h i r d e t é s

Von der Leyen: Lengyelországnak meg kell szüntetnie a fegyelmi kamarák működését

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Von der Leyen: Lengyelországnak meg kell szüntetnie a fegyelmi kamarák működését

2021. október 28. - 14:49

Lengyelországnak meg kell szüntetnie a bírósági fegyelmi kamarák működését, hogy hozzáférhessen a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság hatásait ellensúlyozó helyreállítási alap forrásaihoz - jelentette ki Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke csütörtöki, brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Forrás: AP News

"Azt szeretnénk, ha a varsói vezetés a nemzeti helyreállítási tervbe egyértelmű kötelezettségvállalást iktatna be a fegyelmi kamara megszüntetésére vagy megreformálására, és a jogtalanul elbocsátott bírák újbóli beiktatására irányuló folyamat elindítására vonatkozóan" - hangsúlyozta az elnök. "Ez elengedhetetlen feltétel, de úgy gondolom megvalósítható, és sikerül megállapodásra jutnunk - tette hozzá.

Didier Reynders, jogérvényesülésért felelős uniós biztos az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén arról beszélt, hogy az uniós jog a megosztott szuverenitást jelenti, és a független igazságszolgáltatás a jogállam alapja. "Ezért is gondolom, hogy a Lengyelországgal kapcsolatos problémánk valódi aggályokra ad okot" - jelentette ki. A biztos elmondta: "A lengyel alkotmánybíróságnak az uniós jog elsőbbségét aláásó határozata egyedülálló és nem hasonlítható más ilyen jellegű döntésekhez az Európai Unióban."

"Azért egyedülálló, mert az alkotmánybírósághoz intézett kérelmet a lengyel miniszterelnök nyújtotta be. Továbbá a döntés az uniós szerződések egyik alapját támadja, és kétségeink vannak a lengyel alkotmánybíróság függetlenségével kapcsolatban is" - jelentette ki. Hozzátette: az uniós tagállamok vitathatják az Európai Bizottság döntéseit, de nem az uniós bíróságét, amelynek minden ítélete kötelező érvényű, beleértve az ideiglenes intézkedéseket is.     

"Az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben" - szögezte le. Reynders pozitív lépésként értékelte, az Európai Unió bíróságának szerdai döntését is, miszerint Lengyelország napi 1 millió eurót köteles kifizetni az Európai Bizottság részére, egészen addig, míg hatályon kívül nem helyezi a fegyelmi bírósági kamarák működését. Mint mondta, amennyiben Varsó nem tartja tiszteletben az ítéletet, és nem fizet, akkor a bizottság további eszközöket latba vetve fogja szankcionálni Lengyelországot.

A biztos hangsúlyozta azt is, hogy testülete mindenképpen alkalmazni fogja a kondicionalitási mechanizmust, amely a jogállamiság tiszteletben tartásához köti az uniós források folyósítását. Hozzátette: a bizottság nyitott arra, hogy vitát indítson a jogállamiság helyzetéről minden tagállamra vonatkozóan. "Azt viszont mindenkinek meg kell értenie - tette hozzá -, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk e tekintetben azokra a tagországokra, ahol a probléma rendszerszintűen van jelen". (MTI)