De a terv egy kicsit a reklámadóra is hasonlít. Az internetadót az emberek széles körű tiltakozása lékelte meg, most pedig a cégekkel kell nagyot küzdenie a magyar kormánynak - írja a HVG.

"A magyarországi digitális gazdaságból hasznot húzó tengerentúli cégek is vegyenek részt a közteherviselésben" – mondta Orbán Viktor hétfőn, az ITU budapesti konferenciáján az Origo beszámolója szerint.

A megadóztatható multinacionális cégek ügye fogós kérdés. Abban szakmai körökben már évek óta nincs érdemi vita, hogy nem tolerálható a végtelenségig az, hogy a Google, a Facebook és a hozzájuk hasonló multinacionális IT-cégek (főként szolgáltatók) alig vagy egyáltalán nem adóznak, miközben ingyen használják például a magyarországi infrastruktúrákat is, illetve hogy a reklámpiac kannibalizálásával tetemes bevételhez jutnak. Elvileg így azzal is csak egyetérteni lehet, hogy – mint Orbán mondta – „mindenkinek azonosak a kötelezettségei, ezért fontos, hogy a digitális gazdaságunkból hasznot húzó tengerentúli vállalatok is hozzájáruljanak a szektor növekedéséhez”.

A gondot az elvek készpénzre váltása okozza.

Mennyi az annyi?

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy az EU-ban a miénk a leggyorsabban fejlődő digitális gazdaság címe, mivel abból már a GDP-nk 21-22 százaléka származik. Az adatra sokan felkapták a fejüket, mivel a szakmailag elfogadott, bár sokat kritizált módszertan mellett ez 13,7 százalékot mutat. Orbán azonban az általa használt digitális gazdaság definícióját nem adta meg, így azt senki nem tudja, hogy az adatok honnan származnak. (A hagyományos statisztikai számítás szerint viszont csak 7,2 százalékot, miközben a legmegengedőbb módon számoltan – ahogyan az IVSZ honlapján található szakmai anyagból kiderül – 18,6–20,1 százalék.)

Deutsch felett a felhők

Orbán az ITU konferenciájára egyébként csupán leporolta mindazt, amivel májusban, a Media Hungary konferencián Deutsch Tamás turnézott. Akkor az internetes "nemzeti konzultáció" kormánybiztosa az eredményekből azt olvasta ki, hogy a köznyelvben Google-adónak nevezett adóztatási teher bevezetése során elsősorban a multinacionális cégeket kellene bevonni a közteherviselésbe.

Az azonban a hétfői kormányfői beszéd után sem világos, hogy e bevonás mit jelentene, és mikortól vetnék ki a sarcot. Annyival ment tovább egy nappal később, kedden Deutsch, hogy egy sajtótájékoztatón azt mondta: egyelőre nincs ugyan semmilyen konkrétum, de november közepére lesz egy terv, amit már a kormány elé terjeszthet.

A Facebook, a Google (de a Skype, a Messenger és úgy általában a globális internetes közösségi szolgáltatások) hazai megadóztatásával kapcsolatosan azonban egyelőre csak ledöntendő falak vannak. A részben a felhőkből működtetett szolgáltatásokkal kapcsolatban bármiféle adóztatást például már azon a ponton is nehezen lehet elképzelni a gyakorlatban, hogy mi alapján (a cégnek hol a székhelye? vagy hol keletkezik a bevétele? vagy hogy milyen országba bejegyzett cég hirdet nála?), és pláne, hogyan adóztatnák meg.

Vegyünk egy példát: holnaptól egy adott portálon megjelenő Google-hirdetést Orbánék szeretnék megfejni. Erre azonban biztosan csak akkor van módja (úgy, hogy arra lehessen költségvetési bevételt tervezni), ha a reklámsarcot nem a Google-n, hanem a portál üzemeltetőjén kéri számon azzal, hogy a cég majd kérje el azt a Google-tól. Ez azt eredményezi, hogy mivel az állam sem, de a cég sem tud jelenleg a Google gyakorlatával szemben fellépni, a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik: vagy az lesz ennek a következménye, hogy senki nem fogja a Google-hirdetéseket az oldalára beengedni (és akkor senkinek nem lesz semmilyen bevétele ebből), vagy valójában az adott portálra terhelődik az adó, voltaképpen ő viseli a terhet – ami viszont nem más, mint az egyszer már elbukott internetadó újramelegítése.

Ráadásul a Facebook esetében ennél is bonyolultabb a helyzet, mert a magyarországi Facebook-oldalak a kontinensen is csak jó esetben találhatók meg fizikai valójukban, így az ott megjelenő (egyébként saját oldali) hirdetések után abszurd a magyar joghatóság érdekérvényesítési elképzelése.

A helyzet egy gordiuszi csomóhoz hasonlít, ezzel egyébként Deutsch is tisztában lehet, mivel a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a multicégeket nem feltétlenül adóztatni szeretnék, hanem nyitottak a különmegállapodásokra, illetve a kizárólagos szerződések megkötésére is. Az más kérdés, hogy erre jelenleg egyik multicéget sem szorítja semmi és senki.

A Google és a Facebook közvetlen megadóztatását a magyar–amerikai kettős adóztatásról szóló nemzetközi megállapodás eleve lehetetlenné teszi, a szerint ugyanis erre a tevékenységre csak Amerikában lehet adót kivetni. Szalai János, a PMX Consulting partnere, adószakember a hvg.hu-nak azt mondta, szerinte mindenképpen csak a szolgáltatást igénybe vevők, azaz tipikusan a magyar cégek oldaláról lehet megközelíteni a témát.

Ez azt jelentené, hogy az adót fizesse be a Google- vagy Facebook-hirdetést feladó vállalat, ami egyrészt a reklámadó felmelegítése lenne, másrészt pedig öngól, mert ez a két platform nem a legnagyobb hirdetők, hanem a jellemzően magyar tulajdonú kkv-knak jelentene nagy sarcot. Ezek azok a cégek, amelyek jellemzően nem bírják megfizetni a költséges felületeket, és az online világban igyekeznek boldogulni.

Internetadó 2.0?

2014 októberében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter belengette, hogy a kormány internetadó kivetését tervezi, illetve azt is, hogy azt brutális mértékűre tervezték. A hír hallatán – mellyel az ország címlapos hír lett a világban sok helyen – civil és szakmai ellenállás jelent meg, amely október 26-án egy netadóellenes tüntetésben csúcsosodott ki.  A hangulaton a felhasználónkénti 700 forintos maximumra korrigálás ötlete sem változtatott, így végül Orbán Viktor visszakozott.

Ha a most bejelentett adóztatás nem konkrétan ennek újra-elővételéről szól is, az jelenleg is benne van a pakliban, hogy a kormány végül mégiscsak az internetes portálokat – és/vagy a felhasználókat – találja meg a remélt költségvetési bevétel biztosítása érdekében. Ez esetben nagy kérdés lesz, hogy egy ilyen újrázás milyen reakciókat vált ki a civilekből és a szakmai szervezetekből. Hogy mit lép például az IVSz elnöke, Laufer Tamás, aki anno azt nyilatkozta a hvg-nek, hogy: „bármit el tudok képzelni, de ebben a kérdésben elfogadni csak azt tudom, ha az adóváltozás szintje nulla vagy az alatti”.

Volt máshol próbálkozás, kevés eredménnyel

A digitális cégek megadóztatására mások is készültek már – vajmi kevés sikerrel. 2010-ben jelentette be Nicolas Sarkozy akkori francia elnök, hogy a Google-féle keresőmotorokon és internetportálokon megjelenő reklámok után 50, majd évi 35-40 millió eurót szednek be. Az adót a szolgáltatókkal fizettették volna, de ez jogilag megkérdőjelezhetőnek bizonyult, és végül az elképzelés ugyanúgy megbukott, mint pár éve az olaszok kísérlete. Utóbbiak azzal próbálkoztak – és az elméletük hibátlannak is tűnt –, hogy hirdetést feladni csak a helyi ügynökségen keresztül engedték meg, akik biztosították volna az adóalany keletkeztetését is. Azonban ez a próbálkozás is megbukott.

Tegnapi hír, hogy a Facebook brit leánycége arcátlanul keveset adózott Angliában, nota bene, éppen a Facebook és a Google megadóztatása nem zökkenőmentes a tengerentúlon sem. Egy iparági jogász viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani helyzet hasonló ahhoz, mint amit a zeneiparban a 90-es években megjelent mp3 formátum idézett elő. „Másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a perek, üldözések és fenyegetések helyett alapvetően a felhasználó érdekei érvényesüljenek, és az új zenei formátum használata „polgárjogot nyerjen” – magyarázta a szakember.

Csak az Unió után

Több ágazati vezetővel is beszéltünk az ügyben, az általános vélemény szerint Orbán ködös mondataiból semmiféle egyértelmű utat nem látnak. A többség szerint addig, amíg az EU nem dönt ezügyben az unióban használandó metódusokról, addig Orbán aligha tehet érdemben bármit. A globális cégeket nehéz konkrétan megfogni, így "ez inkább csak egy olyan kormányfői üzenet, amin megint el lehet pár napig csámcsogni" – mondta egyikük.

Deutsch azon, szintén mai kijelentését sem értékelik sokra, mely szerint először nálunk szereznének érvényt a bevételszedésnek az említett globálcégekkel szemben, és majd erre épülhet az összeurópai problémakezelés. A különutas magyar megoldásról egy szakmabeli azt mondta, hogy „az meglehetős naivitásról ad tanúbizonyságot akkor is, ha a jogalkotási viszonyaink közt mégis csak elképzelhető, hogy születik egy törvény, ami a reklámokat megjelenítő cégekre hárítja a Google-ra kiszabott adó terhét, de ez hosszú távon biztosan nem jelent megoldást”.

Azt pedig, hogy a globálisan is önjáró Google, illetve Facebook indexálása, netán kollektív kizárása megtörténjen, arra eddig egy országban került sor, Kínában – és ott is teljesen más okokból. A digitális szféra multinacionális szolgáltatóinak szabályozott megfejése ennél fogva nagy valószínűséggel nem Orbán Viktorra vagy Deutsch Tamásra váró feladat, hanem az EU-ra.

hvg.hu