A mai esernyős ünnepen Orbán esernyőt ígér, az ellenzék demokráciát!
Az idei október 23-a jól mutatja az elszántságot és a kiállást egy-egy párt vagy csoportosulás részéről.
A magát demokratikusnak nevező ellenzék, az eső hírétől szanaszét esett, miközben Orbán hívei - hozzájuk képest tömegesen mennek a rendezvényre.
Az ellenzék szónokai egymásnak beszélnek, fél szemük a papíron a másik a politikai vélt vagy valós ellenfelük arcát vizslatja, vajon hogyan vagy mit ért meg belőle. Ez alól talán egyedül a rutinos Gyurcsány kivétel, ő mond néhány olyan mondatot amit az emberek értenek. Szomorkás őszi időben búcsúztatja Orbán Viktor az utolsó olyan ünnepet amely a rendszerváltás szimbóluma lett. A rá jellemző nagyvonalúsággal feledkezik meg mindazokról, akik a felemelkedéséért vagy a politikai demokráciáért bármit is tettek. Gátlástalanul folyik a magyar történelem újra értelmezése a hősök eltüntetése, majd vélhetően az új hősök rövid időn belüli keresése. Nagy Imre kényelmetlen let a mai rendszer számára, igaz nem volt makulátlan ember, de a vértanúsága, a magyar forradalmat valódi forradalommá tette, az életével auditálta.
Mára már egy hernyót meghazudtoló ügyességgel készítik az új terepet Orbán Viktornak, miközben a demokratikus ellenzék, történelmi okok miatt bent ragad 56 értelmezésének, értésének, magyarázásának szűk világában.
Magyarország újkori történelme a mai Orbán beszéd után kezdődik!