Elterjed a home office? Kevesebb lesz az alkalmi szex? Visszaszorul a globalizáció? Jön a feltétel nélküli alapjövedelem? Leszokunk a dohányzásról?

A mostani járvány rámutat az egészségügy, a gazdaság sebezhetőségére; a meghozott intézkedések kritizálhatóak jogi vagy közgazdasági alapokon; és eleve kérdéses, tanulhatunk-e, kell-e tanulnunk egy ilyen válságból? Az Azonnali vitasorozatának legújabb részében ezúttal Isztin Péter közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója fejti ki véleményét.

A koronavírus-járvány remek világnézeti Rorschach-tesztként működik:

nagyon sokan meg vannak arról győződve, hogy a világ berendezkedése éppen olyan irányba fog fordulni a koronavírus következtében, amilyen irányba ők szeretnék.

Így vannak, akik szerint most aztán tényleg befellegzett a globalizációnak és persze a kapitalizmusnak; vannak, akik szerint most végre kiderül, hogy a home office ugyanolyan hatékony vagy még hatékonyabb, mint a „rendes” műszak; vannak, akik szerint most végre rájövünk, milyen rossz, ha ki vagyunk szolgáltatva Kínának; vannak, akik szerint most derült csak ki igazán, hogy csak Európára számíthatunk; mint ahogy olyanok is vannak, akik azt gondolják, hogy éppen, hogy nem.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az ilyen helyzetértékelések szükségképpen hibásak, mégis bármilyen jóslattal szemben, főleg a sajátjainkkal szemben, érdemes gyanakvónak lennünk.

Mi marad meg abból, amit a járvány alatt tanultunk?

Ezzel együtt biztosan nem ugyanott folytatódik az élet a járvány elvonulta után, mint azelőtt. Ennek egyszerű oka van: az emberek a járvány idején a korábbiaktól eltérő humán tőkét halmoznak fel, részben explicit tanulás, részben „learning by doing” révén. Az új skillek és szokások elsajátítását ösztönzi, hogy hirtelen sokkal kevesebb szabadidős program közül tudunk válogatni, számos skillt és ismeretet pedig, ha úgy tetszik, „kényszerből” sajátítunk el. Végül, minél inkább arra számítunk, hogy a vírus még sokáig velünk lesz (vagy vissza-visszatér), annál inkább

érdemes beruházni az ehhez való alkalmazkodásba.

Számos területen halmoznak fel új ismereteket, skilleket és szokásokat az emberek. Sokan, akik korábban nem használtak videókonferencia-szolgáltatásokat, megtanulják, hogyan működnek. Ez hatással lesz mind a munkavégzésükre, mind pedig a társas érintkezési szokásaikra.

Lesznek, akik a karantén során megtanulnak főzni, vagy a korábbiaknál jobban főzni, vagy, hogy az egyik legdivatosabb humántőke-beruházást említsük: megtanulnak kovászos kenyeret sütni. Az újonnan felhalmozott tudás és szokások azonban, mint minden tőke, idővel amortizálódnak, ezért

korántsem biztos, hogy olyannyira radikálisan megváltozik az életünk a járvány hatására, mint ahogyan azt sokan állítják.
Mindenesetre lesznek olyan új gyakorlatok, amelyek relatíve „jó ötletnek” bizonyulnak, és amelyeket emiatt érdemes lehet a továbbiakban is követni.

A változások a fiatalabb generációkat nagyobb mértékben fogják érinteni: nekik egyrészt kevesebb „meggyökeresedett” szokásuk vannak; másrészt mivel több év áll várhatóan előttük, általában is többet érdemes beruházniuk új tudás, képességek és szokások felhalmozásába. Nem véletlen, hogy a fiatalabbak tűnnek fogékonyabbnak a járvány feltartóztatásához szükségesnek ítélt szokások elsajátítására.

Íme egy általános előrejelzés: azok a szokások, amelyek előnyösnek bizonyulnak, velünk fognak maradni (ez eddig triviális), de azok a szokások is megmaradhatnak, amelyeken később költséges lenne változtatni, ellenben nem okoznak különösebb problémát a mindennapokban. Számos szokásunk úgy maradt ránk, hogy egyszerűen nem volt érdemes rajtuk változtatni. Ilyen módon a koronavírus-járvány is hatással lehet a későbbi életünkre.

Lehetnek azonban olyan gyakorlatok is, amelyeket a járvány idejére adoptálunk, de mivel nagyon költségesek, a későbbiekben érdemes lesz őket levedleni. Egy további nyilvánvaló predikciónk lehet, hogy a kisebb ütemben amortizálódó skillek és szokások lesznek inkább azok, amelyek átmentődnek a járvány utáni világba. De az általánosságokon túl nézzünk most végig néhány konkrét területen.

Ellátási láncok és globalizáció

Sokak szerint a koronavírus-járvány megmutatta a nemzetközi ellátási láncok törékenységét. Egyebek mellett egy időre több autógyár is kénytelen volt szüneteltetni a termelését, egyes termékekből pedig átmeneti hiányok léptek fel. Vannak, akik szerint ez ráébreszt „minket” arra, hogy vissza kell fognunk a globalizációból. Nem értek egyet velük.

A nemzetközi specializáció ezentúl is hasonlóan előnyös lesz, mint eddig.

Ahogyan egyes emberek és háztartások között hatékonyságnövelő a specializáció (képzeljük el, meddig jutnánk, ha magunk akarnánk mindenünket előállítani, könnyen belátható, hogy némi élelmiszer és ruházat biztosításán túl nem sok mindenünk lenne), ugyanúgy országok között is az.

Tény azonban, hogy a specializációnak, az egymásra utaltságnak vannak költségei is, és ezt a járvány megmutatta. A koronavírus-járvány következtében változhatnak bizonyos higiéniai sztenderdek, egyes vállalatok pedig talán megváltoztatják a raktározási gyakorlatukat és alternatív beszállítók után néznek – de

a nemzetközi munkamegosztás nem fog összeomlani, ahhoz túlságosan nagy előnyei vannak,

habár az ellátási láncok visszaépülése időt vesz igénybe. Amit tényleges veszélynek érzek, az a protekcionista narratíva megerősödése, ami, bár nem fog radikálisan nagy akadályt gördíteni a nemzetközi kereskedelem elé, azt időről időre nehezíteni fogja. A nagyobb országok (és az Európai Unió) ezenkívül valószínűleg a korábbiaknál jobban fogják támogatni egyes közegészségügyi szempontból fontos gyógyszerek és vakcinák hazai gyártását. Ennyiben tényleg lehet elmozdulás a kisebb mértékű nemzetközi specializáció irányába, de ennél nagyobb elmozdulásra nem számítanék.

A globalizáció egy másik aspektusa az emberek országok közötti áramlása. A bevándorláskritikus tábor vindikálva érezheti magát, hiszen a koronavírus megmutatta: lehet létjogosultsága a határok szigorú ellenőrzésének vagy akár teljes lezárásának. Olyan mértékű lezárásoknak, mint amelyek jelenleg történnek, leginkább csak egy ilyen világjárvány (vagy más világméretű veszélyhelyzet) idején van értelmük, ennek ellenére a „populista jobboldal” egyfajta „hangulati” előnyre tehet szert a jelenlegi helyzetben.

Úgy általában a félelem légköre sem kedvez a toleráns hangoknak.

Vannak, akik ezzel szemben azt mondják, a populisták veszíthetnek a koronavírussal, mivel most egy valós, nem pedig egy saját maguk által kreált krízissel kell harcolniuk, amit épp ezért kevésbé tudnak irányítani. Ez igaz lehet, ugyanakkor vegyük észre, hogy fő ellenfelük,

a progresszív baloldal még inkább megszenvedi a koronavírust: világjárvány idején nem sokan törődnek olyan témákkal, mint például a legkülönbözőbb kisebbségek jogai.

Üdvözlési formák

Anthony Fauci, az Egyesült Államok egyik vezető immunológusa és egyfajta kvázi-tisztifőorvosa szerint egyes üdvözlési formáknak, mint például a kézfogás, örökre búcsút kellene intenünk. Itt és most nem szeretnék arról értekezni, hogy igaza van-e, azt viszont gondolom, hogy

az üdvözlési formák nagyon is elképzelhető, hogy radikálisan meg fognak változni,

bár a változások leginkább a fiatalabb korosztályt fogják érinteni (a fentebb már kifejtettek miatt). Az idősebbek közül a legtöbben valószínűleg ragaszkodni fognak a kézfogáshoz, de ha a fiatalabak között a járvány idején újfajta üdvözlési formák terjednek el, azok jó eséllyel a járványt követően is meg fognak maradni.

Ezek a dolgok ugyanis gyorsan tudnak változni, annál is inkább, mert társadalmi multiplikátor-hatás figyelhető meg esetükben: minél többen használnak egy adott üdvözlési formát, annál inkább megéri adoptálni, és nincs sok okunk a kézfogásnál maradni, ha azok, akikkel kapcsolatban állunk, áttértek valami másra. Vajon mi fog győztesen kikerülni ebből? A namaste, vagy esetleg a meghajlás?

Társasági távolságtartás

Két egymással ellentétes predikció szokott keringeni a járvány idején felvett távolságtartóbb magatartás továbbéléséről: az egyik szerint a távolságtartás meg fog maradni azután is, hogy a járvány elvonult; egy másik szerint éppen ellenkezőleg: mihelyst ennek vége van, soha nem látott mértékben kezdjük el látogatni a szórakozóhelyeket, mozikat, kávéházakat és színházakat. Szerintem egyik hatás sem fog a maga teljességében érvényesülni, ami valami olyasmit jelent, hogy elmozdulunk a korábbi gyakorlatok irányába, de teljesen sokáig nem fogunk visszatérni oda, ahonnan indultunk.

Sokan most szembesülnek azzal, hogy a másik ember: veszélyforrás.

Többnyire nagyon kis mértékben az, de jelenleg a szokásosnál nagyobb veszélyt jelent ránk a többi ember, és ennek érzete egy darabig velünk maradhat. Egy másik tényező, ami miatt a relatív távolságtartás velünk maradhat, az az, hogy, legalábbis számos szakértő szerint, a járvány időről időre visszatérhet, már ha nem alakul ki addig ellene nyájimmunitás (ahhoz viszont sokaknak meg kellene fertőződniük).

A következő hónapokban (években?) valószínűleg kevesebben és kevesebbet fogjuk használni a tömegközlekedést. Ugyanakkor akiknek nagy szükségük van a tömegközlekedés igénybevételére, azok többsége végül le fogja győzni a félelmeit és felszáll a metróra/buszra. Óvatosabbak leszünk, de az életünk nem áll le.

Háztartási termelés

A gazdasági termelés egy része a háztartáson belül történik, még ha ez a GDP-ben nem is jelenik meg. A fejlett országokban a háztartási termelés részaránya a teljes termelésből jóval kisebb, mint a fejlődő országokban. Ez várhatóan a jövőben sem fog megváltozni, ugyanakkor ahogyan azt már említettük,

a karantén idején sokan új főzési-sütési skilleket halmoznak fel, amiket pedig később sem fognak elfelejteni, és így használni fognak.

Szex és párkeresés

A karantén idején valószínűleg jelentősen lecsökken mind az ismeretlenek közötti szexuális aktusok száma, mind pedig a (face-to-face) randevúk gyakorisága.

A tartós párkapcsolat nélkül élők „szerelmi és szexuális tőkéje” valamennyire le fog amortizálódni,

attól függően, hogy meddig tart a karantén, ugyanakkor az alapvető szexuális és udvarlási skillek amortizációs rátája általában nem túl nagy. Azt gondolom tehát, a párkapcsolati piac nem fog radikálisan megváltozni, ugyanakkor ameddig a vírusveszély fennáll, ami akár éveket is jelenthet, addig alacsonyabb marad az alkalmi szexuális aktusok száma.

Rossz szokások elhagyása, beruházás az egészségbe

A járvány kezdete óta nem egy olyan esetről hallottam (az egyik egy közeli barátommal történt meg), hogy valaki, talán a járvány hatására, abbahagyta a dohányzást. Tudjuk, hogy a dohányzás, az egészségtelen és túlzott mértékű táplálkozás és az ezekkel összefüggésbe hozható különféle krónikus betegségek kockázati faktort jelentenek a koronavírus-járvány során.

Ha valaki most szokik le a dohányzásról, nem valószínű, hogy jelentősen tudja csökkenteni a kockázatát rövid távon, de megint csak, tudjuk, hogy a járvány később visszatérhet, ezért teljesen racionális lépés lehet most elkezdeni leszokni bizonyos egészségügyi szempontból káros szokásunkról. Ha tehát a koronavírus még legalább évekig velünk marad (pontosabban: megy és jön),

azt várhatjuk, hogy az emberek többet ruháznak be az egészségükbe

és olyan szokások kialakításába, amelyek növelik az esélyét annak, hogy sikeresen birkóznak meg a vírussal. Ja, és ne felejtsük ki: sokan valószínűleg most tanulnak meg „rendesen” kezet mosni.

Ingyen pénz?

Az egyes kormányok által bejelentett mentőcsomagok és/vagy az erre irányuló javaslatok egyik eleme az, hogy nagyobb pénzösszegeket kell a jelenlegi helyzetben a háztartásokhoz eljuttatni. Ezek a tervek egészen felvillanyozták a feltétel nélküli alapjövedelem híveit, akik felteszik a kérdést: ha most jó ötlet ingyen pézt adni az embereknek, talán ebből rájön a társadalom arra, hogy ez általában is jó ötlet lehet.

Van azonban egy alapvető félreértés ebben az álláspontban. Jelenleg az, hogy az embereknek kvázi azért fizet az állam, hogy ne dolgozzanak, vagy attól függetlenül fizet, hogy dolgoznak-e vagy aktív munkakeresők-e, nem akkora baj, mint általában, hiszen most amúgy is egy ideig otthon akarjuk tartani az embereket.

Normálisabb időszakokban azonban az ilyen transzfereknek jóval magasabb költségük van. Hiba lenne tehát a különleges helyzetből radikális következtetéseket levonni.

Az persze, hogy hiba lenne, nem jelenti azt, hogy sokan nem fognak ilyen következtetéseket levonni. Érdemes felkészülni arra, hogy a radikálisabb újraelosztási tervek népszerűsége növekedni fog.

És amire mindenki kíváncsi: eljön-e a home office aranykora?

Röviden: lehet, de én szkeptikus vagyok. Sok vállalat bizonyosan többet fogja használni az egyes videokonferencia-szoftvereket, miután most kipróbálják, és megtanulnak vele jobban dolgozni. Radikális változást azonban nem várok, mivel egyrészt

a valódi face-to-face interakcióknak továbbra is komoly szerepük van a gazdaságban

(ezért is tömörül például a techszektor egyes szűk földrajzi helyeken, mint például a Szilícium-völgyben, ahelyett, hogy a techben utazók online tartanák egymással a kapcsolatot), másrészt az otthoni munka továbbra is csak a cégek egy része számára lesz valódi opció, harmadrészt pedig az otthoni munkavégzés esetén nehezebb megoldani a dolgozók monitoringolását, és túl sok lehet egyes dolgozók esetében a figyelemelterelő körülmény (kisegyerekes szülőknek ezt gondolom, nem kell mondani).

Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz elmozdulás a távmunka irányába, biztosan lesz jó néhány cég, ahol ezentúl rugalmasabb lesz a munkavégzés, de nem valószínű, hogy gyökeresen átalakulna a munka világa.

Összességében, lesznek kisebb és nagyobb változások, és azt gondolom arra a kérdésre, hogy mik lesznek ezek a változások jobb válaszokat adhatunk, ha néhány közgazdaságtani alapösszefüggéshez, például az ösztönzők alapszintű ismeretéhez és a humán tőke elmélethez fordulunk segítségül. Amikor „jósolunk”, akkor persze figyelembe kell venni, hogy a világban egyszerre egy sor folyamat zajlik, ezért a legtöbb jóslat végül hibás lesz. Könnyen lehet, hogy az én jóslataim is erre a sorsra jutnak, de néhány dologban talán, szerencsére vagy sajnos, igazam lesz.

azonnali.hu