Az írás eredetileg a Praxis blogon jelent meg.

Kedves Praxis!

Rengeteg tapasztalatot tudnék írni orvosokkal, kórházakkal kapcsolatban, sajnos a családban szép számmal gyűjtöttük őket az évek alatt. Most azonban a legfrissebbet szeretném beküldeni, mert ez a legaktuálisabb. Eddig mindig úgy voltam vele, hogy a gyermekorvosokat valahogy egész más kategóriának tekintettem, mint a többi egészségügyist, hiszen gyerekekkel foglalkozni az mindig valahogy magasztosabb dolognak tűnt számomra és azt gondoltam, az orvosok is így vannak ezzel. Mert egy gyerek az mindig nehezebb terep, nem tudja olyan pontosan diagnosztizálni a saját tüneteit, nem tudja megértetni magát ugyanúgy, mint egy felnőtt, vagyis egész más kávéház. Legbelül csodáltam is mindazokat, akik ezt a hivatást választották, hiszen bár nem látok bele a sűrűjébe, de nem hiszem, hogy nagyot tévednék, amikor úgy gondolom, a gyermekorvosok fizetése sem magasabb, mint a felnőtt orvosoké.

13 éven keresztül jártunk a saját gyermekorvosunkhoz, akiről csak és kizárólag jó dolgokat tudok elmondani. Olyan figyelemmel és odaadással végezte a munkáját, hogy le a kalappal előtte. A hölgy sajnos tavaly év végén külföldre költözött, így átkerültünk egy számunkra teljesen ismeretlen, új doktornőhöz. Mindez egyébként csak menet közben derült ki, amikor kiskamasz lányom március 9-én elment a rendelőbe, mert rengeteg osztálytársához hasonlóan őt is elkapta az a nyavalya, ami még mindig sokakat ledönt a lábáról. Láz, köhögés, orrfolyás és minden, ami kell.

Az utóbbi egy évben már nem kísérgettük el a rendelőbe, önálló „nagylányként” egyedül járt be az orvosunkhoz, ha épp szükség volt rá. Szerencsére elég ritkán történt ilyen, de a gyerekek időnként megbetegsznek, ahogy most is történt. A lányunk lement szerdán délután a rendelőbe és sírva jött haza, aminek az oka nem volt más, mint az új gyermekorvos kiállhatatlan viselkedése. Lázas, beteg lányunk elmondása szerint már érkezéskor ráripakodott a doktornő, nem éppen irodalmi stílusban, amiért a kezébe és nem zsebkendőbe tüsszentett, majd ez a hangnem az egész vizsgálat folyamán megmaradt. Végig pokróc módon beszélt vele, majd miután a lányom elmondta a tüneteit, és meghallgatta a mellkasát, szigorúan kérdőre vonta, miért akar „lógni” az iskolából.

A lányom csak hebegett, hiszen kitűnő tanulóként, ráadásul a gimnázium előtti utolsó évben esze ágában sincs mulasztani, ráadásul amúgy is teljesen távol áll tőle az úgymond lógás, nagyon ritkán hagy ki pár napot az iskolában, azt is csak akkor, ha már tényleg nagyon nem érzi jól magát. A doktornő semmiféle gyógyszert nem írt fel és nem is javasolt neki, csupán annyit mondott, hogy szedjen C vitamint, végül azzal koronázta meg a vizsgálatot, hogy közölte vele, lehetőleg lassan kezdjen el felnőtt háziorvoshoz járni, mert már nem gyerek.

Miután aznap este mindezt elmesélte nekünk, a családi válságstáb úgy döntött, nem vonjuk kérdőre a doktornőt, lévén semmi értelme nem volna, inkább átkérjük magunkat egy másik orvoshoz, mert, hogy ennél a doktornőnél maradni az égvilágon semmi értelme nem volna. De ettől függetlenül úgy gondoljuk, messzemenően elítélendő, ahogy első találkozás alkalmával egy (számunkra) új orvos megengedheti magának ezt a fajta viselkedést egy gyerekkel. Egy gyerekkel, mert egy 13 éves lány igenis gyerek. Egy gyerekkel, főleg, ha beteg, türelmesen és odafigyeléssel kell bánni. Ha segítségre szorul, alaposan meg kell vizsgálni, ha indokolt, gyógyszert kell felírni, hogy mielőbb felépüljön, és végezetül semmiképp nem szabad neki felnőtt orvoshoz küldeni bunkó módon, hiszen 13 évesen gyermekorvoshoz kell mennie minden szín alatt, hiszen oda tartozik.

Ráér(ne) megtapasztalni az egészségügy siralmas helyzetét felnőttként, sajnos a mi esetünkbe már gyermekként is megkapta az ízelítőt alaposan. Eddig úgy hittem, esélytelen rossz gyermekorvost találni, de kiderült, egyáltalán nem lehetetlen, nekünk sikerült. Szégyen, hogy egy fiatal, harminc akárhány éves doktornő, aki még a kiégéssel sem védekezhet, így mer bánni egy gyerekkel, egy beteggel. Ha pedig utálja a gyerekeket, akiknek a gyógyítására esküdött fel, sürgősen válasszon más foglalkozást. Menjen informatikusnak, vagy mérnöknek, ott legalább nem kell emberekkel foglalkozni és a fizetés miatt sem lesz oka panaszkodni. Ha viszont a szakmában akar maradni, tanuljon meg bánni azokkal, akik rá vannak bízva. 

Csilla

praxis.blog.hu