h i r d e t é s

Az állami autóbeszerzések felpörögtek - itt vannak a részletek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az állami autóbeszerzések felpörögtek - itt vannak a részletek

2016. január 08. - 15:35
0 komment

Bár a központosított gépjárműbeszerzések leálltak, a költségvetési intézmények saját hatáskörben cserélik a korosabb, sokat futott kocsijaikat. Nincs ez másként az ügyészségnél sem.

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) 21 személyautó vásárlására írt ki közbeszerzési eljárást. A Napi.hu az ügyészségtől megtudta, hogy a tender országos, tehát a kocsik több regionális ügyészségi szervhez kerülnek.

Az ügyészségek jelenleg 122 darabos flottával rendelkeznek, amelyek közül 107-et 2010 óta szereztek be. A hivatal honlapján elérhető nyilvános adatok szerint 2010 februárja és 2015 februárja között összesen 11 gépjármű-vásárlási szerződést kötöttek bruttó 531,3 millió forint értékben.

A 107 autó közül 96 Skoda Octavia. Ezek között vannak viszonylag alacsony felszereltségű, 1.6-os motorral szerelt darabok is, de 2013-ban és 2015-ben már 1.4-es turbó motorokra váltott a szervezet 122, illetve 140 lóerős motorokkal - sőt tavaly már Elegance felszereltségű kocsik is érkeztek.

Az LÜ autóbeszerzései 2010-től
BESZERZÉS DÁTUMA MÁRKA TÍPUS DB BRUTTÓ ÁR (FT) DARABÁR (FT)
2010. február Skoda Octavia Ambiente 1,6 (102 LE) 17 66 640 000 3 920 000
2011. június Skoda Octavia Clever 1.6 (102 LE) 15 67 929 255 4 528 617
2011. június Volkswagen Touareg V6 CR TDI 3.0 (239 LE) 1 12 500 000 12 500 000
2011. június Volkswagen T5 platós CR TDI 2.0 (102 LE) 1 6 738 700 6 738 700
2011. november Skoda Octavia Clever 1.6 (102 LE) 25 106 545 000 4 261 800
2011. november Volkswagen Multivan Higline CR TDI 2.0 (180 LE) 1 17 130 375 17 130 375
2011. november Ford Kuga 2.0 TDCI Trend (140 LE) 5 36 568 400 7 313 680
2013. február Skoda Octavia Ambition TSI 1,4 (122 LE) 20 93 475 860 4 673 793
2014. január Audi A6 TDI 2.0 (177 LE) 2 20 916 576 10 458 288
2015. február Skoda Superb Ambition CR TDI (170 LE) 1 7 400 790 7 400 790
2015. február Skoda Octavia 14 Tsi Elegance (140 LE) 19 95 420 907 5 022 153
Összesen     107 531 265 863  

 

Forrás: mklu.hu/Napi.hu gyűjtés

 

Az Octaviák a nyomozati munkát segíthetik. A korábbi beszerzések során vásároltak magasabb kategóriájú kocsikat is. Az ügyészség állományában van ugyanis egy 12,5 millió forintért vásárolt Volkswagen Touareg terepjáró, két Audi A6, egyenként 10,4 milliós beszerzési áron, egy 7,4 milliós Skoda Superb és 5 darab Ford Kuga terepjáró is, amelyeket 7,3 millióért vettek. A flotta legdrágább járműve egy 17,1 millió Volkswagen Multivan kisbusz, illetve van még egy platós teherautójuk is.

Elektromos autók az Eximbanknak

Az állami intézmények közül egyre többen döntenek amellett, hogy nem vásárolnak, hanem flottaüzemeltetési szerződés keretében szereznek gépkocsikat. 

  • Így tett nemrég a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. 
  • A napokban jelentek meg a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ kiírásai 18 személyautó és 5 pickup tartós bérletére is.
  • Szintén bérleti szerződéssel jut hozzá 5 felső-közép kategóriás autóhoz a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala bruttó 18,5 millió forintért.
  • A vásárlás mellett döntött ugyanakkor a Magyar Export-Import Bank Zrt., ahol két darab elektromos Volkswagen Golfot vásárolnak összesen bruttó 20,7 millió forintért.
  • Az MNB-Biztonsági Zrt. 3 autót vásárol, egyet pedig bérel 12,7 millió forintért.

A legfőbb ügyészségnél 26 autó van, köztük a már említett Fordok is. A vezetők Audikat, Skodákat és Volkswagenek használnak.

A mostani kiírás szerint a 21 autóból 19 darab felső-közép kategóriás szolgálati autó lesz, amelyekkel nem bővül majd a flotta, ugyanis az ügyészség lecseréli az átlagosan 6 éves és 200 ezer kilométert futott korábbi kocsijait. Ezeken túl vesznek még egy felső kategóriás protokoll járművet is, illetve egy kisbuszt.

 

napi.hu