h i r d e t é s

A kormány eltörölte a vasárnapi zárvatartást!

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány eltörölte a vasárnapi zárvatartást!

2016. április 11. - 12:00
0 komment

Visszavonja a vasárnapi zárvatartást a kormány - mondta el Rogán Antal hétfőn egy sajtótájékoztatón. 

Rogán közölte, hogy a kormány mindig is tervezte azt, hogy a törvény bevezetése után egy évvel értékeli annak működését.

„Néhány héttel az egyéves évforduló után arra jutottunk, hogy a törvény visszavonását javasoljuk. Úgy gondolom, hogy ezt az egyévet meghagyjuk, hogy tisztán lássunk az ügyben”

– mondta el kabinetminiszter.

Rogán azt is közölte, figyelembe vették a népszavazással járó többletköltségeket is. Ez a miniszter szerint akár 5 milliárd forint is lehet, ehhez még hozzájöhetnek a politikai kampányok kiadásai is.

A döntés közvetlen előzménye, hogy a Nemzeti Választási Iroda szerdán hitelesítette Nyakó István vasárnapi zárvatartásos népszavazási kérdését, így megnyílt a lehetőség, hogy így vagy úgy, de akár egy éven belül megszűnjön az intézmény. (index.hu