országos ukrán politikába a magyar kérdést.

A tanulmány emlékeztet, hogy a tavaly októberi önkormányzati választásokon Zelenszkij pártja vereséget szenvedett, mivel népszerűsége mélyponton volt az eredménytelen járványkezelés miatt. A Nép Szolgája párt polgármesterjelöltjei minden megyeszékhelyen vereséget szenvedtek, és a legtöbb megyei tanácsban lemaradtak az első helyről, így Kárpátalján is. Ezután kezdődtek meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elleni támadások, amelyeket a november 30-án történt házkutatások követtek. A magyarság elleni fellépést a helyi ukrán politikusok a kárpátaljai tanácsban zajló koalíciós tárgyalásokkal hozták összefüggésbe, mondván így akarta Kijev rákényszeríteni a KMKSZ politikusait az együttműködésre.

Az elemzés ugyanakkor pozitív példákat is felhoz a külhoni magyarság helyzete kapcsán Szerbia és Szlovákia tekintetében. Hozzáteszik, hogy korábban mindkét országban jelen volt a magyarellenes retorika, és a kisebbségi jogokat korlátozó törvényeket is hoztak.

A 2010-es évek második felétől azonban mind Szlovákiában, mind Szerbiában sikerült a korábbi belpolitikai bizonytalanságot megszüntetni, és ezzel egyidejűleg a magyarság megítélése és jogi védelme is javult. Kiemelik továbbá, hogy a közelmúltban a két szomszédos ország kormányközi kapcsolatai is sokat fejlődtek Magyarországgal. Szlovákiával a visegrádi négyeken belül erősödött meg a kooperáció, ami Igor Matovic idei kormányra kerülése után is megmaradt. Belgráddal pedig Aleksandar Vucic 2014-es kormányra kerülése óta erősödtek meg a kapcsolatok, aki támogatólag lépett fel a vajdasági magyarság tekintetében. Vucic stabil kormányzásának köszönhetően a Szerbiában uralkodó magyarellenes hangulat látványosan visszaszorult.

Az elemzés összegzésében kifejtik, hogy a magyarellenességet politikai haszonszerzés céljából számtalanszor felerősítették a politikai pártok a szomszédos országokban. Hozzáfűzik, hogy a „magyar kártya” kijátszása minden esetben az országban zajló gazdasági és politikai válsághoz köthető, így kívánva elterelni a közvélemény figyelmét a valós problémákról. Ezt látjuk jelenleg Romániában és Ukrajnában is, ahol kormányzati hibákból keletkező elégedetlenséget kívánják tompítani a kisebbségi kérdések felnagyításával. (magyarhirlap.hu)