h i r d e t é s

Válság előtti szinten a gazdaság, borítékolható a választási pénzszórás

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Válság előtti szinten a gazdaság, borítékolható a választási pénzszórás

2021. augusztus 19. - 06:27

Az elemzők szerint idén hét, de akár nyolc százalékkal is nőhet a magyar gazdaság miután az első félévben a vártnál sokkal gyorsabban nőtt a GDP.

A kép illusztráció! - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Az elemzők által várt 2- 2,2 százalékkal szemben 2,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság 2021 második negyedében az első negyedévhez képest. Így az évesített növekedés a csillagászati 17,9 százalékra rúgott, ennyivel volt magasabb a bruttó hazai össztermék, mint 2020 második negyedében, amikor is a válság nagyon megcsapta a magyar gazdaságot. Mint közismert, tavaly március közepétől május elejééig gyakorlatilag leállt a fél ország a koronavírus-járvány első hulláma miatt, így az GDP akkor éves szinten 13,3 százalékkal zsugorodott. Miután az első negyedévben az éves mutató még 2,1 százalékkal csökkent, az első félévi növekedés 7,6 százalékos volt, s ez tükrözi inkább a gazdaság valós teljesítményét.

Idén mindképp robusztus lesz a növekedés a válságból kijövet, gyakorlatilag robbanásszerű emelkedésről beszélhetünk. Plasztikusabban ezt az jelzi, hogy a magyar gazdaság azon kevés országok között van, amelynek nemzeti jövedelme már most elérte a válság előtti szintet. Az adatok egyértelműen azt jelzik, hogy a hazai gazdaság erőteljesen növekedési pályára állt: Német Dávid a K&H Bank elemzője szerint idén éves szinten elérjük a hét százalékos gazdasági növekedést. Suppan Gergely a Takarékbank vezető elemzője az első féléves adatok láttán az eddigi 7,7 százalékról nyolc százalék közelében emelte az idei növekedési előrejelzését, hozzátéve, hogy még 2022-re is hét százalékos gazdássági növekedést vár. Suppan megjegyezte, hogy szigorúan matematikai alapon az idei növekedés már akkor is elérheti a 6,8 százalékot, ha a második félévben stagnál a gazdaság.

Ennek azért van kiemelkedő jelentősége mert semmi sem veszélyezteti a miniszterelnöki tervet, hogy a választások előtti hónapokban több tíz-, esetenként akár több százezer forinttal kedveskedjen a kormány a gyermekes családoknak. Orbán Viktor miniszterelnök június elején, amikor már lehetett látni, hogy a magyar gazdaság kijött a göndörből, olyan ígéretet tett, hogy ha az idei növekedés eléri az 5,5 százalékos ütemet, akkor a gyerekes családok 2022 januárjában, februárjában visszakapják minden idén befizetett személyi jövedelemadójukat. Orbán akkor ezt kárpótlásnak nevezete, mivel a koronavírus járvány szerinte a gyerekes – ám jövedelemmel rendelkező – családokat viselte meg leginkább, ezért az állam utólag segít rajtuk. Lehet, hogy erről is szó van, és a kormányfő belátta, hogy a magyar kormány nemzetközi összehasonlításban nem sokat tett a válság alatt a családokért, de azt sem lehet kizárni, hogy a jövő év eleji pénzosztás valamilyen összefüggésben lehet a 2022 áprilisára várható választásokkal.

Addig azonban még hónapok vannak hátra, és kormány láthatóan nem akar leállni a költségvetési források felhasználásával. Varga Mihály pénzügyminiszter külön közleményben reagált a vártnál kedvezőbb GDP adatra, kiemelve, hogy a gazdaság újraindítása Magyarországon az egyik leggyorsabb az Európai Unióban. Az elérhető részstatisztikák azt jelzik, hogy a növekedés egészséges szerkezetű, a legtöbb gazdasági ágazatra kiterjedt. A Pénzügyminisztérium számításai szerint termelési oldalról az ipar és az építőipar kétszámjegyű növekedést mutathatott, de az agrárium is pozitívan járulhatott hozzá a gazdaság teljesítményéhez. A szolgáltatások ágazatai – így a turizmus, a szállítás, az infokommunikáció, a pénzügyi ágazat, az oktatás és az egészségügy –, kivétel nélkül erősödhettek. Keresleti oldalról a fogyasztás, a beruházások és az export is húzhatta a gazdaságot.

Varga hozzátette, hogy a növekedést jelentősen támogatták a kormány gazdaságvédelmi és –újraindítási intézkedései. Ezek összességében idén 8,4 százalékponttal járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez, és a siker láttán a kormány folytatja a támogató költségvetési politikát, azaz további gazdaságélénkítő lépések várhatók. (nepszava.hu)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s