h i r d e t é s

Váratlanul beolvasták az ellenzék öt pontját a köztévében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Váratlanul beolvasták az ellenzék öt pontját a köztévében

2019. január 07. - 19:52

Miután csaknem egy hónapja sikerrel kerülték el, az M1 végül túlesett a dolgon. Egy lejárató anyag keretében mind az öt követelés elhangzott. - írja a nepszava.hu.

Illusztráció: nepszava.hu Fotó: Tóth Gergő

Majdnem egy hónapot kellett rá várni, de végül mégis szerepelt az ellenzék öt pontos követelés-listája a köztévé adásában, szúrta ki a 444.hu. A pontok - melyekkel olyannyira nem akart foglalkozni az MTVA, hogy még az ezzel ellenzéki országgyűlési képviselők bántalmazása is belefért az ügy érdekében - ugyanakkor ezúttal is csak egy lejárató anyagban kaptak helyet. A 2 perc 11 másodperc hosszú híradós klip témája és címe a következő: 

Nem tudta felsorolni az ellenzéki követelések minden pontját a Momentum elnöke.

Az anyag azt a kétségtelenül kínos pillanatot dolgozza fel, amikor Fekete-Győr András pártelnök a HVG-nek adott interjúban csak négyet tudott felidézni a pontok közül. Ezeket egyébként éppen a Momentum találta ki decemberben, és elsőként maga Fekete-Győr olvasta fel őket a Kunigunda utcai székház előtt tüntető tömegnek. Az ellenzék országgyűlési képviselői csak ezután karolták fel a pontokat, melyekhez januárban már mint a magyar emberek követeléseihez fogadtak hűséget:

  • 1. Követeljük rabszolgatörvény azonnali visszavonását!
  • 2. Követeljük a kevesebb rendőri túlórát!
  • 3. Követeljük a független bíróságokat!
  • 4. Követeljük az Európai Ügyészséget!
  • 5. Követeljük a független közmédiát!

Fekete-Győrnek az Európai Ügyészséghez való csatlakozás nem jutott eszébe, melyért egyébként Hadházy Ákos gyűjt aláírásokat. 

Nemrég egyébként a szakszervezetek is összefoglalták követeléseiket a túlóratörvény kapcsán. Ők négy pontot fogalmaztak meg, melyeket a szombati demonstráción ismertetett Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke: követelik, hogy töröljék el a rabszolgatörvény; követelik a tisztességes munkáért járó tisztességes bért; követelik a sztrájktörvény módosítását, a sztrájkjog visszaadását, hogy a munkás megvédhesse magát; és követelik az emberi nyugdíjkorhatárt, hogy a munkás ne a munkapad mellől kerüljön a koporsóba.

nepszava.hu