h i r d e t é s

Az ügyészséget már nem az izgatja, hogy Hagyóékat börtönbe dugja, hanem az, hogy még egy propagandabőrt le lehessen húzni az ügyről

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ügyészséget már nem az izgatja, hogy Hagyóékat börtönbe dugja, hanem az, hogy még egy propagandabőrt le lehessen húzni az ügyről

2017. szeptember 08. - 14:08

Nyilván megint csak a véletlen műve, hogy az egykori MSZP-SZDSZ koalíció történelmi bukását jelentős részben okozó Hagyó-ügyben, vagy BKV-ügyben, vagy nokiásdobozos ügyben, ki miként emlékezik rá, a másodfokú tárgyaláson az ügyész csupa olyasmit javasolt vádbeszédében, ami alapvetően a Fidesznek jó. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: b1.blog.hu

Nevezetesen azt, hogy Hagyó (és politikailag érdekes társai) ügyében újra kerüljön első fokra az ügy, kezdődjön elölről az eljárás, sőt, bizonyos részleteiben a nyomozás is. Méghozzá a propagandaszempontból legelőnyösebb a nokiadobozos megvesztegetés történetében.

Ebben tessék újra tanúkat kihallgatni, szembesíteni és esetleg azzal is foglalkozni, hogy honnan volt az az állítólagos 15 millió forint, ami megvesztegetési összegként került volna abba a bizonyos nokiás dobozba.

(A vádirat legalább hétszer módosult, a vallomás is, amire ezt alapozták, volt az kétszer 15 millió, meg hetven is, aztán maradt belőle egyszer 15 – igaz, egy olyan vallomás alapján, amelynek a másik 15 millióról szóló részét már nem fogadta el a bíróság.)

A szövevényes és sokszázmilliós szerződések, üzletek meglehetősen bonyolultak, nehéz elmagyarázni a népnek mi történt ezekben. A nokiásdobozt viszont könnyű. Ez is micsoda szerencse, éppen

a leglátványosabb sztorit dobnák fel újra.

Ha a Szegedi Ítélőtábla elfogadja az ügyészi indítványt megint lesz tehát még egy csont, amin lehet csámcsogni a kampányban. Kis ügyeskedéssel simán elérhető, hogy a választási küzdelem csúcspontján sorra jelenhessenek meg a tudósítások azokról a vallomásokról, amelyek az egykori szocialisták és az azóta már feledésbe merült szabaddemokraták ármánykodásairól szólnak.

S miért e gunyoros hang, hogy a véletlen műve?

Mert a lassan tíz éves BKV-ügy nyomozása során egyre-másra következtek be azok a „véletlenek”, amelyek mind a fideszes kampánynak segítettek.

Kihallgattak valakit, aki mondjuk Hagyóra vallott – a vallomása valahogy kiszivárgott. Illetve hát megjelent az akkor éppen a Fidesz harci ökleként funkcionáló Magyar Nemzetben, majd pár nap múlva mondjuk jött egy választás.

Véletlenül.

Akadt olyan interjú, ilyen az a nevezetes történet a nokiásdobozról, amelyet egy hónapig érleltek valakik az elkészítése után, míg éppen a kampány szempontjából a legkellemesebb időpontban megjelent az akkoriban fideszes érdekeket mindenáron toló Magyar Nemzetben.

Véletlenül.

A példákat még hosszan sorolhatnám, de minek is az most. Az eljárás során a rendőrség és az ügyészség sok-sok dolgozója, nyilván mintegy véletlenül, mintha folyamatosan 

a Fidesz kezére játszott volna.

Ettől persze még Hagyóék lehetnek akár bűnösök, akár ártatlanok is a nekik felrótt ügyekben. De még ha bűnösök is, akkor is megilletné őket, hogy tisztességes eljárásban ítéljenek felettük.

Már maga az is vérlázító, ahogy a Hagyó Handó Tünde, a Bibó kollégium egykori lakója, Orbán személyes belső körének egyik oszlopos tagja, vezette bírósági hivatal erőnek erejével és még a kiherélt Alkotmánybíróság döntésével is dacolva, áthelyeztette ezt az ügyet Kecskemétre, s így a másodfokú eljárásra Szegedre, a valójában illetékes budapesti bíróság helyett.

(Erre jegyezte meg egy cinikus megfigyelő: mire ez a nagy erőlködés, hát a pesti bíróságon nem találtak volna egy bírót, aki megérti, mit kívánt tőle a kor szava, amelyik most Handó Tünde hangján szólal meg?)

A tanulságos ügynek – amely a másodfokú tárgyalással a héten kezdődött tehát el Szegeden – a tétje nemcsak a vádlottak sorsa, hanem ennél több. Az is,

maradt-e még független bíróság Magyarországon,

vagy akit elkap a politikai gépszíj, annak már biztosan vége is?

Az elsőfokú bíróság sok tekintetben ellenállt. S bár a vádlottakat hamar kikiáltották főbűnösöknek, előszeretettel vezetgették őket megbilincselve kamerák kereszttüzében, készült belőlük elrettentő plakát és sokszáz cikk a propagandamédiában arról, hogy micsoda bűnök vannak itt, Kecskeméten ehhez képest enyhe ítélet született. Nem felmentés, de a sok-sok hónapot embertelen körülmények között töltő vádlottaknak annak értelmében nem kellene visszamennie a börtönbe.

Tulajdonképpen még abban sincs semmi érdekes, hogy az ügyészség súlyosbítást kér. Végülis kevesebbet osztottak ki első fokon, mint amit az ügyész kért – hát most újra nekifutnak.

Csakhogy az ügyészség most nem egyszerűen súlyosbítást kért, hanem a politikailag is érdese szereplők, és így elsősorban Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester ügyében

új elsőfokú eljárást.

Ámde olyan tanúkat javasol a megismételt eljárásban és esetleges nyomozásban meghallgatni, akik itt vagy ott már elmondták, vagy azt, hogy nem tudják igazolni a vád gyanúját, hogy vesztegetési pénzeket vittek volna Hagyónak, vagy éppen határozottan tagadták, hogy tőlük jött volna a pénz, ők adták a megvesztegetési összeget.

Annak az esélye, hogy ezeket a vallomásaikat megváltoztassák – ráadásul úgy, hogy ezzel magukat is vádolják egy bűncselekmény elkövetésével, finoman szólva se túl valószínű.

És ezt az ügyészség is nyilván tudja, ha máshonnan nem hát innen a B1 blogon megjelent cikkekből. Vagyis olyan tanúkat vetne be, akik majdnem biztosan

a védelem malmára hajtanák a vizet.

Mi értelme lehet ennek?

Ha elvetjük azt a lehetőséget, hogy az ügyészség titokba Hagyóék kezére akar játszani – bár ne felejtsük el, hogy elképzelhető sorosista-migráncs ügyészek kaparintották meg a vád képviseletét, akkor csak az lehet az egyik megoldás, hogy az ügyészséget már annyira nem az izgatja, hogy Hagyóékat rács mögé zárják, hanem az, hogy még egy propagandabőrt le lehessen húzni erről a történetről.

Legyenek tudósítások, fel lehessen idézni, hogy akkor nokiás dobozban – és ezzel mintegy ellensúlyozni azt, hogy az Orbán Viktor Mészáros Lőrinc lopásmérő már megint kétszer kiakadt a héten.

És tényleg, ez sem kevés.

Már amennyiben sikerül.

És ilyenek a véletlenek, éppen ma jön ki a nyomdából a Hagyó-perről szóló könyvem.

Ha már így szóbakerült, akkor teszek ide egy linket, ahol még meg lehet rendelni.Tessék vele igyekezni, amíg még el nem tüntetik, mert finoman szólva sem mindenki boldog tőle. Olyanok sem örülnek neki, akiknek messzire elér a keze.

b1.blog.hu