Rohanunk a forradalomba, írta hajdan Ady, és valóban, az ország rohant valamiféle megoldás felé akkor, amikor a társadalomnak már teljesen elege volt az őt körülvevő világból, a háborúból, a háborús erőfeszítésekből, a gyászból, a kilátástalanságból.

És valóban, jött az őszirózsás forradalom, majd jött a Tanácsköztársaság, aztán a vörösterror, a fehérterror, a numerus clausus, az Ébredő Magyarok, az újabb világháború, a Holokauszt, a nyilasok rémuralma, aztán Rákosi, majd a vérben tocsogó népfelkelés és a megtorlás.
Olyan volt az egész, mintha az évtizedek során egy nagy, forró szarral teli kondérban élt volna a nép, minden család odatette a haza oltárára a maga emberáldozatát is, ki ténylegesen, ki csak erkölcsi értelemben, ki egyik, ki a másik oldalon, de sokan mindkét oldal oltára előtt részt vehettek a ceremónián.
Utána cigarettaszünetet tarthattunk, de ezelőtt huszonöt évvel jött az utasítás: cigarettaszünetnek vége, lemerülni.

Hát, most itt tartunk.
Egy végletekig lezüllött ország kiszolgáltatott polgárai vagyunk, csak forgolódunk magunk körül és keressük a kiutat ebből a helyzetből, de nemigen akarjuk megtalálni.
Az embernek megint olyan érzése van, hogy rohanunk valamerre, de ami az út végén felsejlik, az nem annyira forradalomnak néz ki, mint inkább szakadéknak.
A műkörmösök és közmunkások népe nem forradalmár típus.
Hogy az elitünk olyan-amilyen, ez nem lenne érdekes, hiszen az évezredek alatt megszokhattuk, hogy aki a hatalom közelébe keveredett, az mindenféle előjogokat és kedvezményeket csikart ki magának.
Hogy a dzsentri korrupt és züllött volt, ezen nem is csodálkozott senki, sőt, szinte munkaköri kötelessége volt ilyennek lenni, ez közvetlenül a pezsgőspohár tükőrbevágása és a nagybőgőbe ugrás után következett a munkaköri leírásában.
De a társadalom alapvetően nem volt züllött, leszámítva a csőcseléket.
A társadalom tagjainak volt kötelességtudata, felelősségérzete, a munkáját becsülettel végezte, volt szakmai ethosza, voltak hivatások, és voltak, akiknek nem munkája volt, hanem hívatása.
Pedagógusok, orvosok, egészségügyi dolgozók, rendőrök, katonák, mentők, tűzoltók, tisztviselők, bírók, ügyészek - őket nem csak a puszta pénzkereset lehetősége motiválta, de a feladat, a hasznosság, a társadalom szolgálata tette saját szemükben értékessé az életüket, és ha az ilyen embert megakadályozták hívatása gyakorlásában, hát belebetegedett.
De hol van már ez az állapot?
Az egészségügyben az a mondás járta, hogy az ágazatot már régen csak dolgozói hivatástudata tartja a felszínen, a mindenkori egészségügyi kormányzatok lelkes tevékenysége dacára.
Mégis, lassan úgy tűnik, hogy itt a vége ennek az állapotnak.
Csak azért nem mondom, hogy fuss el véle, mert aki mert és tudott, az már elfutott világgá, akik meg itthon maradtak, azok szinte kalandorszámba mennek.

Persze az ilyen helyzet azzal jár, hogy felhígul a szakma, nő a leterheltség, mindenki ideges, mindenki kapkod, a beteg is, gyógyítója vagy ápolója is egyre kiszolgáltatottabbnak érzi magát.
Ilyenkor jön aztán az órákon át ellátatlan kisgyerek halála, az üvöltöző nővér, a mentők által megvert, majd a kórházi betegszállítók által fejberúgott, és a kórházkapun szó szerint kidobott  beteg, aki ugyan részeg volt, meg tán kötözködött is, de ezt a helyzetet egy régivágású mentőtiszt mellényzsebből megoldotta volna.
A rendőrök tekintélye a padlón, köszönhetően a kormánypárt két évtizedes kitartó munkájának, meg az állomány alacsony színvonalú kiképzésének.
A bírók sok esetben elfelejtik, hogy ítéleteik során a törvény betűjén túl a törvényalkotó szándékát is illene figyelembe venniük, ebből is adódik aztán - no, meg a korrupcióból - hogy aki százmilliókat lop, az szabadlábon van, aki meg libát lopott, már régen a sitten üldögél, ott kapja meg a továbbképzést, meg a jogosítványt fegyveres rablásra meg kábítószer-terjesztésre.

A kormány nyakig szaros Quaestor-ügyben, de a problémája a kormányfőnek nem ez, hanem hogy valaki csúnyákat kiabált neki, mikor szózatot intézett népéhez .
Erősen remélem, hogy eljön hamarosan az az idő, amikor le is köpik, hadd érezze a saját bőrén, mit tett ezzel az országgal.
Orbán gőgje miatt az autópályák építésén dolgozó kis cégek százai mehetnek tönkre, de megéri: Simicska megkapja a büntetését.
Vagy összedől még valami, a pénzügyi rendszeren túl.
A társadalomnak nincs egy szegmense sem, amelyik rendben lenne.
Az oktatás romokban, a felsőoktatás eltorlaszolja az utat a feltörekvő szegények elől, de ebben csak követi a középfokú oktatást, a szakképzés betanított munkások képzésére koncentrál, a katonaság már csak kardlengetésre jó tisztavatások idején, a miniszterük meg állampénzen kefél Párizsban.
Züllés, a szakmaiság sárbatiprása, korrupció, seggnyalás mindenfele, és ami a legnagyobb baj, hogy elfogyott a pénz.
Jönnek a Ratkó-gyerekek, tartják a markukat majd egy élet tisztességes munkája után a nyugdíjukért, és nem lesz miből fizetni.
Vidéken a nyomor már szinte afrikai méreteket öltött, ehhez társulnak a rasszizmus meg az antiszemitizmus, lassan ott tartunk, mint Szomália.
Közben épülnek a stadionok, a főtereken a kurzus giccsfaragóinak zsánerszobrai úgy nőnek, mint a parlagfű, emberek fagynak meg télen, és a polgármester keresztbetesz annak az alapítványnak, amelyik az ő mennybemenetele nélkül kíván ételt osztani - mondván, hogy majd' hatezer gyerek kap ott ingyen enni.
Jelzem, nem a magáéból adja, emellett elfelejti, hogy annak a hatezer gyereknek körülbelül tízezer szülője szintúgy éhezik, úgyhogy nincs mit csodálkozni azon, ha megrohanják a készletet.
Lesz ez még rosszabb is, majd amikor a polgármester házát rohanják meg az éhezők, és ha ágál, hát még ki is hajigálhatják az ablakon.

Lehet, ez volt a cél, és addig nem nyugszanak, ameddig az ország csődbe nem megy.
Akkor majd lehet elsiratni ezt a bokrétát isten kalapján, ezt a gyönyörű kis országot.
Sírva vigad a magyar - tartja a mondás, - hát, úgy néz ki, hogy lesz miért...

:O)))

pupublogja.hu