Tóth Csaba demokrata, úgyis mint a Republikon Intézet stratégiai igazgatója gondolt egy merészet és nagyot, és megkérdezte G. Fodor Gábortól, az orbáni termékek főideológusától, hogy „Van-e Soros-terv?” Ezzel a fáradtsággal Alfred Rosenbergtől, Hitler ideológiai főmegbízottjától is megkérdezhette volna, hogy „Van-e zsidó világösszeesküvés?” A kérdezett, szintén stratéga, nyomban szolgálatba helyezte magát. Ettől kezdve hiába égtek a lámpák, a teremre mély szellemi sötétség borult.

Bita Dániel moderátor, a 24.hu rovatvezetője eleve felajánlotta a kompromisszumot: "abban nem lehet vita, hogy Soros Györgynek vannak valamiféle elképzelései” és "talán a kérdés az, hogy ezek összeállnak-e valamiféle tervvé?”

Új szavazókat a Fidesznek

G. Fodornak több se kellett. Már egy lépésben sakkot adott. „A liberális közösség önmegerősítési ünnepén [a Republikon Intézet Kossuth Klubbeli rendezvénye] ne legyünk szemérmesek. Ahogy gondolkodunk politikáról, akár szabadságról, azok élesen ellentétben állnak egymással. Nem azért jöttem ide, hogy bárkit meggyőzzek.” Megnyugtatásul be is mattolt: „a nagyapám azt mondta, hogy vendégségben még akkor sem hányunk az asztalra, ha épp késztetést érzünk rá.”

Elárulta, miért türtőztette meg magát ennyire: „Azért jöttem el – látok itt több fiatalt is –, hogy új szavazókat szerezzek a Fidesznek. Remélem, ez bekerül az újságcímekbe.” Elégedetten mosolygott, és barátságosan pásztázta a közönséget. „Látom, Csaba jegyzetel, tehát elértük az első dramaturgia pontot”. Ezzel is jelezte, ki van a helyzet magaslatán. Tóth szabadkozva vissza is igazolt: "csak a »győzteshez húzást« jegyzeteltem, nem úgy általában…”

G. Fodor negyed órán át kényelmesen helyre tehette a dolgokat. "Ellenség kell minden komoly dologhoz – aktushoz is, meg háborúhoz is”. Majd diktált: "úgy szeretnék arról beszélni, hogy van-e Soros-terv vagy nincs, hogy nézzük meg, mit jelent az igazság a politikában?” Válaszolt is rá. „Hogyan lehetséges az, hogy azok, akik azt állítják, hogy van ilyen terv, azok embereket tudnak maguk mögé állítani, és erőt tudnak létrehozni?” Akik meg tagadják, azok „vesztes álláspontot foglalnak el a mai magyar politikai erőtérben?”

És hát a tények! „A nemzeti konzultációt mégiscsak két és félmillió ember küldte vissza. A politikában ez egy brutális szám. Többen ítélik el Soros György tevékenységét, mint ahányan a Fideszre szavaznának. Az a politikai erő, amely a Soros-kérdést teszi a politikai harcok középpontjába, olyan kérdést talált, amellyel szavazatszerző potenciált tud megfogalmazni. A Soros-kérdés úgy működik, hogy létrehozható mögötte egy döntő többség.”

Nem az asztalra hányt. Beolvasott: „Önök liberálisok, és tiszteletben tartják a demokráciát, a választói akaratot, akkor tiszteletben kell tartaniuk azt is, hogy többségi akaratot tudnak létrehozni e kérdés mögött.”

A moderátor barátságosan: „Amit mondasz, abból következik-e az, amit a kormány állít, az igaz-e? A Soros-tervnél ennél talán kevésbé konkrét dolgok képeződtek le az emberek fejében.” És ahelyett, hogy átadná a szót a vitapartnernek, további percekre megint helyzetbe hozza G. Fodort: „Te azt állítod, hogy ez működik, és innentől kezdve majdnem mindegy, mint értünk rajta? És ez független a dolog igazságtartalmától?”

G. Fodor él is folytatás lehetőségével. A Soros-tervről szóló bizonyítékokról „azért nem beszéltem, mert ezek magától értetődőek.” Leszögezi, hogy egy filantróp nem választott vezető. Nem fér össze a nemzeti szuverenitással, hogy találkozik politikusokkal. Ez beavatkozás. „Nem mondom most azt, hogy Soros fizeti őket, ez is egy érdekes vitapontja lehetne ennek a dolognak. Ha bekapcsolják a tévét, ezt megtudhatják.” Az államiból. És nem szakad le a mennyezet.

És hogy érthetőbb legyen: „Én liberális vagyok, csak nem abban az értelemben, ahogy önök gondolják.” "Önökkel” szemben "egy 19. századi liberális tiszteletben tartja a nemzeti szuverenitást, a választói felhatalmazást, és szkeptikusan néz egy olyan nem választott vezető [értsd: Soros] beavatkozási kísérleteire, amely felül akarja írni a választói felhatalmazást.”

Most jön az adu ász: „És ez az ember, elveszítvén a türelmét, politikai ostobaságról tanúságot téve maga szólal meg, maga megy a hadszíntérre, három részes videofilmet intéz a néphez. Hát nem elgondolkodtató? Ha valakit zavar ez a történet, minek megy fel a színpadra? Ha nincsenek szándékai, minek mondja el, hogy vannak szándékai?”

Áll néma csend; légy szárnya bent, se künn, nem hallatik. G. Fodor folytathatja.

Megvédi a liberalizmust

A Soros elleni kampány sikere a választópolgárok intelligenciájának köszönhető. „Méltánytalan feltételezés, hogy van egy gonosz kormány, amely manipulál, és az emberek meg hülyék, mert hagyják maguk manipulálni. Ez egy veszélyes elképzelés a liberalizmusra nézve.” De van még ennél is arcátlanabb: „Én azért jöttem el önökhöz, hogy megvédjem a liberalizmust. Akik lebecsülik a választópolgárokat, hogy ki tudják alakítani a véleményüket a politikáról, és tudnak felelős döntéseket hozni, azoknak nagyon rossz véleményük van a állampolgárokról. De akkor nem a liberális demokrácia az a kormányzati forma, amelyet támogatniuk kell.”

Végül maga is megsokallja pisszenés nélkül tűrt hosszú szólóját. Megszánja hát Tóthot, és végre ő adja át neki a szót: „De nehogy már egy ilyen egy személyes show legyen…”

Tóth Csaba nekifutásból megpróbál kemény lenni: „Szerintem ebben irgalmasabb vagy, mint amit én tudok mondani…” Homályban marad, hogy a liberalizmusról van-e irgalmatlanabb véleménye G. Fodorénál, vagy a kormányról. De minden jel szerint mintha meg is ijedt volna saját merészségétől, gyorsan és összefüggéstelenül visszakozott: „Amit én fogok mondani, abban nem lesz vita közöttünk, mert a liberális tábor, köszöni szépen, jól van, és éppen a Fidesznek kellene megvédeni magát az Unió jobboldali közössége előtt amiatt, hogy ködösít, és nem a liberálisoknak, akik 250 éve vannak, és ezt te pontosan tudod.”

A gondjairól beszél: „Nem volt egyszerű vitapartnert találni, és eljöttél, és elkezdted, hogy milyen keretben fogsz beszélni. Ez persze nekem is nehézséget fog okozni.” Önvallomása után a saját közönségétől is elhatárolódik: „Nem leszek olyan radikális, mint amit a közönség elvárna, és azzal az élménnyel fog majd elmenni, hogy nem mondtam meg neked úgy jól. És nem csak veled fogok vitázni, hanem nagyon sok liberálissal is.”

Még tovább pozicionálja magát, mielőtt egyáltalán bármiféle érveléssel hozakodnék elő: „Ez nem egy önmegerősítő rendezvény, hanem kiállás azzal a kormányzati propagandával szemben, amellyel szemben az ellenzéki pártok és egy csomó, Soros György által támogatott szervezet nem áll ki. E tekintetben nem veled van vitám.”

A gondolatmenetet G. Fodor bizonyára jobban érti, mert bólogat.

Tóth panaszosan: „Mit csináljon valaki, aki azt látja, hogy közpénzből több milliárd forint elköltésével vele szemben egy propagandisztikus gyűlöletkampányt folytatnak Magyarországon?” Tanácstalanul: „Én nem tudom, hogy politikailag mi a helyes ebben, de azt tudom, hogy azt elvárni, hogy Soros György semmiféle reakciót ne adjon, ez egy nagyon kemény elvárás lenne.”

Rábeszélően: „Azt a kérdést tetted fel, hogy lehet az, hogy végül is Soros György ennyire népszerűtlen Magyarországon? De hát erre Te is pontosan tudod a választ. Ha az egyik oldal elkölt négymilliárdot, a másik meg semmit, akkor a négymilliárd fog működni. Ez azért olyan nagyon nem megkérdőjelezhető dolog.”

„Lenne”, meg „olyan nagyon nem”.

Megértően: „A magyar társadalomban van sok jogos félelem. Homogén társadalmakról beszélek, ezekben kevésbé nyitottak és befogadók más kultúrákra. Ezt cinikus módon a Fidesz felméri, és ráépít egy gyűlöletkampányt. És hogy mi a terv? A liberalizmusnak a lényege, hogy minden állampolgár elmondhatja a véleményét…”

És miben látja a Fidesz-propaganda lényegét Tóth? Hogy „tagadja a filantrópia létét.” És miben a liberalizmus lényegét: „Magyarországon ez [a filantrópia] a jobboldalon sokkal kevésé jellemző. Ez a liberalizmus lényege.”

Nem áll meg a lejtőn: „Ez az egyik nagyon negatív hatása ennek a kormányzati propagandának. Hogy tagadjuk a filantrópia létét – ez a liberalizmus egyik alapja –, de mi a célja, de mi az eredménye, de milyen a politikai eredménye?”

A moderátor fölteszi az agyafúrt kérdést: „Te mit gondolsz, miért csinálja ezt Soros?”

Valahogy azért nagyon

A terep megint G. Fodoré. Kifejt. „A politika akaratátvitel kérdése. És ezért nagyon fontos a stabilitás, az erő és a tekintély.” Gyengéd is tud lenni: „Csaba a naivitással határos módon beszélt a politikáról.” (A magyarázatról a megszólított tanult stratégának tudnia kellene, hogy ezt Carl Schmitt nyomán teszi, aki egykor Hitler kizárólagos uralmának indokoltságát alapozta meg jogelméletileg): „A politikában vannak másfajta tekintélyek is, olyanok, melyeket elfogad a választó, és mögéje tömeg gyűlik, mennyiség. Szerintem ezeket hívhatjuk demokratikus tekintélyeknek. Az erő. Lehet gúnyolódni a nemzeti konzultáción, de a politika mégis arról szól, hogy kumulálódik, felhalmozódik erő. És az erő nem öncélú egy demokratikus politikában, hanem szavazatokra válik úgy, hogy megnyeri magának az emberek támogatását, mert olyanokat mond, amelyek hatnak ezekre az emberekre.”

Oktat: „A liberális a politikai érveket az ember egyetlen dimenziójára, a racionális énjére akarja szorítani. Csaba szerint a kormány gyűlöletkampányt indít. Én, ha találkozom emberekkel, azt látom, hogy félnek, remélnek, büszkeséget éreznek, haragot éreznek, teli vannak érzelmekkel. Mondják meg, bármilyen politikai erő, amely sikeres akar lenni, hogyan engedheti meg magának azt, hogy mindenki csak szigorúan racionális érvek alapján közlekedik a politikai térben, és a félelem, harag, büszkeség irrelevánsak.”

Atyaian: „Tegyék egy pillanatra félre, hogy mennyire gyűlölik a Fideszt, és gondolják végig.”

A moderátor továbbra is G. Fodort kérdezi, aki szerint Sorosnak „van valamiféle isten-komplexusa, mit tudom én…” Arról beszél, hogy mindegyik oldal démonizálja a másikat: „Hát így működik a politika.”

Tóth Csaba végre szóhoz jut (bal kezével jól láthatóan egész idő alatt szinte megszakítás nélkül pörgette a tenyerében a golyóstollát). De nem az jut az eszébe, hogy eszerint annak a mércéje is csak a siker, hogy „a zsidóság alacsony rendű faj”, hiszen ezzel is tízmilliókat lehetett megnyerni. Nem, Tóth nem árokásó. Ő csak arról beszél, hogy a közjó a politika célja, nem pedig a politikai haszon. G. Fodor közbevág: a kormány szerint itt „biztonságkampány folyik”.

Tóth főnöke, Horn Gábor, a közönség soraiból próbál keményíteni, és beszól: „miért kellene ehhez hazudni?” G. Fodor leereszkedően: „Azt javaslom a liberális barátaimnak, hogy térjenek át a valóság szintjére. Az a kérdés, mi a valóság.”

A közönség soraiból megszólal Kőszeg Ferenc, és védelmezi Sorost. Hogy nem azt mondta, és nem úgy. A migráció így, a népességfogyás akképp.

Következik a nap fénypontja. Tóth Csaba: „El akarom mondani, hogy a teremben az érdeklődés irántad, a reakcióknak, a frusztrációnak az az oka, hogy a kormány szisztematikusan megfojtja annak a lehetőségét, hogy ezeket az ellenérveket bárki bárhol kifejtse. Örül ez a közönség, hogy te most itt vagy, és végre szemtől szemben lehet ütköztetni azokat az érveket, amiket nap mint nap nem tud elmondani, mert nincsenek rá lehetőségei.”

Nyilván ő is örül, de kissé előrehajol, haja csapzott. Fodor arcán mintha irónia, de nyilván neki se könnyű, mert vékony izzadságfátyol borítja az arcát.

Tóth tovább: „…eljöttél erre a rendezvényre, és ezt még egyszer nagyon köszönjük, de a kormány képviselői jellemzően tévéstúdióból kommunikálnak a választópolgárokkal, és jellemzően ott olyan módon, olyan erőforrástöbblettel teszik ezt meg, hogy esély sincs arra, hogy egyébként az ellenvéleményeket ütköztetni lehetne.” És: „…ténylegesen és vitathatatlanul kapott felhatalmazást a kormány”, de „valahogy azért nagyon nehezen belátható”, hogy Soros György hívná a bevándorlókat. A „kormányzati gondolkodás logikája azért erőteljesen egy összeesküvés-elmélet logikájára épül, ezt azért nagyon nehéz vitatni…”

Még egy forduló G. Fodor: „ez egy politikai ellentét… és valamelyiknek győzni kell”. Tóth: „Gábornak megköszönöm, hogy eljött, és végtelenül tisztelem a munkát, amit a politikai filozófiában elvégzett, de azért óva intenélek, Gábor, ettől a logikától…”

Az emelvényen mindenki mindent köszön, a közönség morog, hogy nem kapott szót, Horn Gábor hangja kivehető: „Még hány ember kérdését kellett volna végigvárnunk?”

A magas vendég élt a felkínált lehetőséggel. Kegyeskedett a teljes idő 65 százalékát felhasználni arra, hogy jól megleckéztette az ellenségeit. Tóth stratégának az összidő 21 százaléka jutott. A moderátor nem elégedett meg azzal, hogy csak kérdezzen. Mosolyogva a vitába is bekapcsolódott, amivel az idő 10 százalékát fogyasztotta el. A közönség morgásának – beleértve Kőszeg polgártárs monológját – jutott úgy 4 százalék.

Szerző: Ungváry Rudolf / nepszava.hu