fbpx Varga Mihály szerint az év végére még nagyobb lehet a hiány | CIVILHETES

h i r d e t é s

Varga Mihály szerint az év végére még nagyobb lehet a hiány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Varga Mihály szerint az év végére még nagyobb lehet a hiány

2020. július 23. - 15:03

 

Júniusban már enyhén élénkült a gazdaság, de a második negyedévi GDP így is 10 százalékkal csökkenhet éves összehasonlításban, az egész évben pedig 5 százalékkal zsugorodhat, meghaladva a korábban várt, ma már optimistának tűnő 3 százalékos jóslatot - közölte a pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az MTI szerint.

Varga Mihály pénzügyminiszter - Forrás: MTI

Varga Mihály azt mondta, hogy a legnagyobb éves visszaesést áprilisban mérték, akkor 20 százalékos volt a csökkenés. Májusban lassult a gazdaság visszaesése, a hónap végén pedig megfordult a trend, és júniusban már az enyhe élénkülés jelei is mutatkoztak.

A miniszter szerint idén a GDP arányában 1 százalékos, 488 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számoltak, de a fél év végére már 3,8-4 százalékos, több mint 1800 milliárd forintos hiány alakult ki.

A koronavírus-járvány elleni védekezési alapra mintegy 600 milliárd, a gazdaság védelmi alapra több mint 1100 milliárd forintot különítettek el, ezek határozták meg az első fél évet - tette hozzá.

Év végére még magasabb lehet a hiány, mert a gazdaság újraindítása további forrásokat igényel, és a járvány második hullámára is lehet számítani - fejtette ki.

Varga Mihály ismét hangsúlyozta, hogy a járvány jó gazdasági helyzetben érte az országot, ezt mutatja a tavalyi 5 százalékos és az idei első negyedévi több mint 2 százalékos gazdasági növekedés. (napi.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s