h i r d e t é s

Vályi Gergő egy héten belül másodszor nyert a sportmászó ifjúsági Európa-kupán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vályi Gergő egy héten belül másodszor nyert a sportmászó ifjúsági Európa-kupán

2021. június 23. - 06:14

A korábbi ifjúsági Európa-bajnok eddig az idei kupasorozat egyetlen nehézségi versenyén sem talált legyőzőre. Mindhárom magyar mászó a döntőbe jutott, Tusnády Nimród a negyedik, Radics Attila a hetedik helyen végzett.

Vályi Gergő(k) - Forrás: MHSSZ

Újabb nagyszerű eredményt ért el a magyar versenymászó válogatott az ifjúsági Európa-kupában. Egy héttel az imsti győzelmét követően Vályi Gergő ezúttal a svájci Ostermundigenben állhatott a dobogó legfelső fokára a nehézségi versenyszámban. A versenyen három korosztályban összesen kilenc mászónk állt rajhoz. A magyar csapat számára legerősebb korcsoportban, az IFI A kategóriában (16-17 évesek) mindhárom magyar sportmászó döntőbe jutott. Vályi Gergő mellett Tusnády Nimród és Radics Attila is a dobogóért mászott, ebben a műfajban azonban sokszor csak nüanszok döntenek. Tusnády Nimród végül a negyedik, Radics Attila a hetedik helyen zárt.

A mászóközösség által csak „Gege” becenéven ismert szügyi sportmászó kirobbanó formában van, és nagyon élvezi a nemzetközi versenyek útépítői által készített mászóutakat:
„Nagyon jó, hogy ilyen utakat mászhatok, mert nagyon szeretem őket, de sajnos utoljára akkor tudtam ilyenekre edzeni, amikor a klagenfurti boulder Európa-kupa után kint maradtunk mászni. Most az imsti eredmény után már tudtam, hogy körülbelül milyen szinten kell mászni a dobogóhoz, és úgy gondoltam, hogy ez menni fog. További magabiztosságot adott, amikor első helyen jutottam döntőbe. Kicsit nagyobb volt magam felé az elvárás a döntőben, nem szerettem volna rontani a selejtezőhöz képest. Nagyon jó volt hallani a többiek szurkolását, már amikor besétáltam az úthoz, akkor hangosabban kiabáltak, mint addig mászás közben bárkinek. A döntő út is nagyon tetszett, hatalmas elismerés az útépítőknek! Az is nagyon jó volt, hogy most Attilával és Nimróddal együtt jutottam döntőbe, így sokkal jobb volt az izolációban lenni. Remélem hogy Innsbruck is hasonlóan jól fog menni.”

Ahogy azt Gege is említi, a csapat számára a háromhetes külföldi versenykörút következő, egyben utolsó állomása Innsbruck lesz, ahol már a felnőtt világkupa mezőnyével mérhetik össze tudásukat boulder és nehézségi versenyszámokban. Iszonyú erős mezőnyre lehet számítani, hiszen mindenki ott lesz, aki Európából kijutott a tokiói olimpiára, ahol a sportmászás bemutatkozik az ötkarikás játékok porondján.