h i r d e t é s

A lakásépítés lehet az új csodafegyver

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A lakásépítés lehet az új csodafegyver

2016. március 16. - 14:35
0 komment

Idén az uniós forrásokból finanszírozott beruházások helyett a lakásépítések lendíthetnek az építőipar teljesítményén, de ennek hatása az év végére jelenhet meg a januári adatokat értékelő szakértők szerint.

Fotó: Europress / Napi.hu

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai szerint januárban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a tavaly januáritól - írja a napi.hu. A januárban megkötött új szerződések volumene 21,8 százalékkal csökkent, a teljes építőipari rendelésállomány 44,1 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint számítani lehetett arra, hogy az év elején nagy visszaesés lesz az építőipar teljesítményében a 2007-2013-mas európai uniós források kifutása miatt. A rendelésállomány, valamint az új szerződések volumene már hosszabb ideje csökkent, ez is jelezte, hogy jelentős lassulás várható.

A szakértő szerint az év végére megélénkülő lakásépítések, illetve az új uniós támogatások segítik majd az ágazatot, de arra számít, hogy idén az építőipar teljesítménye összességében csökkenni fog az előző évihez képest. A lakásépítés felpörgése inkább csak jövőre várható, illetve az új uniós forrásokra is a jövő évtől lehet nagyobb arányban számítani.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője is úgy látja, idén a lakásépítések lendíthetik előre az építőipart, ennek jelei már láthatók az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományában. Az MTI-hez eljuttatott kommentárjában rámutatott: a rendelésállomány összességében visszaesett, ugyanakkor a lakásépítéseket is magában foglaló épületek építésére vonatkozó szerződésállomány 42,3 százalékkal volt magasabb az év első hónapjában a tavaly január végi adatokhoz képest.

A szakértő szerint az adatok azt mutatják, hogy az építőipart az idén a lakásépítések pörgethetik az uniós forrásokból finanszírozott beruházások helyett. A lakásépítések növekedését az élénkülő ingatlanpiaci kereslet, valamint a kormányzati lakásépítési program kibővítése és az új lakásokra vonatkozó áfakulcs csökkentése is elősegíti.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szintén hangsúlyozta, nem meglepő az építőipar januári termelésének csökkenése. Az ágazat rendelésállománya folyamatosan csökkent, a december végi szerződésállomány 48 százalékkal, a januári 44 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. A szakszövetség elnöke szerint változás akkor várható, ha a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklus pályázatait nagyobb számban kiírják, illetve lehívhatóak lesznek a források.

Az ÉVOSZ arra számít, hogy a kormány, az önkormányzatok, illetve háttérintézményeik ajánlatkérőként, megrendelőként az év közepétől jelennek meg ismét - mondta Koji László, hozzátéve, hogy a hullámzás nehéz helyzetet jelent az építőipari vállalkozásoknak, nehéz ehhez igazodni. A lakásépítések, illetve a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) iránt nagy az érdeklődés. A várhatóan felpörgő lakáspiac javít a helyzeten, de ez az építőipari mutatókban idén még kevésbé jelenik meg, 2017 második felétől lesz igazán érzékelhető.

 

napi.hu