Egy éven belül kétszer is hajlandóak voltak felforgatni üzletek ezreinek és dolgozók tízezreinek az életét, és ezzel újra bemutatták az Orbán-rendszer leglényegét: az egyetlen ember, egyetlen cél mindenekfelettiségét.
Nem csinálnak titkot belőle. 
És a hátralévő két évben is minden lépésüket az ő akarata, már megszellőztetett és még rejtegetett szándéka fogja irányítani. Az ellenzéknek két éve maradt, hogy a kockás ingektől és a visszaszerzett bevásárló kocsiktól eljusson valamiféle átfogó eszméig.
Két éve van, hogy politikai forradalmat robbantson ki, és ajánlatot tegyen, miként lehet kijönni ebből a gazdasági és erkölcsi mocsárból. Alapvető változtatások ígéretével kell megpróbálnia új irányt adni egy tragikusan megfeneklett országnak.
Még a gondolkodást is szinte nulláról kéne kezdeni, mert csak azt tudjuk, mi bizonyult selejtnek, jobbról, balról egyaránt. A magyar jobboldal újra és újra visszavisz a múltba, a bal meg nem visz el a jövőbe. Az előző mániái és rögeszméi az utóbbi türelmetlenségével és gondolattalanságával találkozva, negyedszázad alatt falnak vitte az országot. 
Ez legalább még nem börtönfal, de 2018 után már azzá is válhat. 
A hazai jobb- és baloldal egyaránt csődöt mondott: rettegés a változástól, egyrészről, és változtatni azonnal, ott is, ahol ehhez egy év helyett tízre lett volna szükség, másrészről. Ennek a mérgező keveréknek Orbán csak a legsikeresebb, következésképp legkártékonyabb alkotórésze.
És még rengeteg az elintézetlen dolga velünk. 
De legalább világosan megmondta, mit akar: sérült egójának a Várat, és mellé elnöki hatalmat, a végelgyengülés végső órájáig. Addig meg egy egész ország szolgálja tovább az ő otthontalan pszichéje szeszélyeit. 
Na meg a szépen gyarapodó vagyontalanságát. 
A miniszterelnök türelmes és szisztematikus fojtogató, képes akár visszalépni is egyet, hogy aztán ismét előre mehessen kettőt. Ne felejtsük, hétfői kapitulációja előtt három nappal épp azon gondolkodott, mi mást tiltson még be vasárnap. Maga beszélt róla a Kossuthon, töprengve, szinte atyaian, és a megfelelő időben vissza is fog térni rá.
Ez az élete: a munkája, szenvedélye, és a kedvünkért nem fog lemondani róla. 
Ha egyszer fent lesz a Várban, a parlamenttől elvett, vagy inkább az ellenzék által neki átadott, immár abszolút hatalommal, s talán már az EU-n kívül, akkor még a saját hívei előtt is világos lesz, mire képes a kontroll nélkül maradt gonoszság és a csillapíthatatlan embertelenség.
Az élet vagy demonstráció, vagy kollaboráció, állítja Kertész Imre, és nem kétséges, hogy mivel telt a magyar társadalom előző hat éve.
Ez nem jött be, mert nem is jöhetett. 
A zsarnokságot nem ellenezni, de tőle valami jobbat várni, nem más, mint kiszáradt kútból vizet remélni. Fel kéne állniuk, és kimondani, hogy a szegénység és az igazságtalanság ellen akarnak harcolni. Ez volna most a feladat Magyarországon. 

És ezt értené és támogatná mindenki.

Bruck András