Újra magyar nap lesz a Sotheby's-nél Londonban
Az árverőház három éve indított, 20th Century Art – A Different Perspective című sorozata november 14-én folytatódik. - írja az artportal.hu
A cél változatlan: felkelteni a figyelmet a közép- és kelet-európai térség jelentős, de többnyire még nem a nemzetközi mainstream-hez tartozó modern és kortárs művészeinek munkái iránt.
A Sotheby’s a nemzetközi árverőházak közül kétségkívül elsőként fordít komolyabb figyelmet térségünk modern és kortárs művészetére és szerencsére nem vette el a kedvét az sem, hogy eddig nem mindegyik ilyen tárgyú aukciója váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ugyanakkor valóban születtek már sikernek tekinthető leütések; a mostani árveréshez írt bevezető szerint 2010 óta a térségből számos művész – így a magyarok közül Ébneth Lajos, Ferenczy Károly, Vaszary János, Orbán Dezső, Frank Frigyes – ért már el a Sotheby’s-nél rekordárat, igaz nem feltétlenül az A Different Perspective sorozat keretében. Érdekes, hogy a „rekorderek” között nem említik Hantai Simon és Reigl Judit nevét, pedig az ő csúcsáraik is a Sotheby’s-nél születtek, Reigl ráadásul a mostani árverésen is szerepel.
A novemberi londoni aukciót nagyobb tételszám, alacsonyabb árszint és vegyesebb profil jellemzi. Összesen 89 tétel kerül kalapács alá, többségük 20 ezer fontnál alacsonyabb becsértékkel. A 100 ezer fontot csak néhány mű taksája haladja meg; a legmagasabb összeget, 250-350 ezer fontot a cseh Emil Filla és Frantisek Foltyn egy-egy vásznáért várják. A festmények mellett grafikákra, bútorokra és design objektekre is lehet majd licitálni.
Napjainkban kezdenek divatba jönni a „kúrált árverések”, melyekre a tételek kiválasztása valamilyen koncepció mentén történik. Úgy tűnik, a mostani aukció nem tartozik ezek közé, hacsak nem az volt a cél, hogy a térség XX-XXI. századi művészetét a maga sokszínűségében mutassa be.
Egy ilyen rangú árverésen szerepelni már önmagában is sikernek számít – több magyar művész munkáira most első alkalommal lehet majd licitálni a Sotheby’s-nél. Az igazi eredményt persze egy jó elkelési arány és a művek kvalitásait kifejezésre juttató árak jelentenék. Összesen 19 magyar, ill. magyar vonatkozású tétel szerepel a katalógusban – itt szándékosan használjuk a „tétel” kifejezést, mert a műtárgyak száma néhány, több műből összevont tétel miatt ennél magasabb. A művészek többsége egy-egy munkával képviselteti magát; kivételt csak Fényes Adolf és Fajó János jelent, előbbitől négy, utóbbitól két festményre lehet licitálni.
A II. világháború előtti időszakot Vaszary, Fényes, Aba-Novák és Kádár Béla művei képviselik, majd Bortnyik és Vasarely következik, míg a többiek – Reigl Judit, Fajó János, Saxon-Szász János, Gál András, Galambos Tamás és Gyémánt László – napjainkban is aktívak. Érdekesség, hogy a magyar tételek közül Galambos Tamás Nyár című festménye a legismertebb, mivel ennek részlete szerepel a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című híres regénye angol nyelvű, a Penguin Kiadónál 2001-ben megjelent változatának borítóján. E tényt természetesen az árverés katalógusa sem felejti el megjegyezni. Annál visszafogottabb az árverőház – vélhetően a beadók kérésére – a művek eddigi tulajdonosaira vonatkozó információk megosztásában. Annyit azért lehet tudni, hogy az alkotások nagyobbik része Magyarországról került az árverésre, és van közöttük több olyan is, ami korábban is szerepelt már aukción – vagy idehaza, vagy külföldön. Több munka kiállításokról, illetve kiadványokból – könyvekből, katalógusokból – is ismerős lehet.