h i r d e t é s

Zsidó biztonsági szolgálat alakul a bulinegyedben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Zsidó biztonsági szolgálat alakul a bulinegyedben

2019. május 29. - 09:49

Az antiszemita atrocitások megelőzésére a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) úgy döntött, egyfajta "önszerveződő biztonsági szolgálatot" hoz létre Budapesten, Belső-Erzsébetvárosban, az úgynevezett bulinegyedben - olvasható a Népszava szerdai számában. - írja az atv.hu.

Forrás: nepszava.hu

A lapnak Szalai Kálmán, az alapítvány titkára azt mondta, elejét akarja venni annak, hogy Magyarországra "importálják az észak- és nyugat-európai antiszemitizmus terjedő pestisét", és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy biztonsági szempontból "Budapest ne váljon olyan hellyé, mint némelyik nyugati nagyváros".    

Az újság felidézte, nemrég A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Szabó György azt nyilatkozta a Népszava online felületén, hogy rendszeresen történnek verbális atrocitások a VII. kerületben. A szóbeli agressziót erősen ittas turisták követik el, angolul becsmérlik a zsidókat, esetenként Heil Hitel!-eznek. Leginkább az ortodoxokat éri impulzus, mert ők viseletük alapján jól beazonosíthatók.   

A biztonsági szolgálatról szóló elhatározás nem kizárólag Szabó György jelzései alapján született, de szerepet játszottak a folyamat felgyorsításában. Jelenleg a részletek kimunkálása folyik, várják az önkéntesek jelentkezését. A TEV-es szolgálat a tervek szerint együttműködik majd a rendvédelmi szervekkel - írja az újság.

atv.hu