Ezek Hunvald György pár napja elhangzott szavai. 

Azután mondta, hogy hosszú, és a bíróság ítélete szerint nagyrészt alaptalan meghurcoltatása után most azzal tért vissza a politikába, hogy a pártja ismét megválasztotta őt az MSZP VII. kerületi elnökének. 

Az ő dolguk, majd elválik, jó döntés volt-e, én viszont másképp emlékszem. 

Nem a bírósági ítélettel akarok foglalkozni, Hunvald nagyrészt igazolt ártatlanságával, hanem azzal, amit helyi lakosként a saját szememmel láttam. Annak ugyanis éppúgy hiszek, mint a bíróság döntésének. 

A csatolt fotó kordokumentum, még inkább kortünet. 

Plusz adalék a magyarok életéhez - pedig akkor, 2004 táján még diktatúra sem volt.

Volt viszont egy kerületi önkormányzat, amely a szememben semmivel nem volt jobb, mint elődje, a Tanács, és volt egy kerületi polgármester, Hunvald György, aki, ugyancsak az én szememben, semmivel nem volt jobb, mint egy egykori tanácselnök.

Tizenegynéhány évvel ezelőtt két bérház állt a fényképen látható mostani autóparkoló helyén, a Rumbach Sebestyén utcában.

Aztán egy nap lebontották mindkettőt, a telek pedig azóta örökké zsúfolt parkoló – és nyilván aranybánya a tulajdonosának. 

Csakhogy nem erről volt szó. 

A két jóállapotú(!) lakóház lebontásakor arról lehetett hallani, hogy a befektető három éven belül szállodát köteles a helyére építeni. Azóta négyszer három telt el, de szálloda sehol. Akkor tehát milyen szerződés volt az, amit Hunvald György aláírt, de ami azóta sem kötelezett semmire senkit?

És a parkoló haszna vajon hány zsebbe megy? 

De ugyanez ment mindenfelé: házak épültek, omlottak – a békés zsidónegyedből így lett üvöltő turistahordák által feldúlt zombinegyed.

Hunvald most azt mondja, visszavárják a lakók. 

Lehet, de én biztosan nem, és legkevésbé még a fel nem épült szálloda miatt. 

Hanem, mert az ő önkormányzati apparátusa maga volt a megtestesült pokol. Kafka kastélya, ahova nem lehetett bejutni. Normális úton a legkisebb dolog is elintézhetetlen volt. Minden irodában, minden ott dolgozó egyetlen szót ismert: NEM. Százéves határozatokat túrtak elő a „nem” igazolására, harmincféle paragrafussal teletűzdelt levelekben válaszolták meg, hogy miért nem. Több száz ember csak azért kapott fizetést, hogy nemet mondjon mindenre. 

Hunvald megalkotta a tökéletes hivatalt. 

S közben valóban fotózkodott, járt-kelt az ő hetedik kerületi népe között. Ugyanolyan népszerű volt, mint amilyen most Kocsis Máté polgármester a nyolcadikban. Róla egy postás mesélte, hogy a helyi öregasszonyok – akiknek lakása Orbán-képekkel van tele, és gyertyát gyújtanak érte – egymás között csak Mátékának nevezik.

Nem tudom, lesz-e még Gyuriból polgármester a hetedikben, de mindegy is. A kerület ma is pokol, él és virul a hunvaldi örökség, s mi változna attól, hogy ő visszatér? 

Neki persze biztos jó volna, más meg úgysem számít errefelé.

Bruck András