h i r d e t é s

Vidnyányszky megszólalt a Nemzeti Színház-botrány kapcsán

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Vidnyányszky megszólalt a Nemzeti Színház-botrány kapcsán

2015. április 21. - 09:36
0 komment

 

Magyarázatot vár Vidnyánszky Attila.

A Nemzeti Színház főigazgatója a bécsi Burgtheater váratlan akciójára, amelyben politikai nyilatkozatot olvasott fel a társulat egyik tagja a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) vasárnap. Vidnyánszky Attila a Burgtheater intendánsának, Karin Bergmann-nak küldött és az MTI-hez hétfőn eljuttatott levelében kiemeli: "úgy vélem, sem Magyarországon, sem bárhol a világon nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni a közönségnek, mely aligha ezért érkezik az előadásra." - írja a Propeller.

A Nemzeti Színház főigazgatója levelében emlékeztet arra, hogy a Burgtheater MITEM-en való részvételének feltétele az volt, hogy rendezzenek vitát a "nemzeti színház" fogalmáról. Éppen ezért április 13-án a Goethe Intézetben tartottak megbeszélést, amelyen kiderült, hogy bár sok kérdésben nem értenek egyet, van mód és szándék az együttműködésre. Emellett a MITEM programjába – a bécsiekkel egyeztetve – április 18-ra szakmai vitát szerveztek, amelyre Karin Bergmann – korábbi ígérete ellenére – nem ment el. Részvételét két nappal korábban e-mailben lemondva nem ment el a Sirály előadásra és az azt követő, jó előre meghirdetett közönségtalálkozóra Jan Bosse, az előadás rendezője sem.

Vidnyánszky Attila levelében arra kéri a Burgtheater intendánsát, tájékoztassa: "mi volt az oka annak, hogy a társulatot Ön és a rendező magára hagyta a Nemzeti Színházban és mi az oka annak, hogy egy, az európai színházi kultúrában elfogadhatatlan eszközhöz folyamodtak munkatársai. Úgy érezzük, ezzel a magyarázattal a MITEM-en örömmel részt vevő többi társulatnak is tartoznak."

A főigazgató kitért arra is, hogy a Burgtheater társulatának felajánlották, rendező nélkül is tartsák meg a közönségtalálkozót, de ezzel nem kívántak élni. "Az előadás végén azonban egy, a magyar belpolitikával kapcsolatos utalásokkal tűzdelt levelet olvastak fel a közönségnek, mely gesztust meglehetős értetlenséggel fogadtunk. Meglehetős türelemmel viseltük azt is, amikor a Burgtheater munkatársai fasisztáztak a színpadon, próba közben" – áll a levélben.

Mint írja, a Nemzeti Színház számára megtiszteltetés színpadán fogadni a világ meghatározó színházait, így a Burgtheatert is. "A Sirály inspiratív, izgalmas előadás volt, amelyet a közönségünk jól fogadott. A jövőben is szívesen működünk együtt Önökkel, ám szeretném, ha a tegnap Budapesten történteket megmagyarázná."

A levél előzménye, hogy váratlan performansz keretében politikai nyilatkozatot olvasott fel a bécsi Burgtheater Sirály-előadása után a társulat egyik tagja a Nemzeti Színházban, a MITEM-en játszott vasárnapi vendégjáték végén.

A Dornt játszó Martin Reinke a következő levelet olvasta fel a tapsrend végén németül és angolul: "Mélyen tisztelt Közönség! Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától. Aggodalommal töltenek el minket ezek a fejlemények, mint önök közül is sokakat. Ennek ellenére eljöttünk, és szívesen játszottunk önöknek. Csehov úgy képviseli közös európai kultúránkat, mint talán kevesen. Tudniuk kell, hogy összetartozunk. Köszönjük a meghívást!"

A beszéd alatt nem jelent meg az elhangzó szöveg a kivetítőn, ezzel szemben az aradi vértanúk nevét sorakoztatta fel a vendéglátó színház. A MITEM-re – az előzetes programtól eltérően – sem a Burgtheater igazgatója, Karin Bergmann, sem a darab rendezője, Jan Bosse nem jött el a társulattal.

 

propeller.hu (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

UPDATE

 

 

 

Posted by SEJT on 2015. április 21.


 

Kommentek

h i r d e t é s