h i r d e t é s

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult egy hazai sportszövetség a szerintük nyilvánvaló közokirat-hamisítás miatt

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult egy hazai sportszövetség a szerintük nyilvánvaló közokirat-hamisítás miatt

2021. január 04. - 17:38

A magyar "jogállamiság" "nem tudott" vagy akart érdemben mit kezdeni az üggyel, nemzetközi szinten folytatódhat a hosszú évek óta zajló ügy.

Mint ahogy korábban megírtuk a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) megalakulása körül "némi zavar támadt az erőben". Az egyik országos sportági szövetség pert is indított az NVESZ megalakulása ellen, mivel véleményük szerint a törvényt figyelmen kívül hagyva csak a csókosokat hívták meg a megalakulásra, amely egy hónappal korábban történt, mint ahogy azt a törvény megengedte.

A pert azzal bukta el a szervezet, hogy az NVESZ képviselője egy nyilvánvalóan hamis bírósági végzést nyújtott be a perben annak bizonyítására, hogy a szervezet nem sportszövetség, így nem jogosult perindításra. Az ominózus bírósági tárgyaláson a sportszövetség képviselője azonnal jelezte az eljáró bírónak, hogy a végzés hamis és ilyen végzésszám alatt és tartalom mellett soha nem volt a szervezet nyilvántartásával kapcsolatos nemperes eljárás és kérte a bírót, hogy hivatalból tegyen feljelentést, hiszen bűncselekmény alapos gyanúja jutott a tudomására a tárgyalás alatt. A kérés a levegőben maradt, a bíró a pert megszüntette és ezzel az NVESZ megúszta azt a blamát, hogy a megalakulása a törvény előtt megmérettessék, a kormány pedig azt, hogy az NVESZ-nek idő előtt juttatott pénzekről számot kelljen adnia. 

A sportszövetség természetesen feljelentést tett, melyet az ügyészség igen rövid idő alatt lesöpört. Ezek után folyamodott a sportszövetség a pótmagánvád intézményéhez. Hát ennek elindítása sem volt egyszerű, próbálták az ügyet asztal alá söpörni, tologatták az aktákat és közel egy évig semmi nem történt. Az első és egyetlen tárgyalást annál a bíróságnál tűzték ki aki a hamis végzésen a közokirat kibocsátójaként szerepelt. Győzött a papírforma ahogy azt sejteni lehetett az előzményekből, a bíróság a pótmagánvádat minden érdemi vizsgálat lefolytatása nélkül elutasította. Jött a fellebbezés a sportszövetség részéről, de annak az eredményét is előre meg lehetett jósolni minden jóstehetség nélkül. Az ügy a Kúriánál, majd az Alkotmány Bíróságnál folytatódott, de még a bíróság legmagasabb szintű fóruma sem volt kíváncsi az igazságra, lesöpörték az ügyet.

A sportszövetség miután minden hazai jogorvoslati formát kimerített nem dőlt a kardjába kétségbe esve, hanem továbblépett egy olyan szintre, ahol érdemben kivizsgálják az ügyeket és nem félnek a jogszabályoknak és az igazságnak megfelelő döntést hozni. A sportszövetség jogi képviselője a teljes pótmagánvádas ügyet benyújtotta az Emberi Jogok Európai Bíróságára. Ez a magyar ügyészség részéről azért lehet izgalmas, mert a feljelentést hamar lesöpörték érdemi nyomozás nélkül, vagyis akár az Európai Ügyészség is bekapcsolódhat a közokirat-hamisításos ügybe függetlenül attól, hogy a magyar kormány úgy menekül az európai Ügyészséghez történő csatlakozástól, mint ördög a tömjénfüsttől. A bíróság sem örülhet olyan nagyon az ügyben elért eddigi sikereinek, hiszen a feljelentő-pótmagánvádló szervezet által kiásott bizonyítékokat megismerték ugyan, de a büntetőigény állami kötelezettségének mégsem tettek eleget.

A sportszövetség elnöke azt mondja, ha reményeik szerint végre kivizsgálásra kerül a közokirat-hamisítás, akkor néhány talár igen megtépázott állapotba kerül a törvényesség pajzsán. A szövetség elnöke azt is kifejtette, hogy nap mint nap hallani a médiában ahogy a magyar kormány hisztizik az EU jogállamisági vizsgálat miatt, de a sportszövetség NVESZ peres és pótmagánvádas ügyéből világos még az avatatlan számára is, hogy van alapja a kétségeknek, mert a mai Magyarországon elveszett az igazságból az "i".

Kapcsolódó cikkek: