Akár az ellenzék is igent mondhatott a Pegasus beszerzésére
Létezhet egy olyan verzió, amely szerint a nemzetbiztonsági bizottságban senkinek sem tűnt fel, valójában mit is szavazott meg.
Sokszor tételesen nem teszik le a nemzetbiztonsági bizottság tagjai elé a beszerzéseket, így az is előfordulhat, hogy a testület jóváhagyásával vásárolták meg a Pegasust
- ezt állítja legalábbis a jobbikos Lukács László György.
Az országgyűlési képviselő hétfőn reggel az ATV Start című műsorában elmondta, utóbbi esetben a politikusok sem tudták pontosan, mire is adják áldásukat.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy utóbbi feltevés tisztázására minden bizonnyal alkalmas lett volna a nemzetbiztonsági bizottság hétfői, rendkívüli ülése - ám utóbbi várhatóan meg fog hiúsulni, mivel a Fidesz már jelezte, nem megy el.
A testület a Pegasus-ügy miatt lett összehívva, ám a kormánypártok világossá tették távolmaradásukat. Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón is hosszasan ecsetelte, miért nem szükséges a fideszes részvétel. (nepszava.hu)