Zimány Lindát kivágták Jude Law filmjéből
Egyetlen pillanatra sem tűnik fel a vásznon Zimány Linda a Magyarországon forgatott A kém című szuperprodukcióban, ami június 4-én kerül a hazai mozikba.
Pedig a legismertebb mozis adatbázisban, az IMDb-n is fel van tüntetve Zimány, mint
"Gorgeous Woman,"
ám valószínűleg a végső vágást már nem élte túl a jelenete. Vagy pedig annyira kicsi volt a szerepe, hogy valahol a háttérben téblábolt csak a fogadáson - elmélkedik a bulvárlap újságírója, aki ezután szemérmetlenül agyondicséri a filmet:
"A főszereplők bohóckodása és a rendkívül humoros helyzetkomikum is megnevettette a közönséget. Azért pedig külön piros pont jár az alkotóknak, ahogyan Magyarországgal viccelődtek. Az útlezárások miatt kudarcba fulladó autós üldözés, a Balatonról kiderül, hogy nem is tenger, illetve az akcióról lemaradó TEK is vicces kikacsintás."
Zimány Linda tehát hiába csőrözött a saturészeg Jude Law-val tavaly ilyenkor egy buliban (amiről az Oxox készített videót, felrobbantva a fél internetet), nem jött neki össze a holywoodi karrier, harsogja a szombati Bors
A videóra vett flörtölést utólag már tagadta a glammodell, szerinte Jude Law nem is csókolta meg őt, és különben is csak játszottak. Ezt valószínűleg azért mondta utólag, mert a szerződésében aláírta: statisztaként nem hogy smárolni, szóba állni is tilos a színészekkel.
index.hu (Címlap: Zimány Linda állítólag szerepelt a filmben, de a végső változatból kimaradt - Forrás: borsonline.hu)
Posted by SEJT on 2015. május 16.