h i r d e t é s

Végérvényesen szakad a Fidesz: új pártot alapít a fideszes értelmiség

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Végérvényesen szakad a Fidesz: új pártot alapít a fideszes értelmiség

2019. július 29. - 07:22

Az Index számolt be róla, hogy korábban a Fideszhez köthető értelmiségi csoport végérvényesen hátat fordított Orbánéknak és most új jobboldali, konzervatív párt alapítására készülnek. - írja a hirhugo.hu.

Egy, a Magyarország és az Európai Unió viszonyát kormánykritikusan tárgyaló konferenciával zászlót bontott egy értelmiségi csoportosulás, melyből a jelek szerint hamarosan új centrista párt is születhet.

Az egyelőre “Felelős értelmiség” nevű közösség fő szervezője Pálinkás József, Orbán volt minisztere, és dominálnak benne az egykori Fidesz holdudvarához tartozó konzervatív értelmiségiek.

Mint leszögezik, a végtelenül lebutított közbeszéd és megosztásra építő gyűlöletpolitika helyett értelmes és valódi vitát, egyszerre nemzeti és nyugatias orientációt akar az egykori fideszesekből álló értelmiségi csoportosulás.

Már a honlapjuk is elindult a felelősértelmiség.com, ahol a nyilatkozatuk is elérhető, amit a kultúra és a tudomány erőszakos kormányzati reformja ellen írtak alá sokan. Végleges nevük még most sincs, de illusztris névsoruk igen- összegez az index.

A portál megemlíti, hogy az új párt alapítói lehetnek többek között, Urbán László, Orbán Viktor 1998-as pénzügyi szakembere, Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere, Bod Péter Ákos volt MNB-elnök, Beer Miklós, a magyar katolikus egyház püspöke, és sok ismert magyar tudós, kutató, értelmiségi.

A Magyarország az Európai Unióban című konferenciát és jelentős részben magát a csoportot is az a Pálinkás József szervezte, aki korábban MTA-elnökként, majd tavalyi elmozdításáig lényegében tudományos miniszterként irányította a magyar kutatási és innovációs szférát. Sokáig a Fidesz fő professzora volt, ma már nyíltan kritizálja Orbánt és kormányát.

Pálinkás kijelentette, ma szinte nincs normális magyar közélet. A középszer és a még lejjebb egyre hangosabb, és tort ül a megtévesztett milliók felett. A végletesen lebutított közbeszéd minden honfitársunk számára megalázó – állapította meg ezzel és a „mi” és „ők” egybites logikájával szemben felvezetésében Pálinkás József.

A Fidesz korábbi minisztere szerint,  újra létre kell hozni annak a fórumát, ahol értelmes és valós kérdésekről van szó, ahol az eltérő vélemény nem bűn.

A magyar társadalom, benne az értelmiség nagy része apatikusan hallgat, talán még a gondolkodástól is tart. Valamikor meg fogják kérdezni, hogy hol voltunk és miért nem szóltunk

- jelentette ki Pálinkás

hirhugo.hu