Elkészült a 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. – közölte Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a 3-as metró felújított szerelvényei már korábban, 2019 nyarán forgalomba állhatnak.
A BKV Figyelő blog ír arról, hogy két, magát a BME tanárának kiadó nő, Csongrádi Eszter tanársegéd és dr. Kaltenekker Anikó professzor írt levelet több szerkesztőségnek, melyben megpróbálták a 3-as metró állapotával kapcsolatos kritikákat elbagatellizálni.
A 3-as metró egyik, neve elhallgatását kérő karbantartójától kapott egy levelet az Index, amelyben leírja, hogy hozzá is eljutottak a 3-as metróval kapcsolatos legújabb hírek, bár az utóbbi időben annyi a munkája, hogy meghalni sincs ideje. A levél szerint folyamatosan megy a toldozgatás-foltozgatás a vonalon. Megoldanak egy problémát, egyből lesz helyette kettő vagy három.
Át kell dolgozni a hármas metró alagútrekonstrukciójának a terveit, mert az első terv túl sokba került volna, írja a Népszabadság. A pálya részleges állapotfelmérésére 2013-ban írtak ki tendert, de a BKK végül csak tavaly nyáron rendelte meg a munkát a Főmtervtől.