h i r d e t é s

3,4 milliárdból fel lehetne számolni Magyarországon a mélyszegénységet

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

3,4 milliárdból fel lehetne számolni Magyarországon a mélyszegénységet

2016. július 10. - 11:23
0 komment

A magyar GDP 0,01 százalékából, vagyis nagyjából 3,4 milliárd forintból fel lehetne számolni a mélyszegénységet Magyarországon az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO számításai szerint – írta az Index.

Ózd - Forrás: sikerado.hu

Mindössze ennyit kellene átcsoportosítani ahhoz, hogy ne legyen olyan ember Magyarországon, akinek a jövedelme  vásárlóerő-paritáson naponta kevesebb mint 3,1 dollár, vagyis nagyjából napi 870 forint. (Az havi kb. 30 ezer forint.) Összehasonlításul: a büdzsétervezet szerint jövőre 6 milliárd forinttal több juthat sportra. Ennek bő fele is elég lenne az ordító szegénység eltüntetéséhez.

A relatív szegénységet pedig, vagyis azt, hogy senki ne keressen kevesebbet, mint a medián jövedelem 60 százaléka, már sokkal drágább lenne felszámolni, ehhez a magyar GDP 0,9 százalékára lenne szükség. Viszonyításul: ez kb. akkora összeg, mint amennyi az államosított magánnyugdíjpénz tizede volt.

Az ILO minden országra kiszámolta egyébként, hogy a GDP vagy a kormányzati költések hány százalékára lenne szükség a szegénység felszámolásához. Ahhoz, hogy 2030-ra felszámolják a világon a szegénységet,  évi 600 milliárd dollárra lenne szükség, vagyis 15 év alatt nagyjából 10 trillió dollárt kellene elkölteni.

24.hu