A végeredményhez közeledve is tartja 20 százalékos arányával harmadik helyét Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyében. A hódmezővásárhelyi polgármester állásfoglalása így döntő hatással lehet arra, ki nyeri meg a második fordulót.
Bár még nincsenek végleges eredmények, az már körvonalazódni látszik, hogy melyik jelöltek jutnak tovább az előválasztás második fordulójába. Eddig úgy látszik, Dobrev Klára tarolt vidéken, Karácsony Gergely a legerősebb Budapesten, Márki-Zay Péter pedig a vártnál jóval magasabb szavazatarányt szerzett meg. De minek köszönhető a jelöltek sikere: van-e összefüggés az online térben tett lenyomatuk és az eredmények között?
Budapest másként gondolkodik. Az előválasztás éjjeli zárásig bejelentett eredményei alapján vidéken tarolt a Demokratikus Koalíció és Dobrev Klára, de a fővárosban Karácsony Gergely, a Párbeszéd és a Momentum vezet.
Elkészült Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő vizsgálati eredménye az előválasztást érintő támadások kapcsán – közölte az aHang, az online előválasztási felület és az informatikai háttér biztosításáért felelős civil szervezet.