Bolsonaro hívei megrohamozták a törvényhozást és az elnöki palotát
Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek százai rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap áttörve a rendőrségi kordont.
A televízióban mutatott felvételek szerint a tavaly októberi választások eredményével elégedetlen aktivisták behatoltak az előtérbe és feljutottak a brazil törvényhozás tetejére, jelentős anyagi károkat okozva az épületben, bezúzva az ablakok üvegeit.
A rendőrség könnygázzal oszlatott. A garázdálkodó tömeg létszámát háromezer főre becsülik a hatóságok.
"Elítélem ezeket az antidemokratikus cselekményeket, amelyeket a törvény szigorával kell megtorolni" - hangsúlyozta Rodrigo Pacheco, a szenátus elnöke Twitter-üzenetében. "Beszéltem telefonon Ibaneis Rochával, a szövetségi kerület kormányzójával, akivel egyébként is állandó összeköttetésben vagyok. A kormányzó tudatta velem, hogy az egész rendőrségi apparátus arra összpontosít, hogy úrrá legyen a helyzeten" - tette hozzá Pacheco.
A kongresszust követően az aktivisták a legfelsőbb bíróság épületét is megrohamozták. A G1 hírportál tudomása szerint itt is bezúzták az ablakokat, illetve behatoltak az előcsarnokba. A helyi sajtóban megjelent felvételeken később a Planalto-palota kormányzati székhely folyosóin, és irodáiban lehetett látni a tüntetőket.
A kormányzati épületekbe behatolók között sokan sárga színű ruhába voltak öltözve brazil zászlókat lengettek.
O plenário do @STF_oficial completamente destruído por terroristas a mando do Bolsonaro pic.twitter.com/NiU076FhWY
— George Marques (@GeorgMarques) January 8, 2023
A tavalyi elnökválasztáson Bolsonaro baloldali ellenlábasa, Luiz Inácio Lula da Silva aratott győzelmet. A volt elnök mindazonáltal egyértelműen nem ismerte el választási vereségét és mandátuma lejártával Floridába távozott.
Bolsonaro híveinek egy része elutasította Lula győzelmének elismerését, azzal a nem bizonyított váddal, hogy az októberi elnökválasztást elcsalták. Brazíliavárosban tüntetések voltak, és december végén egy meghiúsított pokolgépes merényletről is érkeztek hírek.
A latin-amerikai ország új elnökét, Lulát január elsejével iktatták be hivatalába. Lula jelenleg hivatalos látogatáson van Sao Paulo államban. (atv.hu)
Lo de Brasil, en términos institucionales, es más grave que lo del Capitolio: los bolsonaristas invadieron también el Palacio de Planalto, es decir la sede del Ejecutivo, de esta manera. Es como si el trumpismo hubiera asaltado la Casa Blanca con connivencia policial. pic.twitter.com/RrNtmK5Clo
— Juan Manuel Karg (@jmkarg) January 8, 2023