Kedvezőtlen ipari és kiskereskedelmi adat érkezett Magyarországról, ami megerősíti azt a véleményünket, hogy Magyarország technikai recesszióban van - írja elemzésében Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza.
Szeptemberben az ipari termelés volumene 0,3%-kal maradt el az előző havi szinttől. A szektor negyedik hónapja mutat visszaesést, és bár a mostani zsugorodás mértéke nem jelentős, rontja a képet, hogy mindez az augusztusi, jelentős csökkenést mutató hónaphoz képest történt. - írja a Portfolio
A második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője az ellenzék által a kilakoltatások miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülés után tartott sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet: az, hogy a Fidesz ismét bojkottálta a parlamenti ülést, azt bizonyítja, hogy a kormány számára valóban nem fontos az emberi méltóság.