h i r d e t é s

97 helyen adott le ötszáznál több ajánlást a Momentum

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

97 helyen adott le ötszáznál több ajánlást a Momentum

2018. március 05. - 19:41

Fekete-Győr András pártelnök közlése szerint 97 helyen adtak le ötszáznál több ajánlást a Momentum Mozgalom jelöltjei, szinte mindegyiküknél 600-nál is magasabb volt a szignók száma, ezzel pedig az ellenzéki oldal ötödik "országos elérésű pártjává" váltak.

Forrás: zoom.hu

Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: összesen 61 ezer 295-en szavaztak aláírásukkal bizalmat a közéletbe új gondolatokat, lendületet, őszinteséget hozó új politikai generációnak, ez pedig azt jelenti, hogy nem csupán a legnagyobb parlamenten kívüli erővé váltak, de ez az első olyan 21. századi párt, amelyik egy évvel az indulása után sikerült a választókerületek kilenctizedében jelöltet állítania.

Az aláírásgyűjtés tanulságaként említette, hogy szinte minden ellenzéki szimpatizáns együttműködésre kérte őket az Orbán-kormány leváltásáért, hozzátéve, erre hajlandóak is győzelemre esélyes, hiteles, őszinte jelöltek mögé állva, ha ezt viszonozza a többi ellenzéki párt.

Szólt arról is: március 11-én jelöltkongresszust tartanak, amelyen megbeszélik, hogy a következő egy hónapban mit tehetnek még a 

kormány-, illetve a rendszerváltás érdekében.

Kérdésre válaszolva Fekete-Győr András elmondta: az LMP-vel

koalícióra nincs lehetőség, együttműködésre viszont van,

és még ezen a héten Szél Bernadettel, a párt miniszterelnök-jelöltjével, akinek azt fogja javasolni, hogy kezdeményezzék az ellenzéki oldal két legnagyobb szereplője, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik egymás közötti együttműködését.

Ha ők nem tudnak együttműködni, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz az egyéni választókerületekben

- fogalmazott.

(MTI)