Zsolnay tulajdonos: le akarták nyúlni a gyárat
Szerinte az önkormányzati ellenkampány arra irányult, hogy csődbe kerüljön a porcelángyár - írja 24.
Bachar Najari, a Zsolnay többségi tulajdonosa a Figyelőnek adott interjújában azt állította, hogy az önkormányzati ellenkampány arra irányult, hogy csődbe kerüljön a porcelángyár. Eddig 1,5 milliárd forintot tett a cégbe és a támadás súlyos károkat okozott a cég számára: elvitték a dolgozókat, elbizonytalanították a partnereket, a bank megijedt.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosa csodának nevezte, hogy túlélték a pécsi önkormányzat által a cége ellen indított háborút. A felszámolást ugyanakkor leállították, mivel szerinte Magyarország mégiscsak jogállam, a bíróságok szakmai ítéleteket hoznak.
Visszaemlékezésében a hetilapnak elmondta azt is, hogy fél évvel ezelőtt Pécs polgármestere kijelentette, hogy a Zsolnay a csőd szélén van, amit viszont a cég megtámadott, mert Najari szerint nem volt igaz és ezt tudhatta is a polgármester, mivel az önkormányzat kisebbségi tulajdonos a cégben.
Békés együttélés helyett a cél az én tönkretételemen túl a gyár, a Zsolnay-tradíció tönkretételével egészült ki. Minden trükköt felhasználnak, véleményem szerint visszaélnek a hatalommal
– fogalmazott. Később azt is megemlítette, hogy idén kétszer is indított házkutatást az adóhatóság, de az ügyészség mindkét esetben kimondta azok jogellenességét.
Arra a kérdésre, hogy miért indított volna bárki gyárlopási akciót, a többségi szír tulajdonos úgy válaszolt, hogy a cég jobb helyzete fájt az önkormányzatnak. Tudhatták talán, hogy később – a műemlék-felújításokhoz – lesznek
jól fizető állami megrendelések pirogránit tetőcserépre. De addig az egy-két évig kellett valaki, aki elvállalja a működtetést, több százmillió forintot beletesz, és bele is bukik, hogy utána újra visszavegye az önkormányzat a Zsolnayt – magyarázta.
Arra a felvetésre, hogy a vitában a kormány az önkormányzat mellé állt, a tulajdonos úgy reagált, hogy szerinte félrevezették a kabinetet.
Elmondása szerint eddig több mint 1,5 milliárd forintot tett bele a cégbe, a folytatásról pedig úgy szólt, hogy
nem lesz könnyű, mert akkora kárt, mint amit az elmúlt 3-4 hónapban okoztak a Zsolnaynak, az alapítás óta, még kommunizmusban, az államosításkor sem csináltak.
Itt megemlítette, hogy elvittek dolgozókat, lejáratták a márkát, bizonytalanságot keltettek a partnerekben, a dubaji kereskedőpartner és a kanadai is leállította a szaküzlet-építési projektjét, a cég exportja gyakorlatilag megszűnt, a bankja megijedt.
Elmondása szerint a támadások miatt rosszabb a gyár helyzete, mint amikor megvette.
Az üzenem a magyar állampolgároknak, üzletembereknek, hogy nem kell félni, de számítani kell a legrosszabbra is, mert akkor nem érnek nagy meglepetések
– jelentette ki. Bachar Najari hozzátette, hogy ehhez hasonló eset Svájcban, Németországban vagy Angliában nem történhetett volna meg.
Ami a Zsolnayval történt, az nagyon rossz üzenet a befektetőknek. Sok magyarországi barátom mondta az után, ami velem történt, hogy Bachar, mi is félünk! Pedig annál nincs rosszabb, mint ha a befektetők már a saját hazájában is fél, és külföldre viszi a pénzét
– emelte ki.