h i r d e t é s

3000 embert kellett kimenekíteni egy lángoló moszkvai áruházból

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

3000 embert kellett kimenekíteni egy lángoló moszkvai áruházból

2017. október 09. - 08:28

A moszkvai közúti körgyűrű 65. kilométerénél található, Szingyika elnevezésű üzletközpontban legkevesebb 55 ezer négyzetméternyi területet borítottak el a lángok, a tetőszerkezet mintegy ezer négyzetméteren beomlott. 

A festékanyagokat is forgalmazó raktáráruházból robbanások hallatszottak - feltehetően a parkolóban elhelyezett autók repültek a levegőbe -, a helyszín fölött hatalmas, fekete füst gomolygott. 

Sajtóértesülések szerint a hatóságok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy gyújtogatás történt. Füstmérgezés miatt többen orvosi segítségre szorultak, de halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. A mentésben három Ka-32-es oltóhelikopter, valamint csaknem 300 tűzoltó, 20 tűzoltóautó és nyolc daru vesz részt. 

A Szingyika Moszkva legnagyobb építőanyag-üzletközpontja, a 130 ezer négyzetméteres épületben 1200 üzlet működött. A piac értékét szakértők 6,5 milliárd rubelre (több mint 30 milliárd forintra) becsülték. Hírügynökségek szerint kigyulladása az egyik legjelentősebb tűzvész az orosz főváros környékén ebben az évszázadban.

(MTI)

Címkék: