A gazdasági folyamatok nehezen tervezhetők előre. Az elképzelt irányt bármikor befolyásolhatja valamilyen váratlan külső körülmény, politikai kényszerből vagy önkényből hozott döntés. Bármire tesz is egy vezetés, rizikót vállal. A magyar kabinet eddig jól érezte, hogyan alakul a pálya, de a háborús helyzet és az energiaválság ködében nem találta meg a legjobb kiutat. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint rendkívül nehéz év vár ránk, amelyben a kormányzatnak minden eszközt arra kell fordítania, hogy mérsékelje a veszteségeket, és segítse a társadalmat a túlélésben. Az orosz-ukrán háború akkor fog véget érni, amikor már mindenki kivérzett.

– A 2008-as válságot döntően gazdasági tényezők váltották ki, a mostaninál sok a külső elem. Háború, korábban a Covid…

– Igaz, de ezek részben szintén gazdasági okokra vezethetők vissza. Egy háború sosem véletlenül, előreláthatatlan módon tör ki, hanem olyan társadalmi feszültségek eredménye, amelyeknek nagyon komoly gazdasági háttere van. Tipikus, hogy egy autoriter hatalom végső esetben külső konfliktusokat generál fennmaradása érdekében. Oroszország már jó ideje ezt az utat járja, amely most nagyon kemény háborúba torkollt. A hátterében egy folyamatos növekedési és életminőségi problémákkal, belső feszültségekkel, óriási vagyoni különbségekkel küszködő társadalom konfliktusai állnak. A Covid bonyolultabb eset. Természeti, egészségügyi irányból érkezik, de szintén megvannak a gazdasági paraméterei. Hiszen egy végtelenül nyitott világban tudott kialakulni, ahol a természeti folyamatokra nem jut kellő figyelem, a gazdasági-kereskedelmi szempontok szinte mindent felülírnak.

– Mennyit változtatna a gazdasági helyzeten, ha két hét múlva véget ér a háború, Putyin megbukik, és Oroszországban elindul egy demokratizálódási folyamat?

– Ezt most hipotetikus szinten is nehezen tudom elképzelni. Úgy látom, ez a háború akkor ér véget, amikor mindenki kivérzett. Feltehető, hogy Oroszországban előbb fogynak el a tartalékok, mint a nyugati világban. De nagy kérdés, milyen erők kerülnek majd hatalomra. Elméletileg persze nyilván pozitívan hatna a gazdaságra egy orosz liberalizáció. Az egész világon. Mert ez azt jelentené, hogy Oroszország együttműködéseket keres, és igyekszik újra megbízható gazdasági partnerré válni. Nem fog gyorsan menni, de egy ilyen irányú folyamat világszerte komoly növekedési lehetőséget jelentene.

– Akkor érjük be most annyival, hogy elhallgatnak a fegyverek.

– Természetesen sokat javítana a helyzeten, elsősorban az energiaárakon keresztül. Bár azok most éppen a háború előtti szinten vannak. De feltehető, hogy még olcsóbbá válna az energia, aminek az előnyeit főleg azok élveznék, akik már most is az éppen aktuális áron tudják beszerezni.

– Mi nem tartozunk közéjük.

– Úgy tűnik, a hazai gazdaságpolitika sok rossz téttel játszott az elmúlt időszakban. Nem ismerjük a pontos részleteket, de feltételezhető, hogy az energiabeszerzés területén is, mert a beszerzési lépéseket az árazás csúcsán tette meg. Így aztán hiába mentek le az árak, nem tudunk mit kezdeni vele, mert a tározókat a sokszorosukon töltöttük fel. A sajátos geopolitikai helyzetben a hazai kurzus sikertelen hintapolitikát folytatott, a költségvetési politikában, az energiabeszerzésben, a pénzosztogatásban tévesen ítélte meg a folyamatokat, aminek most isszuk a levét.

– Ezek egyszerűen tétek?

– Az, hogy egy adott árazás szintjén óriásbeszerzéseket indít el a kormány, nyilván egy tét, hiszen abban a pillanatban nem lehetett tudni, emelkedni fog-e tovább az energiaár, vagy csökken. Ma már tudjuk, hogy augusztusban volt a csúcson, így jobban jártunk volna, ha az őszi időszakban intézzük a beszerzéseket. De akkor ezt nem tudhatta senki. Nem szándékosan rossz döntés volt, vagy szakmai balfogás, csak utólag hibásnak minősült.

– Maga a keleti nyitás bármikor is észszerű tét volt?

– Mindenképpen racionális törekvés, hogy Magyarország gazdasági szempontból ne egyetlen exportpiacnak legyen kiszolgáltatva. Ugyanakkor egyértelmű, hogy hatalompolitikai, ideológiai, szövetségesi szinten mi az európai közösséghez, az Európai Unióhoz tartozunk. Ám a kormány politikájában ennek szinte pont az ellenkezőjét láthatjuk. Gazdasági nyitásra nincs igazán komoly próbálkozás, ehelyett politikai szövetségkeresés zajlik keleti irányba, ami teljes tévút. Már csak azért is, mert hiába gondoljuk azt, hogy most az ázsiai gazdasági és erőközpontok, mindenekelőtt Oroszország igyekszik visszabillenteni maga felé az egyensúlyt, ennek éppen az ellenkezője történik. Vlagyimir Putyin azt éri el, hogy Amerika visszakerül a domináns hatalmi pozícióba. Ekkora mellélövést szerintem régen láttunk a világtörténelemben. Oroszország a minimálisra erodálta nagyhatalmi pozícióját, gazdasági és egyéb összefüggések következtében a kínai gazdaság is lényegesen lassabban fogja tudni behozni lemaradását. A nyugati világ lett erősebb. Ilyen időszakban veszekedőst játszani vele, és inkább keleti irányban barátkozni enyhén szólva értelmetlen. Legalábbis az ország szempontjából.

– Sokan úgy beszélnek a gazdasági helyzetről, mintha lennének rá kész receptek, csak alkalmazni kéne őket. Szinte szót sem ejtve a gyakran kiszámíthatatlan befolyásoló tényezőkről.

– Sosem értettem azt a fajta hazai közbeszédet, amely állandóan úgy tesz, mintha mi külső körülményektől függetlenül alakíthatnánk az életünket. A kormányzati kommunikációt pedig arra épül, hogy minden pozitív esemény a kormány eredménye, akkor is, ha a gazdasági-technológiai fejlődés az uniós támogatásoknak vagy alacsony kamatszintnek köszönhető, míg a negatívumok külső körülményekhez, beavatkozásokhoz köthetők – migrációhoz, Soroshoz, Brüsszelhez, szankciókhoz. Valójában a magyar egy kis, nyitott gazdaság, végtelenül kiszolgáltatva a világban zajló folyamatoknak. Zárt gazdasággá válni nem lehet opció, mert hiába védene meg egy-egy negatív hatástól, hosszú távon elszakadnánk a gazdasági-technológiai fejlődéstől. Az elmúlt tizenkét évből tíz kedvező feltételek között zajlott. És mikor ömlik a pénz mindenhonnan, viszonylag kis hozzáadott értékkel is jó eredményeket lehet felmutatni. Csak aztán jött a Covid, amikor a pénz ugyan még nem fogyott el, de az életkörülmények jelentősen romlottak. Utána meg elindult az infláció, aminek következtében a háború nélkül is óriási nyomás alá került egy csomó gazdaság.

– Mennyire volt meglepő fejlemény az infláció?

– Előbb-utóbb várható volt, mert a 2008-as adósságválságot a világ lényegében úgy kezelte, hogy nyomtassunk még több pénzt, vállaljunk még nagyobb adósságot, mert így akkora növekedés lesz, ami túllendít a krízisen. Ebből sokáig nem származott infláció, ami félreértésre adhatott okot a gazdaságpolitika alakítóinak körében. Mert a forgalomba került plusz pénzeket az emberek nem fogyasztásra költötték, hanem igyekeztek tartalékokat képezni, visszaforgatták, befektették részvénybe, kriptovalutába, ingatlanba, felértékelődött eszközökbe. Nem pörgött fel az infláció, ami megtévesztette a gazdaságpolitika alakítóit, mert úgy tűnt, semmi baj nem származik a pénznyomtatásból. Ráadásul ezután jött a Covid, ami kényszerű fogyasztás visszaesést eredményezett, és az államok pedig úgy próbálták kompenzálni a kieső keresetet, a rossz közérzetet, hogy még több pénzt osztottak. Ahogy azonban a járvány kritikus szakasza véget ért, az emberek kiszabadultak, és elkezdtek vásárolni. És egyik pillanatról a másikra berobbant az infláció. Részben a háború is ennek a következménye, mert a világ bizonyos régióiban a változás akkora társadalmi feszültséget okoz, hogy a levezetése mesterségesen generált külső konfliktusokra csábíthatja a politikai vezetést. A háború aztán többek között energia- és élelmiszerár robbanáshoz vezetett, ami tovább emeli az inflációt. Nálunk pedig még erre jött rá, hogy a választások idején a kormány a legnagyobb költekezést hajtotta végre a rendszerváltás óta. Kanyarban előzött. Csak hát kamionsor jött közben szembe. Így aztán most Európa-bajnokok vagyunk az inflációs adatok tekintetében.

– Ha a külső körülmények nem változnak markánsan, milyen évre számíthatunk?

– Ha a saját életünkre akarjuk lefordítani kérdést, egy válságidőszak mindig azt jelenti, hogy a költségvetésünkben túl megengedőek voltunk, túl sokat költöttünk, bőre szabtuk a nadrágszíjat, ami korrekciót követel. Fogyni fognak a tartalékok, beszűkül a mozgástér a megélhetési stratégiákban, a munkalehetőségben, fogyasztásban. Az egyéni sorsok, nagyobb szervezetek, vállalkozások, intézmények és az ország szintjén egyaránt. A költségvetés rögtön úgy indult, hogy az egyes területektől nagyon erős visszafogásokat, visszaosztásokat kért a kormány. Tölti fel a rezsivédelmi alapot, mert valószínűleg tart a költségek, az árak kedvezőtlen alakulásától, bár számunkra nem teljesen átlátható, mi történik a magyar energiapolitika, az energiabeszerzések területén.

– Egyszóval kifejezetten szűkös évünk lesz 2023-ban.

– Nehéz időszak lesz, és nemigen látszanak alternatívák. Az infláció miatt most nincs lehetőség költségvetési lazításokra. Egy ilyen helyzetben a kormánynak elemi felelőssége mérlegelni, hol várhatók pótolhatatlan veszteségek, hol merülnek ki annyira a tartalékok, legyen szó társadalmi rétegekről, vállalkozásokról, intézményekről, hogy elengedhetetlen az állami segítség. Ilyen szűk mozgástérben a veszteségeket kell kezelni, hogy túlélhessük ezt az időszakot, ezért felelős kormány egy fillért sem költhet most klientúraépítésre, le kell mondania a politikai előnyök hajszolásáról. A 2023-as költségvetésnek és gazdaságpolitikának kizárólag a veszteségek maximális mérsékléséről kéne szólnia. A kormányzati beavatkozások célja nem lehet más, mint a társadalmi-gazdasági viszonyok lehető legjobb egyensúlyban tartása, az értékek mentése.

– Egy kezdő vállalkozásokat támogató befektetési holdingot irányít. Ügyfeleik tevékenységében, a startup szektorban hogyan tükröződik a válság?

– Itt is az történt, amiről beszéltem. Az elmúlt évtizedben annyi pénz keletkezett a világban, hogy innovatív ötletekre, kezdő vállalkozások támogatására is bőven jutott belőle. Bátran kezdeményezhettek, két-három hibás számítás, bukdácsolás is belefért. Ennek most vége. Sokkal kevesebb a hibalehetőség, ugyanazokat az eredményeket jóval szűkösebb forrásokból kell elérni, élesebb a versenyhelyzetben. Eddig ez egy nagyon megengedő piac volt, még érdemi bevétel, üzleti teljesítmény nélkül is nagyon magasra értékeltek cégeket, és könnyen tudtak forrásokat bevonni. Most sokkal kevesebb pénzhez fognak jutni, nagyon meg kell fontolniuk mennyit és hogyan költenek el egy adott termék fejlesztésére, a piaci érvényesülésre.

– Tapasztal valamiféle szemléletváltást a kezdő magyar vállalkozóknál?

– Folyamatos változást látok. Egyre több olyan szereplőt, aki nem az állammal való mutyizást tekinti a siker elsődleges feltételének, hanem üzletiesen gondolkodik, saját erőből, értékek teremtéséből akar eredményt elérni. De most, hogy kevesebb lesz a külső forrás, nekik is meg kell tanulniuk, hogyan kell minél gyorsabban saját bevételekből, megszerzett tapasztalatokból eredményeket, önfenntartó és túlélési képességet felmutatni.

– Kialakulhat ebből hosszabb távon egy olyan vállalkozói réteg, amely fokozatosan kiszorítja a mai klientúrát?

– Remélem, mert alapvetően minden piacgazdaság így alakult ki. Ha megnézzük a nyugati centrumországok gazdaságtörténetét, az eredeti tőkefelhalmozás időszakában ott is történtek ma már megengedhetetlennek tartott dolgok. Magyarországon az utóbbi 30 évben történtek ilyesmik. De egyszer szűkül annak a stratégiának a tere, hogy az üzleti tevékenység alapvető formája, hogy jóban vagyunk az állammal, és tőle szerzünk bevételeket. Az államnak most el fog fogyni a pénze. Lehet persze jóban lenni vele, de aki erre építi az üzleti modelljét, bajban lesz. Az egyedüli kiút hosszú távon, aminek mindannyian a hasznát fogjuk élvezni, hogy felnövekszik egy önálló vállalkozásokból gyarapodó, független polgári réteg.

Forgács Iván / Népszava