h i r d e t é s

Vérengzés árán adja fel Moszult az Iszlám Állam

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Vérengzés árán adja fel Moszult az Iszlám Állam

2016. november 04. - 14:12
0 komment

Egyre több moszuli kerületből szorítják ki az Iszlám Állam katonáit az ostromló erők, amire a terroristák vérengzéssel válaszolnak - írja az Origo.

Forrás: ibtimes.co.uk

A Reuters beszámolója szerint az iszlamisták több mint kétszáz embert végeztek ki, egy másik városban ezerhatszáz embert élő pajzsként használnak, és felfegyverzik a gyerekeket is az irakiak és szövetségeseik ellen. 

Az Iszlám Állam katonái több mint készáz embert öltek meg Moszul ostroma során, közöttük ötven embert dezertálás vádja miatt, 180 ember pedig azért, mert az iraki kormánynak dolgozott - mondta a Reutersnek Ravina Shamdasani, az ENSZ emberi jogi szóvivője.  .

Shamdasani azt is mondta, az iszlamisták a Moszultól délre fekvő Hammam Al-Alil városából 1600 embert vittek Tal Afarba, őket élő pajzsként használják, hogy a szövetségesek légi csapásait elkerüljék, de fiatal gyerekeknek is fegyvert kell fogniuk. Az iszlamisták ugyanottfogva tartanak négyszáz kurd, jazidi, és síita nőt is- tette hozzá a szóvivő.

Az ENSZ jelentése szerint a Moszul egyik kerületét ért szerdai légicsapásban több civil, közöttük négy nő meghalt, tizenheten pedig megsebesültek.