h i r d e t é s

Velencei Bizottság: Hatályon kívül kell helyezni a Stop Sorost

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Velencei Bizottság: Hatályon kívül kell helyezni a Stop Sorost

2018. június 22. - 18:56

 

A "Stop Soros" törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel pénteken elfogadott állásfoglalásában a Velencei Bizottság, mondván, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.

Illusztráció: bocskaradio.org

Az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete mindenekelőtt elismerte, hogy több más európai államban is bűncselekménynek számít, ha valaki anyagi haszonszerzés céljából segíti az illegálisan érkező bevándorlók belépését, szállítását vagy tartózkodását. Mint írták, ez önmagában nem szükségszerűen ellentétes a nemzetközi emberi jogi normákkal, és indokolható lehet a közrend megőrzésének vagy bűncselekmény megelőzésének legitim céljával.

Rámutattak ugyanakkor, hogy a szerdán megszavazott törvény egyes előírásai

tisztességtelenül kriminalizálnak olyan szervezeti tevékenységeket, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az illegális bevándorlás megvalósulásához,

mint például az információs anyagok készítését vagy terjesztését.

Az ilyen cselekmények kriminalizálása megzavarja az áldozatokat segítő civil szervezetek tevékenységét, és aránytalanul korlátozza az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogaikat.

A kampánytevékenység folytatásának és a menedékkérők képviseletének büntethetővé tétele pedig jogellenes beavatkozást jelent a véleménynyilvánítás szabadságába

- olvasható a véleményt ismertető közleményben.

A Velencei Bizottság összehasonlította a szóban forgó jogszabályt más, az illegális bevándorlás elősegítését kriminalizáló európai törvényekkel. Aláhúzták: máshol vannak kivételek a humanitárius segítségnyújtásra vonatkozóan, de ez hiányzik a magyar szabályozásból, ami sérti a nemzetközi jogi sztenderdeket. Mi több, túlságosan széles körű a bűncselekmény tényállásának meghatározása a törvényben, és a szankciók aránytalanok. Példaként hozták fel, hogy egy civil szervezet egy tagjának elítélése akár az egész NGO feloszlatását vonhatja maga után, ami sérti az egyesülés szabadságára vonatkozó jogokat.

Sérelmezték emellett, hogy a kormány nem folytatott érdemi konzultációt az érintett felekkel és a társadalommal a törvénytervezet benyújtása előtt.

Az ET parlamenti közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottsága márciusban kérte fel a Velencei Bizottságot annak vizsgálatára, hogy megfelel-e a nemzetközi normáknak az azóta elfogadott törvénytervezet. A testület delegációt küldött Magyarországra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) együttműködésben készülő állásfoglalás készítésekor.

A felkérés alapján kizárólag az NGO-k működésére vonatkozó rendelkezéseket elemezték, így a vélemény nem tér ki azon új előírásokra, amelyek közvetlenebbül érintik a menekülteket, például a friss alkotmánymódosításokra. Leszögezték ugyanakkor: ez még nem jelenti azt, hogy ezek megfelelőek lennének.

A közlemény szerint a Velencei Bizottság és az EBESZ végezetül sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a parlament két nappal az állásfoglalás elfogadása előtt megszavazta a "Stop Soros" törvénycsomagot.

Fidesz: a Soros-lobbi tevékenysége ismét beindult

A Fidesz szerint azzal, hogy a Velencei Bizottság a "Stop Soros" törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonását kérte, ismét beindult "Soros Magyarország elleni lobbitevékenysége".

A nagyobbik kormánypárt pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a lobbi részeként rögtön védelmükbe veszik Soros bevándorláspárti hálózatát. "Sorosnak mindenhol megvannak az emberei" - fogalmazott közleményében a Fidesz. Leszögezték:

számunkra Magyarország védelme és a magyar emberek biztonsága az első.

A Velencei Bizottság pénteken szólított fel a "Stop Soros" törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására, mondván, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.

(MTI)


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..