h i r d e t é s

A villanyoszlopok hetven százalékát fel kellene újítani

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A villanyoszlopok hetven százalékát fel kellene újítani

2017. május 04. - 13:58

Az önkormányzatok energetikai korszerűsítéséről tartottak konferenciát a Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezésében csütörtökön Békéscsabán a Körösök Völgye Látogatóközpontban. - írja a beol.hu.

Forrás: flickr.com; Fotó: Barry W*******

Vantara Gyula, országgyűlési képviselő a konferenciáról lapunknak elmondta, hogy a fórumot elsősorban polgármestereknek és képviselőknek szervezték az energetikai korszerűsítésekről. Két dologról volt szó. Az egyik a közvilágítás , amiről azért is kellett beszélni, mert, egyrészt kötelező önkormányzati feladat a megvalósítása, másrészt  közbiztonsági, illetve vagyonvédelmi szempontból is fontos szerepe van.

Vantara Gyula elmondta, hogy a konferencián kiderült: az ország több, mint egymillió közvilágítási oszlopának a 70 százalékát kellene felújítani, korszerűsíteni.

Ez az országos adat nagyjából igaz lehet Békés megyére is

– tette hozzá a képviselő.

Ezek az oszlopok egyébként azok amelyek az úttest mellett vannak.

Vantara Gyula szerint éppen ezért nem feltétlen a legmodernebb és ezzel együtt a legdrágább LED-es technológiát kell ezeknél alkalmazni, hiszen a költséghatékonyságot is szem előtt kell tartani. 
A másik nagy téma az energetikai korszerűsítés volt.

Az előadások egy része a finanszírozás és a tervezés témáját járta körbe és az önkormányzatok feladatköreit is érintette.

beol.hu