h i r d e t é s

3-as metró: Mást mond az igazságügyi tárca, mint a Fővárosi Törvényszék

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

3-as metró: Mást mond az igazságügyi tárca, mint a Fővárosi Törvényszék

2022. szeptember 29. - 10:56

Három év után tart itt a 14 milliárdos ügy.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Miért nem él törvényi felhatalmazásával az Igazságügyi Minisztérium a magyar adófizetők pénzének visszaszerzéséért az orosz Metrowagonmash cég ellen indított perben? – kérdezte Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője, Budapest korábbi főpolgármester-helyettese a Népszava cikke nyomán Varga Judit, igazságügyi minisztert.

A politikus azt követően fordult a tárcához, hogy lapunk szeptember elején megírta: továbbra sem kezdődhet el az orosz metrókat leszállító Metrowagonmash-sal (MWM) szemben 2019-ben indított, 14 milliárd forintos téttel bíró per, mert az alperes, az orosz fél még a periratokat sem hajlandó átvenni. Minderről Gy. Németh azért a tárcát kérdezte, mert – miként arra emlékeztetett is – a kézbesítési akadály elhárítása a magyar Igazságügyi Minisztérium feladata lenne. Ehhez képest a Fővárosi Törvényszék szeptember elején azt közölte lapunkkal: „Az elmúlt fél évben a bíróság a keresetlevél és mellékleteinek kézbesítésével kapcsolatban két eltérő tartalmú választ kapott az alperestől, amelyből nem állapítható meg a szabályszerű kézbesítés megtörténte, ezért a bíróságnak ismételten meg kell kísérelnie a keresetlevél és nagy számú mellékleteinek kézbesítését”

Ennek viszont most pont az ellenkezőjét állította a Gy. Németh Erzsébetnek választ adó igazságügyi tárca.

A külföldi kézbesítésekkel kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium a jogszabályból fakadó kötelességeinek maradéktalanul eleget tett

– írta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. A kormánypárti politikus szerint a Fővárosi Törvényszék immáron három alkalommal kereste meg a minisztériumot az eljárás iratainak az alperes részére történő kézbesítése miatt, a minisztérium pedig mind a három esetben jogsegélykérelemmel továbbította a kézbesítendő iratot az orosz Igazságügyi Minisztériumnak. „Legutoljára moszkvai nagykövetségünk 2021. szeptember 24-én szóbeli jegyzék kíséretében adta át a jogsegélykérelmet és a kézbesítendő iratokat az orosz félnek. Ezekről tájékoztatták is az ügyben eljáró Fővárosi Törvényszéket. Még arról is egyeztetettünk a bírósággal, hogy milyen további lehetőségek állnak rendelkezésre a szabályszerű kézbesítés biztosítására” – állítja Répássy.

Vagyis mindenki mossa kezeit. A BKV beadta a keresetlevelet, a Fővárosi Törvényszék felkérte a minisztériumot a kézbesítésre, amely azt át is adta az orosz félnek. De a törvényszék nem biztos ebben. Három évvel a perindítás után. Mindez a jelek szerint senkit sem zavar különösebben: a BKV vezérigazgatója és a főváros se hőzöng túlságosan, a törvényszék jelzi, nemigen tehet semmit, a tárcánál meg elégedetten hátradőlnek, ők mindent megpróbáltak.

Érdemes felidézni: míg az orosz „partner” esetében három év arra sem volt elég, hogy egyetlen tárgyalást megtartsanak, addig ennél jóval rövidebb idő alatt jogerős ítélet született – igaz, akkor Nyugat-Európában indult per, a francia Alstom ellen.

A francia Alstom (az M2 és az M4-es vonalra kocsikat gyártó cég) 2010 novemberében indított pert az akkor még Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat ellen, miután a városvezető utasítására a BKV októberben felmondta a szállítói szerződést és elrendelte a bankgaranciák lehívását. A szintén nemzetközi bíróság elé került ügy, első tárgyalását még abban a hónapban megtartották, majd a nanterre-i törvényszék a nemzetközi gyorsított eljárás keretében 2010 decemberében megtiltotta a BKV-nak a 129 millió eurós (akkori árfolyamon 30 milliárd forintos) bankgarancia lehívását. A Versailles-i Fellebbviteli Bíróság alig hat hónappal később, 2011 júniusában hozott jogerős határozatában az elsőfokon eljáró Nanterre-i Kereskedelmi Bíróság ítéletének minden rendelkezését hatályon kívül helyezte, mondván a BKV szabályosan hívta le a bankgaranciákat. A bíróság a fellebbezési költségek megfizetésére kötelezte a francia céget. Nyolc hónap alatt másodfokon is lezavarták a pert a nemzetközi bíróság előtt. Az Alstom tudomásul vette a döntést. A főváros és az Alstom később kiegyezett, azóta is az Alstom szerelvényei futnak a két metróvonalon. (Népszava)