Nem voltak rendőrök, biztonsági őrök, sem pedig ellentüntetőkre támadó harcias vérnyugdíjasok.

Öt évvel ezelőtt, október 23-án nem volt semmi. Ezen a napon Orbán Viktort Brüsszelbe szólította a kötelesség, helyettese, Semjén Zsolt Ausztráliában húzta meg magát, Kövér László házelnök pedig Brazíliában vészelte át a nehéz napokat. Egyedül Schmitt Pál köztársasági elnök maradt a boltban – az meg olyan, mintha nem lett volna ott senki.

Ezt írtam akkor erről.

Föld S. Péter

Világgá mentek az elvtársak az ünnep elől. Ahogyan az átkosban viccesen mondtuk: elhúztak a szerjózsa minden irányába.

Orbán Viktor még viszonylag igazoltan volt távol, a miniszterelnököt Brüsszelbe szólította a kötelesség. Küldhetett volna mást maga helyett, de nem erőltette a dolgot. Pedig, amint az az uniós vezetőkről készült csoportképen is látható, nem igazán hiányzott a magyar miniszterelnök. Még soros elnökként sem osztottak neki sok lapot, amióta pedig már sarzsija sincs, az asztalnak is csak a szélére ültetik. Nem jó Orbánnal mutatkozni – odakint is fontos a népszerűség, nem mindegy, kivel fotóztatja magát az ember.

Orbán helyettese, Semjén Zsolt Ausztráliában töltötte az ünnepet. Sidney-ben magyarokkal találkozott, ezen kívül fontos megállapodásokról tárgyalt, állítólag van olyan ügylet is, ami szinte már majdnem körvonalazódik.

Kövér László házelnök ugyancsak távoli, a magyar jövő szempontjából létfontosságúnak mondható tájakra tévedt: a messzi Brazíliában akadt halaszthatatlan elfoglaltsága, ahol kilenc magyar polgár tette le az állampolgársági esküt.

Schmitt Pál maradt egyedül a boltban, de ennek nincs különösebb jelentősége. Teljesen mindegy, hogy Schmitt Pál hol van – ha az aláírására van szüksége a Fidesznek, bármikor elérhető. Az utcára persze csak a zászlófelvonás erejéig merészkedett ki, esős időt hozott az idei ünnep, érthető, ha televízión keresztül beszélt az embereknek.

Mivel pedig Orbán nélkül se ünnep, se forradalom, a Fidesz lemondta az Astoriához szervezett rendezvényt. Talán nem is akartak megemlékezni semmiről: rossz lett volna szembesülni azzal, hogy már nem csupán elegen nincsenek, de sokan sem.

Elhúztak hát az elvtársak a szerjózsa minden irányába, itt hagyták nekünk az ünnep hűlt helyét. Ami, legalább magunknak ne hazudjunk, nem is volt soha igazai ünnepe a magyaroknak. Amikor még az lehetett volna, akkor nem engedték, hogy ünnepeljünk, amikor már lehetett, akkor a méltóság és az emelkedettség valamiért kimaradt a történésekből. Szilaj összefeszülés, magyaros marakodás, bűnösökre való mutogatás lett az ünnep – utcai csatákra, elfojtott indulatokra, zsigeri gyűlölködésre alkalom.

Idén még mintha a Jobbik is megszeppent volna, hogy a millások százezernyi emberéhez képest milyen kevesen vannak: alig több mint ezer Jobbik-hívő izmozott a Bankszövetség előtt. Meg is mondta Vona vezér: vissza kell szerezni az utcát.

Mert ezúttal tényleg nem a polgári körös szabadcsapatokból kinőtt Jobbiké volt az utca, hanem a civileké. Akik, ki tudja miért, senkit sem dobáltak kövekkel, autókat sem gyújtottak fel. A százezer emberre alig néhány tucat rendőr vigyázott, nekik sem volt dolguk, semmi. Hacsak az nem, hogy végighallgassák, amint százezer torokból énekelték a Magyar Köztársaság himnuszát, valamint, csaknem egy órával később, a millás-dal refrénjét: nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a rendszer.

gepnarancs.hu