h i r d e t é s

Átragasztgatja a kormánynak a népszavazás sikerét ünneplő plakátjait a DK

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Átragasztgatja a kormánynak a népszavazás sikerét ünneplő plakátjait a DK

2016. október 15. - 12:21
0 komment

Gréczy Zsolt a kezdeményezést a DK helyreigazító kampányának nevezte sajtótájékoztatója után - írja a hvg.hu.

Átragasztgatja a kormánynak a népszavazás sikerét ünneplő plakátjait a DK Fotó/illusztráció index.hu

A DK hangsúlyozta, hogy a kvótanépszavazás érvénytelen volt.

A Demokratikus Koalíció (DK) átragasztja a kormány népszavazással kapcsolatos plakátjait, mert szerintük hazugság, hogy a magyar választópolgárok 98 százaléka a kormány javaslatával értett volna egyet a népszavazáson - erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt szombaton, miután aktivistáik leragasztották az egyik ilyen óriásplakátot a fővárosi Mexikói úton. 

Gréczy Zsolt a kezdeményezést a DK helyreigazító kampányának nevezte sajtótájékoztatója után az MTI-nek. Akciójuk indokaként azt mondta: az emberek többsége "hallgatott a demokratikus pártokra", így a DK-ra is és távol maradt a referendumtól.

Azt is hangsúlyozta, hogy a népszavazás érvénytelen volt, az Orbán-kormány pedig semmilyen felhatalmazást nem kapott arra, hogy "az alaptörvényt fabrikálja", sem arra, hogy Brüsszelben bármilyen kezdeményezést tegyen az Európai Unióban.

A DK az ország ezer pontján ragasztja keresztbe "érvénytelen"-felirattal a plakátokat.

hvg.hu