h i r d e t é s

Üzemanyag-háború

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Üzemanyag-háború

2021. november 13. - 06:52

Orbán, megint hozta a formáját: ahelyett, hogy legalább átmenetileg csökkentette volna a motorbenzin/üzemanyagok forgalmi adókulcsát – vele az árát (na, ja, a bevételeinkből nem engedünk!), az üzemanyagok árát négyszáznyolcvan forintban maximálta.

Mert az már ötszázhúsz felé járt, általános morgást kiváltva. Azt pedig nem hagyjuk! Mármint a morgást! Hászen választások lesznek!

A balhé már az egekbe szökő árak miatt Gyurcsányozásra késztette Orbánt, mondván, hogy az uniós csatlakozási szerződésben ő (pontosabban Medgyessy) fogadta el azokat az adózási, adóképzési szabályokat, melyeknek a levét most isszuk, kedves híveim!

Azt persze elfelejtette hozzátenni, hogy a csatlakozási szerződés ezen fejezetét még az első Orbán-kormány tárgyalta le.

De, most a hatósági árral megfékezni kívánt, egekbe szökött árakkal foglalkozzunk!

Rögtön ki is védték az egyből adódó felvetést, miszerint az átkozott, nemzetvesztő, hazaáruló, népellenes Gyurcsány idején kettőszáz-ötven forint volt a benzin ára (mellesleg az euró árfolyama is – utóbbi miatt Orbán annak idején lemondásra szólította fel Gyurcsányt)

Szóval hát: Gyurcsány alatt (2004) 362 liter, Bajnai idején (2009) 415 liter, 2021 augusztusában 623 liter benzint vehetett egy magyar polgár az átlagfizetéséből!

Szóval klasszak vagyunk! Még ráadásul!

Na, mármost:

Churchill mondta meg az örök érvényű frankót: csak annak a statisztikának hiszek, amelyet én hamisítottam.

De, menjünk tovább!

Ne firtassuk, hogy egyetlen tétel összehasonlítása bármire alkalmatlan! Fogadjuk el az Izer Norbert PM-államtitkár ravasz fejtegetésének alapját képező e három adatot, mely fejtegetés veleje: természetesen Gyurcsány!

Viszont!

Izert úr eget verő marhaságot mondott, a szokásos ködösítő csúsztatásokkal, melyeknek annyi közük van a valósághoz, mint hajdúnak a harangöntéshez!

Lássuk, miért!

  1. Az átlag magyar úrvezető (mondjuk én, más adatom nincs) nemigen használ el több üzemanyagot egy évben, mint 400 litert.

    Az állítólagos fölösleg, amelyhez Orbán jóvoltából jutna (ha csak ezt az egy tételt vásárolná a megugrott infláció idején), ott porosodna a benzinkutaknál.
  2. Miért csak ennyit használ? Mert ennyit megy a kocsijával, ráadásul a mai kocsik fogyasztása jóval alacsonyabb, mint a korabelieké volt.

    És ne jöjjünk a használt autókkal! Az akkori újak voltak a mai tizenöt évesek. Az akkori tizenöt évesek pedig mennyi benzint zabáltak?
  3. A klozetre is nagy luxusautókkal járó (legtöbbet autózó) vállalati kis-, közép- és nagyfejűek, kormányzati, kormányközeli al-- és főmuftik, akik a személyautók fogyasztásának zömét adják, nem a saját zsebükre tankolnak: flottaautókon furikáznak.
  4. Mellesleg az ő (több) milliós jövedelmük jócskán megdobja, és irreálissá teszi az úgynevezett átlagjövedelem kategóriáját.

Van itt más is!

A MOL rendes veszteséget szenved el, részvényei a padlóra hulltak.

Ez látszólag csak a céget magát és a részvényeseit érdekli, valójában azonban kiszámíthatatlanok a hatásai.

Igaz, ez a cég mérsékelhetné a veszteségeit, például a kormányközeli propaganda-, sport- és egyéb létező, meg főleg fal cégek/egyesületek/ál-társadalmi szervezetek, kormányhű tévécsatornák szponzori/reklámköltségbe bújtatott támogatási költségeinek lefaragásával.

Nem áll ez az eszköz rendelkezésre a benzinkutak közül a kis, falusi töltőállomások tulajdonosai számára, akik a veszteségbe bele is bukhatnak, de legalább átmenetileg mindenképpen be fognak zárni. Jellemzően ott, ahol a közelben/távolban nincs más kút.

Ezzel Orbánék veszélyeztetik az ott élők ellátását is.

A fuvarozók, a közlekedési vállalatok, mint a legnagyobb fogyasztók, a négyszáznyolcvan forintos üzemanyag-árba is belerokkannak, illetve (előbbiek) át fogják hárítani a többletköltségeiket, vagy azok egy részét – ránk, fogyasztókra, tovább drágítva minden áruféleséget és szolgáltatást, még jobban az egekbe rugdosva az inflációt!

Tehát végső soron az Orbán által most "megvédett" publikum fizet mindent!

Négyszáznyolcvan vagy ötszázhúsz: tök mindegy!

Mert ugyan, "mink kérem intézkedtünk", de a probléma kiváltó okát nem orvosolják, Ahogy Orbánék soha, egyiket sem.

És sajnálatos, hogy még mindig elegen dőlnek be a szélhámosságainak ahhoz, hogy megnyerje a választásokat.

Vagy vegyük elő az "addig jár a korsó a kútra" bölcsességet?

Nem tudom! Orbán menetrend szerinti járatokat szervez oda, és még mindig nem tört el.