Pedig a nagy autógyárakban és a feldolgozóiparban még most is nagy tartalékok vannak, amiből lehetne hová emelni a béreket. Az viszont önmagában fából vaskarika, hogy legyenek európai béreink, ehhez haveri kapitalizmus helyett normális oktatásra lenne szükség, legalábbis friss tanulmánya kapcsán erről is beszélt az Indexnek Galgóczi Béla, az Európai Szakszervezeti Szövetség vezető kutatója.

Tanulmányából kiderül, hogy 1993 és 2015 között elég jelentősen közelítettek a kelet-európai átlagbérek a német átlagbérhez, de a csehek ebben jobbak voltak nálunk. Pontosan hogyan alakultak ezek az arányok?

A trend azért nagyrészt párhuzamos, de tényleg vannak eltérések. 1993-ban a három országban nagyjából 2000-2500 euró körül voltak az átlagfizetések, ez 2008-ra nagyjából 10 ezer euró körüli szintre ment fel. Kezdetben a magyar bérek voltak a legközelebb a német bérekhez, aztán 2008 után Magyarország szakadt le a legjobban. Csehországban 1993-hoz képest 2015-re a német átlagbérekhez képest a bérek 8,3 százalékról 30,9 százalékra nőttek, miközben a magyar bérek 13,1 százalékról 25,1 százalékra. Lengyelországban kicsit magasabb szintről, 13,7 százalékról indultak 1995-ben és 2015-re 29,3 százalékra nőttek.

Ha bérekről beszélünk, akkor nagyon sokféle indikátor van, ezek az arányok nemzeti valutában folyó áron euróra konvertálva értendőek. Az euró miatt ez egyébként elsősorban a nemzetközi befektetőknél releváns adat, hiszen ők ebben a valutában hasonlítják össze a különböző országok munkaköltségeit.

Forrás: Galgóczi Béla: Miért esedékes egy béremelés Közép-Kelet Európában

És mi az oka a különbségeknek?

A német bérek reálértelemben, tehát az infláció hatását kiszűrve majdnem stagnáltak a 2000 és 2016 közötti időszakban, miközben a kelet-európai régióban különösen a válságig bezárólag nagyon gyorsan nőttek. Észtországban, Bulgáriában és Lettországban a konvergencia sebessége majdnem elérte a válság előttit, viszont a közép-kelet-európai régióban, különösen a visegrádi országokban a válság után lelassult a felzárkózás, de Romániában és Magyarországon 2008 és 2016 között még csökkentek is a reálbérek összességében.

Forrás: Galgóczi Béla: Miért esedékes egy béremelés Közép-Kelet Európában

Azt lehet vitatni, hogy a Nemzetközi Valutalap és EU által előírt recept mennyire volt helyénvaló, de abból a szempontból biztosan nem, hogy Magyarországon akkoriban nem a bérekkel volt a probléma. Az államadósság szintje messze a régiós átlag felett volt, és a költségvetési hiány is magas volt, de ezek közül egyik sem a béreknek köszönhető. Azzal együtt, hogy a kiadásokhoz hozzátartoznak az állami szféra bérei, amiknek a befagyasztása vagy megvágása egy könnyű és lusta megoldás volt, amit viszont könnyebben végre lehetett hajtani, mint egy komplexebb szerkezeti átalakítást a kiadások és bevételek tekintetében.

Nem véletlen, hogy

a bérkonvergencia lassulása így Magyarországon látszik a legjobban 2008 után.

Az már egy érdekes kérdés, hogy Lengyelország, Csehország és Szlovákia esetében, ahol nem volt akkora probléma, és IMF-csomag sem volt, miért lassult le a bérfelzárkózás. Ez azt veti fel, hogy volt egyfajta csordaszellem a kelet-európai országok között, volt egyfajta nyomás, és az is biztos, hogy az eurózóna déli tagállamainak válságkezelése is kihatott a kelet-európai tagállamokra, pedig fontos hangsúlyozni, hogy ebben a térségben a déli tagállamokkal ellentétben nem volt versenyképességi probléma.

És 2008-ig mi okozta a felzárkózást?

Nincs nagyon egzakt módja annak, hogy ezt meg lehessen mondani, de bizonyos elemekről biztosan lehet tudni. Ilyen például a munkaerő elvándorlása, erről az IMF tanulmánya mutatta például ki, hogy pár százalékpontos pozitív hatással volt a bérek változására azokban az országokban, ahonnan a munkaerő elvándorolt.

Bizonyos szektorokban a politika is hozzájárulhatott a bérek növekedéséhez, például az orvos- vagy tanárhiányra a politika béremeléssel reagált a régióban több helyen is.

A külföldi működőtőke-befektetések (FDI) esetében pedig annyit mindenképpen el lehet mondani, hogy ezek helyi szinten mindig ugrásszerű növekedést gyakorolnak egy térség termelékenységében. A magasabb termelékenység miatt pedig a helyi és országos béreknél is rendre magasabb béreket tudnak kifizetni, például az Audi és a Mercedes magas fizetéseket ad magyar viszonylatban. Viszont ez egy kettős hatás is, mert közben

ezek a gyárak rendre alacsonyabb béreket fizetnek annál, amit a termelékenységük indokolna.

A tanulmányban azt írja, hogy 2000 és 2008 között Nyugat-Európában gyakran a béralkukban egyeztetett szintnél alacsonyabb béremelések valósultak meg, miközben Kelet-Európában ennek az ellentéte volt jellemző. De a tanulmányból az is következik talán, hogy erősebb szakszervezetekkel a termelékenység által indokolthoz közelebbi bérszintet lehetne kiharcolni ebben a régióban. Ez nem ellentmondásos így?

Az hogy a valós gazdasági folyamatok túlfutottak azon, amiben a szociális partnerek megállapodtak, inkább kivételes helyzet, ez nem így szokott lenni. Ilyesmihez a piaci folyamatokon – migráció és a multik által kínált magasabb bérek – kívül adott esetben egy politikai beavatkozás, például a minimálbér emelése is hozzájárulhat, ami tovagyűrűző hatással más szegmensekben is béremelésekhez vezet.

A tanulmány egyik megállapítása, hogy a feldolgozóiparban a termelékenység szintje és a bérek szintje között van egy diszharmónia. Az egy általános probléma az átmeneti gazdaságokkal, hogy vannak termelékenységi szigetek, nagyok az eltérések a gazdaság egyes részei között, tehát nagyon torz egy ilyen gazdasági szerkezet. A nemzetközi cégek kettős aránytalanságot okoznak egy ilyen gazdaságban, ugyanis a munkaerőt a saját termelékenységéhez képest mélyen alulfizetik, de ez a fizetés még mindig jóval magasabb a nemzeti vagy az iparági átlaghoz képest.

Ez összességében felhajtó erőt jelent a gazdaság egészére nézve, de nem hozza ki a teljes potenciált a bérek szempontjából. Az tehát már egy alku kérdése, hogy mennyit hozunk ki ebből.

A Jobbik most éppen azzal kampányol, hogy legyenek európai bérek Magyarországon, de előkerült ez már korábban a DK vagy PM programjában is. Van alapja ennek a követelésnek, vagy ez csak egy jól hangzó politikai szlogen?

Ez így önmagában egy fából vaskarika érvelés, ami teljesíthetetlen követelés, ez így önmagában egy nagy leegyszerűsítés, hogy ha a pozsonyi Volkswagen-gyárban vagy a győri Audinál német termelékenység van, akkor német béreket is kellene fizetni. Gazdaságokat nem lehet kettészakítani, egységes munkaerőpiac van, amin belül áramlás és kiegyenlítődés van egyrészt, másrészt pedig nem véletlen, hogy ágazati szerződések vannak, mert az ágazati szerződésekben benne van például a jól teljesítő, exportáló multicég, és a csődbe menő fémipari vállalat is adott esetben, és nyilván van egy játéktér a béralkuk során, de a keretek közösek.

A feldolgozóiparban Németországban 100 eurónyi munkaerőköltségre 132 euró hozzáadott érték jut, Magyarországon 211. Ez alapján jogosnak tűnik, hogy emeljék a béreket.

Azt a tanulmány nem állítja, hogy a feldolgozóiparban akár 70 százalékkal fel lehetne nyomni a béreket, csak rávilágít arra, hogy vannak ilyen aránytalanságok, amiből akár származtatható egy ilyen tartalék, ami gyakorlatilag szélesebb körben is mozgósítható. Az nem egyértelmű viszont, hogy mekkora emelés következne belőle.

De összességében akkor azt túlzás kijelenteni, hogy Magyarországon a gazdaság egészében a termelékenységhez képest alacsonyak a bérek, vagy sem? Azért is kérdezem ezt, mert ez a magyar közgazdászok között egy régi vita: Oblath Gábor egy De Facto-posztban például amellett érvelt, hogy pont akkorák a magyar bérek, amiket a termelékenység indokol, de aztán a Portfolio.hu-n később ebből egy több fordulós vita volt Pogátsa Zoltán és Madár István között, amire mások is reagáltak (például Árokszállási Zoltán és Barta Balázs, majd Palócz Éva is írt egy tanulmányt a témában).

Itt azért arról is szól a történet, hogy mi a hajtóerő, tehát, hogy a bér húzza a termelékenységet, vagy a termelékenység a béreket. A másik, hogy ha megnézzük, hogy milyen iparág van nemzetközi versenynek kitéve, akkor azt látjuk, hogy ott van a legnagyobb tartalék. Magyarországon a feldolgozóipar az egyik nemzetközi versenynek legjobban kitett iparág, és ha meg tud előlegezni egy bérkonvergenciát, az húzhatja magával a gazdaság többi részét is.

Forrás: Galgóczi Béla: Miért esedékes egy béremelés Közép-Kelet Európában

Akkor a tanulmány alapján a feldolgozóipar esetén igaz, hogy nagyobb a termelékenység, mint a bérek szintje, de mi a helyzet a többi iparággal?

Általánosságban nem lehet kiterjeszteni ezt az összefüggést egy az egyben, viszont a bérhányadról érdemes beszélni. A bérarány azt fejezi ki, hogy a teljes GDP-n belül a bértömeg mekkora részt tesz ki.

Ez Magyarországon 1995 és 2015 között 10 százalékponttal csökkent.

Igen, ez egyébként egy nemzetközi trendbe illeszkedik, amit azzal szoktak magyarázni, hogy nőtt a tőke alkupozíciója a munka rovására, amit a globalizáció tett lehetővé, hiszen amíg a tőke szabadon mozog a világban, a munka helyhez kötött, tehát az egyik sokkal rugalmasabb, ezáltal jobb alkupozícióba kerül, amikor a termelésből keletkező nyereség elosztásáról van szó. A bérhányad a teljes gazdaság tekintetében mutatja a béreket, ezért azt is mutatja, hogy mekkora a foglalkoztatás, és azt is, hogy milyen a bérszint, tehát egy alacsony bérhányad jelenthet nyomott béreket vagy alacsony foglalkoztatást is, vagy mindkettőt egyszerre. Magyarországon az alacsony bérhányadba erősen belejátszott az alacsony foglalkoztatottság, de a munkanélküliek közmunkássá való átminősítése miatt a bérhányad a foglalkoztatottság növekedése miatt nőni kezdett az utóbbi években kicsit, ugyanakkor itt a helyzet nem sokat javult.

Forrás: Galgóczi Béla: Miért esedékes egy béremelés Közép-Kelet Európában

A visegrádi országok bérhányada jelentősen alacsonyabb, mint a nyugat-európaiaké. 65 százalék körül van nagyjából a nyugat-európai átlag, a visegrádi országoké pedig 53-ra jön ki. Ebből érdekes, hogy Szlovéniában a nyugati-európai átlagnál is magasabb a bérhányad, de kiemelkedően magas Horvátországban és Bulgáriában is. Bulgária egyébként minden szempontból kakukktojás, a bolgárok minden ábrán kilógnak: mennek fel a bérek, törés sem volt ebben a trendben, ráadásul a termelékenység növekedésénél nagyobb mértékben nőnek a bérek.

Azt írja, hogy az Európai Bizottság ellentmondásosan érvelt, amikor pozitív folyamat értékelte, hogy Magyarországon csökkent a reál effektív árfolyam a válság után, mert nem nőtt a magyar export hozzáadott értéke, így a helyzet nem javult érdemben.

A reál effektív árfolyam egy összetett mutató, benne van egy ország termelékenysége, bérszintje, és az országban használt valuta árfolyama is.

Magyarországon a csökkenést egyrészt a bérek csökkenése, másrészt viszont a forint árfolyamának gyengülése okozta.

Ezek költségalapú versenyképességet növelő tényezőknek nevezik, tehát gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy olcsóbban tud a nemzetközi piacra termelni az ország gazdasága. A Bizottság viszont azt is kiemelte, hogy a nem költségalapú tényezőkben Magyarország teljesített a legrosszabbul, mert az exportdeflátor csökkent. Ez azt jelenti, hogy az átlagos exportárak nem tudtak növekedni.

Az exportárak jó esetben akkor növekednek, ha a termékek azért drágulnak, mert magasabb hozzáadott érték felé tolódik el a termelés. Csehországban és Szlovákiában 2015-ben az exportárak 50 és 57 százalékkal voltak magasabbak, mint 2000-ben, miközben még a piaci részesedésüket is tudták növelni ezek a cégek, és a Bizottság ezeket az országokat pozitív példaként emelte ki. Magyarország esetében a forint leértékelődése megjelent a teljes reál effektív árfolyam csökkenésében is, tehát a Bizottság azt húzta le, amit előtte megdicsért, ráadásául a szlovák és cseh példán látható, hogy áremelkedés mellett is lehet piaci részesedést növelni.

A másik dolog pedig, hogy ez arra mutat rá, hogy a minőségi alapú versenyképességet csak a termékszerkezet változásával lehet befolyásolni, a bérekkel meg az exportárakkal önmagában nem. Ha a béreket húsz százalékkal csökkentem, attól még nem lesz jobb az exportstruktúra.

Az utóbbi időben nagyon erőteljes volt a munkaerőhiány az egész régióban, ez nem segít ezekben a gazdaságokban kiárazni az alacsonyabb hozzáadott értékű termelést? Arra gondolok, hogy van-e olyan hatás, hogy az alacsonyabb hozzáadott értékre és bérekre szakosodó cégek egyszerűen nem találnak munkaerőt kevés pénzért és csődbe mennek.

Ez akkor tudna jól működni, hogy a bérdinamika mellett lenne egy jó képzési és iskolarendszer.

De 2008-ig ez végülis működött is, legalábbis a számok ezt mutatják.

Igen, és voltak arra utaló jelek is, hogy magasabb hozzáadott érték felé mozdul el a magyar gazdaság. Ilyen irányban fejlesztett a Nokia, de az Audi is elkezdett fejlesztéssel is foglalkozni az összeszerelés mellett. Ez lenne az az út, ami elindíthatna egy valódi konvergenciát, de ez eddig az EU-ban nagyjából csak Írország esetében sikerült. Itt az történt, hogy a beszállítók képesek voltak a multik mellé felzárkózni, és önálló ír multicégek jöttek létre.

De Lengyelországban is több arányaiban a hazai multi.

Igen, de ott azért még nem a lengyel nagyvállalatok dominálnak, inkább csak példák vannak rá, hogy beszállítók multivá tudnak válni. Egyébként az utóbbi időben Csehországban álltak erősen rá, hogy a hazai magasabb hozzáadott érték felé mozduljanak el. Ott főleg azon vannak kiakadva, hogy a GDP 8 százalékát teszi ki a profitrepatriáció, tehát a multik már elkezdték kifelé tolni a pénzt, és ez elég nagy veszteség a cseh gazdaságnak.

Mintha az Orbán-kormány is próbálkozna valami ilyesmivel. Kitömnek pénzzel egy nemzeti középosztályt, és közben Mészáros Lőrinc már cseh, horvát, meg osztrák cégeket vesz.

Valamilyen szinten még lehetne ebben logikát is találni, de a haveri kapitalizmus szintjén ez egy totálisan diszfunkcionális rendszer.

De az azért nem is annyira egyértelmű, hogy miért jobb egy hazai cég, mint egy multinacionális.

Mert a multinacionális tőke igazából magának fölözi le a profitot, és azokat a termelési fázisokat, amik magas hozzáadott értékűek, azokat megtartja magának. A kutatás-fejlesztést, a marketinget, az eladás utáni szolgáltatásokat, tehát az összes olyan termelési fázist, ami magasabb profitrátával dolgozik. A következő lépés az lenne, hogy regionális multik jöjjenek létre például Kelet-Európában.

Tegyük fel, hogy Orbánék most úgy gondolkodnak, hogy a második világháború után Kelet-Ázsiában több országban is egy nemzeti középosztály kitömésével lehetett siker exportképes nagyvállalatokat létrehozni, és akkor most miért ne lehetne ugyanezt megcsinálni.

Az hogy azoknak az országoknak mi volt a titka, és hogy ez Magyarországra alkalmazható-e, arra nem mernék semmit mondani. De most Magyarországon nem a teljesítményt jutalmazzák. Az, hogy Mészáros Lőrinc helyzetbe lett hozva, az egy lutri, mert nem lehet tudni, hogy Mészáros Lőrinc valójában tényleg jó üzletember-e. Lehet, hogy iszonyatosan rossz üzletember, de azért még rengeteg profitot csinál, mert kapja a megbízásokat. Egyébként mindez éppenséggel még sülhet is el jól, ha Mészáros Lőrinc jó vállalakozó, de ez a rendszer nem jó, mert a hozadéka abszolút nem garantált. Azon kívül, hogy

ez a rendszer korrupt és igazságtalan, nem termeli ki a jó vállalkozókat,

úgyhogy nem hiszem, hogy ez egy modellértékű dolog lenne. Abban viszont lenne valami egyébként, hogy a nemzeti tőkét helyzetbe kell hozni, de azt valamilyen szisztematikus módon kéne csinálni.

index.hu