h i r d e t é s

Aki Semjén vadászatáról hazudozik, az "aljas hülye"

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Aki Semjén vadászatáról hazudozik, az "aljas hülye"

2018. március 25. - 10:09

Bayer Zsolt kiállt a miniszterelnök-helyettes mellett és a maga módján megvédte

Forrás: MTI

Az aljasság abszolút világcsúcsa, amit Semjén Zsolttal művelnek svédországi vadászata kapcsán, másrészt az ostobaságé, a hülyeségé is, amelynek során a semmihez – így a vadászathoz sem – értő idióták ítélkeznek, tort ülnek valaki felett úgy, hogy semmit, de az égvilágon semmit sem tudnak semmiről, ismereteik, fogalmaik nincsenek, ráadásul a kész anyag, amit a szájukba rágnak a hazugságok és aljasságok címben idézett világcsúcsát állítják be – írja Bayer Zsolt a Magyar Időkben. A publicista cikkében az ellenzéki sajtó összes ezzel az üggyel kapcsolatos hazugságáról lerántja a leplet, és egy svédországi vadászatra kapott árajánlatot is bemutat, amely azt bizonyítja, az ötmillió forintos víziók ötszörösei a valóságnak. Bayer szerint az óriásira fújt ügyet valójában túltolták, gusztustalan és hazug lejáratásról van szó.   

Semjén Zsolt svédországi vadászatáról és az azt körüllengő ellenzéki mesékről és hazugságokról ír Bayer Zsolt a Magyar Időkben. A publicista szerint a Magyar Nemzetben és az összes ellenzéki médiumban taglalt cikkek lejáratások, aljasságról, ostobaságról, hülyeségről van szó. Bayer Zsolt számba veszi a tényeket és szép új világnak nevezi azt is, hogy “milyen jó, hogy a svéd rendőrségnek a világvégi vadászat ügyében van kapacitása nyomozni, csak a svéd nők elleni erőszaktevők ügyében nincs.”

“A svédországi vadászatot Farkas József egy kifejezetten erre, vagyis vadászatok szervezésére specializálódott cégen keresztül intézi. E svédországi cég tulajdonosa egy magyar származású, ott élő házaspár, bizonyos Jankovicsék. A vadászatról készült fényképek alapján a jelenlévők úgy nyilatkoznak, hogy a „botrányt” csak az érintettek valamelyike robbanthatta ki: tehát Semjén Zsolt, Farkas József és fia, Vajai László nyugalmazott vadászati főosztályvezető, vagy Jankovicsék. Semjén, Vajai és Farkasék nem voltak. Maradnak Jankovicsék” – írja Bayer.

Bayer szerint egy szó sem igaz abból az állításból, hogy Semjénék kibérelték a negyven fős panziót saját maguknak, hogy ne zavarják őket, a Jankovics féle panzió minősége egy nyolcvanas évekbeli, csehszlovákiai síparadicsomban található panzió színvonalának felel meg.

Semjén nem helikopterről vadászott, ez éppen olyan szemenszedett hazugság, mint minden más. Két nap kellett a vadászatra. A vendégek egy áram nélküli, egyetlen helyiségű kunyhóban töltötték az éjszakát, a számi vadászokkal rénszarvas bőrökön. Az elejtett állatot, mint más esetben is, a helyi számik helikopterrel szállították le a vadonból, ugyanis mással nem lehet leszállítani. Nem Semjén kedvéért „helikopterezett” a terítékre került vad, hanem azért, mert ott minden terítékre kerülő nagyvadat így szállítanak (és persze sokkal olcsóbban, mint az a cikkekben volt). Mivel magam is vadászom, így én is tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy amikor a 444 és a többi szennyportál össze-vissza ír mindent Semjén vadászatáról, akkor hazudnak. Világos, hogy a minden elemükben hazug címekkel megjelent írásokat hülyék írták” – szögezi le Bayer Zsolt. Hozzáteszi, egy svédországi vadászat legfeljebb ötöde annak, mint amit írtak, nem volt szó semmilyen luxusról, semmilyen kibérelt negyven fős luxus szállodáról, a vadászok pedig nem titokban járnak vadászni, viszont soha nem adják fel apróhirdetésben, hogy mikor és hová mennek vadászni. Ennyit a „titokról”.

Semjén Zsolt vendégvadászként egy fizetett, hivatalos és szervezett vadászaton vett részt, a leleplező anyagok mindegyike hazugság, ostobaság és baromság – írja Bayer. A publicista egy frissen kimásolt árajánlat is bemutat cikkében a http://www.vadaszutak.hu honlapról, amelyből kiderül, egy egy hetes svédországi jávorszarvas vadászat kísérővel együtt 1 185 600 forint. “Ám a jávorszarvas lényegesen értékesebb vad a rénszarvasnál, ezért utóbbi vadászata valószínűleg sokkal olcsóbb, és akkor még nem is beszéltünk az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökének feltehetőleg járó kedvezményről, mert a szervező-lebonyolító fél számára ez jó reklám (lehetett volna). Tehát Semjén vadászata semmiképpen sem haladhatta meg az egymillió forintot. Ehhez képest a Magyar Nemzet (ugyan már!) ötmillió forintos luxusvadászatokról delirál” – emlékeztet Bayer Zsolt.

A Magyar Idők publicistája nyomatékosítja, Semjén egy havi bérét nem haladja meg az egy hetes svédországi vadászat, miután pedig a vonatkozó jogszabály azt mondja, hogy képviselői munkájával összefüggésben nem fogadhat el és van vagyonnyilatkozati kötelezettsége, rénszarvasra Semjén vadászként vadászott, aligha képviselői munkájával összefüggésben.

“És akkor, ha megengedik, ezzel a magam részéről le is zárnám ezt az ügyet is. Nincs már kedvem újra és újra elmagyarázni, hogy miért és hogyan hazudoznak ezek a gazemberek. És időm sincs. Megyek vadászni. Ja! Ha nekem nem hisznek, kérdezzék már meg a Simicskát. Ő is vadászik, már ha éppen nincs berúgva. Vagy a Stohl Andrást, neki is ez a szenvedélye.Érdeklődjenek nála, hogyan is zajlanak a vadászatok, vendégvadászatok, s ki miért és hogyan felelős ezen alkalmakkor. Azóta Jankovicsék is jelentkeztek, hogy minden rendben, törvényesen, legálisan zajlott. Nahát! Jankovicsék hamar rájöttek, kár volt elfogadni valakitől a júdáspénzt, és belemenni Semjén gusztustalan és hazug lejáratásába, ugyanis sikerült túltolni a dolgot.És ha hagyják magukra égni ezt az egész ocsmányságot, akkor hiába volt minden, bezárhatják a boltot. Bár, azt hiszem, így is bezárhatják” – zárja írását Bayer Zsolt, amelyet érdemes egészében elolvasni.

pestisracok.hu