h i r d e t é s
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem hisz abban, hogy az Afrikán kívüli majomhimlőjárvány pandémiához vezetne – közölte egy tisztviselő a Reutersszel.
Az Egészségügyi Világszervezet korábban kifejezetten ellenezte a harmadik oltást, mondván azzal a szegényebb régiókba csak még kevesebb vakcina jutna. Ma már nem így látják.
Az 1,3 milliárd lakosú Afrikában eddig mindössze 11 millió adag koronavírus elleni védőoltást adtak be - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO), figyelmeztetve az oltóanyag elosztásában fennálló "egyenlőtlenségekre".
Közpénz-milliárdokat égetett el a hiábavalónak tűnő fejlesztés a 85 legszennyezettebb vizű településből 70-ben.
Megháromszorozódott a kanyarós esetek száma Európában 2018-ban az azt megelőző évhez képest - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális irodája által csütörtökön közzétett adatokból.
Bármikor kitörhet egy halálos járvány, ami katasztrofális következményekkel járhat, akár 100 millió áldozatot is követelhet globálisan - mondta el a WHO igazgatója, Tedros Adhanom egy dubaji rendezvényen a napokban.